Sokoldalú formázás egyetlen hajsütővel

2020. október 07.
A technika fejlődésével a szépségkütyük is egyre izgalmasabb formát öltenek. A Dyson Corrale azonban még a luxushajvasalók között is egyedülállónak és különösen innovatívnak számít – a képek pedig magukért beszélnek.

Már a nemzetközi piacokon is igen nagy port kavart a vezeték nélküli Dyson Corrale megjelenése, hajlékony mangánrézből készült simítólapjai ugyanis még 210 fokon sem károsítják annyira a tincseket, mint korábbi társai. Segítségével még a csigagöndör hajat is kivasalhatjuk, és kedvünkre formázhatjuk.

A technológia azért is különbözik a többi, hagyományos simítólemeztől, mert úgy fogja közre a hajszálakat, hogy egytől egyig felmelegedjenek a beállított hőfokra, így elég kevesebbszer is áthúzni a tincseket a hajvasalón, mégis elérhetjük vele a kívánt hatást. Mivel vezeték nélkül is használható, tényleg bárhová magunkkal vihetjük. Repülőüzemmódba kapcsolható, így akár a gépen is velünk utazhat. De a dizájnban is igazán kitettek magukért a tervezők: a hajsütővas és a hozzá tartozó töltőállomás is ultramodern, high-tech külsőt kapott. Az utazáshoz használható bársonytok pedig csak még inkább növeli az exkluzivitás érzését.

Ha egy picit mélyebbre ásunk a technikai részletekben, a rugalmas simítólapok mellett feltűnik még az okoskijelző is. A szerkezet belsejében pedig olyan intelligens (platina) hőszabályozót rejtettek el, amely másodpercenként százszor ellenőrzi, hogy az okoskütyünk ne lépje túl az általunk választott hőfokot. A formázás amellett, hogy sokkal kevésbé károsítja a hajat, rendkívül gyorsan elvégezhető.

Hevesi Krisztián fodrász, Have Szalon: „Használjunk hővédő krémet minden egyes formázás előtt, hogy maximális védelmet biztosíthassunk a tincseinknek.”

Göndörből egyenes: A Corrale még a leggöndörebb hajból is képes szögegyeneset varázsolni.

Precíz maximalizmus: Ha kisimítottuk a tincseket, a fénylő ragyogásért és a szálló babahajak ellen fújjunk rájuk hajfixálót.

Laza loknik: A hajsütővassal különböző hullámokat is készíthetünk – a honlapon inspirációs videókat is találunk hozzá.

NÉZD MEG A FOTÓZÁSON KÉSZÜLT VIDEÓT!

Összeállította: Dóczy Júlia Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Molnár Anikó Smink: Gyetvai Viki Haj: Hevesi Krisztián @Have Modell: Hanna @attractive.hu Stylist asszisztens: Oláh Alexandra

Promóció