Mautner Zsófi megmondja, hova menj, ha már unod a Balatont

2020. augusztus 15. |

Az idei nyáron a koronavírus miatt a belföldi turizmus került középpontba, ezen belül is a Balaton a legnépszerűbb úti cél. Mautner Zsófi azonban most azoknak készített hasznos, ingyenes letölthető kalauzt, akik a Tisza-tavat is szívesen felfedeznék.

Aki követi Mautner Zsófi Instagram-oldalát, biztosan sokszor látta már Zsófiék kunmadarasi házát, ahol a gasztroblogger – a fullasztó nyári belvárosból irigyelt falusi idill megtestesüléseként – cseresznyés, pöttyös vagy szívecskés bögréből szürcsöli a kávét, és a kertben tálalja a rokonoknak-barátoknak a házias, de valamilyen csavarral elkészült fogásokat. “Az elmúlt években rengeteg időt töltöttem itt, és a nyugalommal való feltöltődésen és falusi lelassuláson kívül elkezdtem felfedezni a környék szépségeit és gasztronómiáját is. Szerintem kulináris értelemben is a következő évek egyik leginkább fejlődésnek induló vidéke lesz az Alföld – a Tisza-tóval, a Hortobággyal és a környező kis falvakkal – úgy éreztem, itt az ideje egy ilyen ajánlónak” – meséli Mautner Zsófi arról, miért éppen ezt a régiót mutatja be Tisza-tavi Toplista című kulináris kalauzában.

Zsófi szerint a Tisza-tó bizonyos körökben – például kerékpárosok, horgászok között – már most is népszerű, de azért messze nem beszélhetünk a Balatonra (különösen idén) jellemző nyaralóáradatról. Ennek megfelelően azt is elismeri, hogy a szállások, éttermek színvonala még eléggé el van maradva a Balatonon megszokottakétól. De szerinte ez már nem sokáig marad így: “Most kezd minden pezsegni, már most tudok néhány étteremről, ami a jövő szezonra épül majd fel és olyan jó, ezek is húzzák majd fel a többieket, és talán kedvet és bátorságot csinálnak majd ahhoz, hogy egyre több minőségi, újgenerációs hely nyíljon. A következő két év szerintem óriási mérföldkő lesz.”

Mautner Zsófi szerint egyébként bőven vannak izgalmas, hagyományos ételek a régiókban, amiket érdemes megkóstolni: a karcagi birkapörköltnek például szerinte nincsen párja. “De a kötött galuska levest, vagy a Ferdinándot, a kelt tésztás tekercset is muszáj egyszer mindenkinek megkóstolnia. Vannak a vidéken kiváló helyi termelők, és számos olyan érdekes alapanyag is, amiről még sokszor a helyiek sem tudják, hogy mennyi fantázia lehet bennük, ilyen például a vadrizs, vagy a kamilla.”

Az ingyenesen letölthető kiadvány egyébként nem csak a gasztronómiai érdekességekre fókuszál, sok más programot, látnivalót is felsorol. Mautner Zsófi szerint ha még nem jártunk a Tisza-tónál, érdemes egy néhány órás vezetett csónaktúrával kezdeni. “Olyan vadregényes az egész, annyi különleges növényt és madarat lát az ember, és olyan csontig hatoló hangulata van, hogy az utána mindenki szívét visszahúzza ide.”

További tippekért töltsd le a Tisza-tavi Toplistát INNEN.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Gasztró

Ezért vagyunk oda az édes ízekért cukor

Ezért vagyunk oda az édes ízekért

Így együnk a szebb jövőért: flexitáriánus étrend egészséges diéta

Így együnk a szebb jövőért: flexitáriánus étrend

Megújult a Nosalty, és így még jobban imádjuk megújult a nosalty

Megújult a Nosalty, és így még jobban imádjuk