Éld át a fúzió erejét, alkoss közösen Mautner Zsófival, Tomcsányi Dórival és Rúzsa Magdival!

2021. április 14.
Mi a közös Mautner Zsófiban, Tomcsányi Dóriban és Rúzsa Magdiban? Bár az egyikük gasztronómiai szakértő, a másik divattervező, a harmadik énekesnő, mindhárman a művészi önkifejezésben találták meg szenvedélyüket. Áprilisi múzsájuk a FUZETEA, amely őket és rajongóikat közös alkotásra kéri a most indult ”A fúzió ereje” kampányában.

Az ötletek fúziójának szépségére mutat rá hazánk három elismert művésze azzal, hogy bevonja közönségét az alkotásba. Mindhárman egy félig kész művet mutatnak be, és a Te segítségedet kérik a befejezéshez! Mautner Zsófi elkészítette túrókrémes piskótaalapját, és kíváncsi, hogyan gondolnák tovább a süteményét. Tomcsányi Dóri megálmodta legfrissebb ruhaterveit, de a mintákat szívesen rábízná arra, aki a legizgalmasabb pályamunkát küldi el. Rúzsa Magdi pedig elkészült egy dallammal, de a szövegét most a közönségtől várja.

„A fejünkben, a szívünkben, az ízlelőbimbóinkban elraktározott különböző tapasztalatokat, érzéseket, ízeket, kultúrákat, színeket, érzeteket úgy ötvözzük egymással, hogy abból valami új, egyedi születik – meséli Mautner Zsófi gasztroblogger, a Chili&Vanília alapítója. – Nagyon szeretem másokból előcsalogatni az egyedi, személyes mondanivalójukat. Ezek engem is inspirálnak. Egy teljesen más látásmód izgalmas dolgokat tud létrehozni!.”

Rúzsa Magdi énekesnő is hisz a fúzió erejében: „Szeretem, ha a jó dolgok találkoznak és ezáltal még izgalmasabbak lesznek. A csapatban gondolkodás előre visz. Magam is egy tehetségkutatóban váltam ismertté, a mai napig szeretettel gondolok azokra, akik lehetőséget adtak, hogy ma az legyek, aki vagyok.”


Tomcsányi Dóri divattervező szerint a közös játék és a kollaboráció mindig inspiráló egy tervező számára, és izgatottan várja a beérkező pályamunkákat. „Munkámat alapjaiban járja át a fúzió, hiszen a minták és formák egy közös egységet alkotnak” – teszi hozzá.

A fúzió ereje” kampány április 12-én indult, a félkész alkotásokról aznap hullott le a lepel a fuzetea.hu oldalon. Ekkortól várják Instagramon #afuzioereje hashtaggel az alkotók az ötleteket fotók, videók, szövegek formájában május 7-ig. Ezután Zsófi, Dóri és Magdi is kedvencet választ, hogy az ötletgazdákkal közösen befejezzék, majd egy nagyszabású esemény keretein belül bemutassák az alkotásokat.

Hogyan inspirálódnak a profik?

„Elsőként csendet teremtek magam körül. Aztán elkezdem tornáztatni az agyamat és minden szemszögből ráfókuszálni az adott feladatra. Sokszor nyerek inspirációt a művészetekből, vagy szépirodalomból is” – osztja meg tapasztalatait Zsófi.

Magdi így vall erről: „Néha el kell engedni a dolgokat pár napra, hogy jó legyen. Görcsből nem sok nagy dolog született eddig. A legjobbakat hallgatom és olvasom ilyenkor. Az mindig segít.”

Dórinak is van bevett megoldása: „Mindig inspirálnak mások gondolatai, meglátásai, kulturális háttere, hiszen ezáltal egy új látásmód jelenhet meg a tervekben, ami számomra frissességet hoz egy kollekcióba.”

További részletek: fuzetea.hu

(Promóció)

Olvasd el ezt is!