Korszakalkotó program az UniCredittől

2017. október 20.
A bank a magyar tehetségek támogatása mellett tette le a voksát.

 

„Korszakalkotók” néven indítja el új programját az UniCredit Bank. A kiváló teljesítményt a középpontba állító program arra hívja fel a bank ügyfeleinek és a széles nagyközönség figyelmét is, hogy támogassák az élet különböző területein kitűnő, tehetséges magyarokat.

A program üzenetét független „nagykövetekkel” együttműködve közvetíti a bank. A nagykövetek olyan ismert emberek, akiknek mind a munkáját, mind a személyiségét a kiválóság jellemzi. A programhoz készített rövidfilmek Somorjai Enikő balett-táncost, a prémiumkategóriás órákat készítő Becsei Áront és az „On the Spot” című dokumentumfilm-sorozat alkotóit, Cseke Esztert and S. Takács Andrást mutatják be.

A Korszakalkotók üzenetét azonban nemcsak a nagykövetek közvetítik az ügyfelek és a nyilvánosság számára, hanem azok a „tehetségek” is, akikre szavazni lehet. A saját területükön már kiemelkedőt nyújtott, de széles körben még nem ismert tehetségeket egy húsz fős, független szakemberekből álló bizottság jelölte. Majd a mintegy 100 jelöltből egy ugyancsak független zsűri 3-3 főt választott ki nyilvános szavazásra a „Vizuális művészetek”, a „Zene” és az „Ízvilág” kategóriákban.

A zsűrit a három nagykövet és az egyes kategóriák egy-egy elismert szakembere alkotta: Topor Tünde, az ART Magazin főszerkesztője, Lévai Balázs rendező, zenei producer és Csapody Balázs, a díjnyertes Kistücsök Étterem tulajdonosa.

A kategóriák győzteseit, akikről kizárólag a közönségszavazatok döntenek, 3-3 millió forintos díjjal, összesen 9 millió forinttal ismeri el az UniCredit. A program során sok meglepetés is várja a bank ügyfeleit, akik ízelítőt kaphatnak a tehetségek termékeiből, zenéjéből és művészetéből.