Volvo Újratöltve

2021. július 09.
A Volvo első sorozatgyártású, tisztán elektromos autója, az XC40 Recharge BEV nemcsak a modellpalettán számít mérföldkőnek: egy olyan új korszakba vezeti át a gyártót, ahol az minden eddiginél többet tehet az egyén mellett az emberiség biztonságáért is.

A XXI. század első negyedéhez közeledve a klímaváltozás elleni küzdelem részeként az autógyártók soha nem látott kihívásokkal találják magukat szemben. Eddig a biztonságra elsősorban a közlekedésben részt vevők fizikai épségének megóvásaként tekintettek, ám az éghajlatváltozás világossá tette, hogy az egyén és a társadalom biztonsága sem értelmezhető már a természettől, annak védelmétől függetlenül. Fel kellett ismerniük, hogy a törés- és jávorszarvasteszteken túl a járművekkel és közlekedéssel szemben támasztott legmagasabb szintű biztonsági teszt maga az éghajlatváltozás, és hogy az autógyártók feladata így nem kisebb, mint a fenntarthatóbb jövőhöz való aktív hozzájárulás. Ez a szemlélet és cél pedig teljesen egybevág a Volvo kezdetektől fogva érvényes, a mozgás biztonságos, személyreszabott és fenntartható körülményeinek megteremtéséről szóló küldetésével.

A Volvo ambíciózus klímasemlegességi programja is ebben a szellemben született meg. Végső célja a 2040-re való teljes vállalatot érintő éghajlatsemlegesség elérése, amely érdekében a gyártástól, a tudatos és felelős alapanyag beszerzésen és felhasználáson, a kereskedelmi hálózat összehangolásán át az autók villamosításáig minden területre kiterjedő átalakításokat eszközöl. Az elhivatott munkát jól példázza, hogy 2021-ben sikerült globális gyártóhálózatának csaknem 90%-át tisztán klímasemleges forrásból származó elektromos energiával való üzemelésre átállítania, továbbá a flotta villamosítási törekvéseinek legújabb kézzel fogható gyümölcse: a tisztán elektromos meghajtású XC40 Recharge is.

A cég feltett szándéka, hogy 2025-re éves globális eladásainak legalább 50%-át teljes mértékben elektromos, fennmaradó részét hibrid modellek alkossák, illetve hogy 2030-tól csak és kizárólag elektromos járműveket gyártson. A Volvo első tisztán elektromos meghajtású autója ennek a törekvésnek jelenti egy új korszak kezdetét jelölő, fontos állomását,

Az XC40 Recharge két villanymotor együttes, 408 lóerős teljesítményének köszönhetően mindössze 4,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára. 78 kWh-os akkumulátora több mint 400 kilométerre elegendő energiát képes tárolni, és ideális körülmények között gyorstöltéssel akár 80%-ra feltölthető csupán 40 perc leforgása alatt. A fürge és erős kompakt SUV fejlett vezetéstámogató rendszereinek, érzékeny szenzorainak, 360 fokos kamerájának és beépített Google alkalmazásainak köszönhetően ráadásul nemcsak tiszta, dinamikus és csendes, de valóban biztonságos és intuitív autózást tesz lehetővé – városon belüli, és azon kívüli is.

Az XC40 Recharge az autóvásárlásban is új, kényelmesebb és fenntarthatóbb fejezetet nyit. Az érdeklődők a megrendelési folyamatot az utolsó fázis kivételével online, azaz utazás és az azzal járó károsanyag-kibocsátás nélkül végezhetik el. A modell ráadásul egy értékteremtő csomagajánlat részeként vásárolható meg a vállalkozások esetében három évre kiterjesztett garancia, ugyanennyi időre érvényes szervizajánlat és opcionális Casco biztosítás keretein belül.

Fedezze fel az elektromos autózás új távlatait és válassza az XC40 Recharge-ot társul egy tudatosabb, környezetbarátabb életstílushoz!

Promóció