Akár egy mesebeli kastély, csak épp a Bükk hegységben

2021. augusztus 10. |

Lillafüred és a Hámori-tó mellett található Palotaszálló jó ideje szerepelt a bakancslistánkon. A social oldalakon található káprázatos képek láttán tulajdonképpen az is mindegy volt, hogy melyik évszakban jutunk el egyszer ide.

Miskolcot körülbelül 10 kilométerre hagytuk magunk mögött, elértünk a Bükk hegység keleti részéhez, amikor hirtelen, mintha már nem is Magyarországon lettünk volna. Mintha egy mesebeli kastélyba vagy gyerekkorunk egyik kihagyhatatlan sorozata, a Feketeerdőklinika helyszínére érkeztünk volna, olyan bámulatosan “feszített” a három hegy által körülvett völgyben a Palotaszálló, amely ma már a Hunguest szállodalánc franchise partnerszállodája.

Lilafüred vagy Lillafüred?

Őszintén be kell vallanunk, mi sem voltunk érkezésünk előtt egészen biztosak benne, hogy ezt a rengeteg kalandot és élményt nyújtó üdülővárost Lilafürednek vagy Lillafürednek hívják. Azért sejtettük, hogy utóbbi! Azóta azt is megtudtuk, hogy a legendák szerint, gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter egy vadászat során fedezte fel ezt a lenyűgöző helyet és Vay Lilla úrhölgy tiszteletére nevezte el Lillafürednek. A hely üdülőteleppé fejlesztésének ötletét már gróf Bethlen István miniszterelnöknek köszönhetjük. A tervezéssel Lux Kálmán építészt bízták meg, aki a három völgy találkozásában, a Mátyás-korabeli paloták hangulatát felidézve, az 1400-as évek stílusában álmodta meg a hotelt és a mellette található teraszokkal és lépcsőkkel összekötött függőkertet, a parkosítást, a ródli- és bobpályát, a felvonóval ellátott sípályát és síugró sáncot is. A kastélyszálló 1927 és 1930 között készült el, számos rangos eseménynek adott otthont annak idején, megfordult itt rengeteg neves vendég, de például az 1933-ban az írókongresszusra érkező József Attilát is a lillafüredi táj szépsége ihlette meg az Óda megírásában. A patináns épület szinte egybeolvad a Bükk hegyeivel, a Szinva-patak völgyére és a Hámori-tóra nyíló kilátás pedig még varázslatosabbá teszi mindezt az élményt. Az már tényleg túl szirupos lenne, ha azt is leírnánk, hogy a közelben csobogó Szinva-patak vízesésének moraja mennyit ad ehhez a vizuális élményhez.

Csak ámulunk, vagy elindulunk

A legnagyobb dilemmánk a reggeli után, hogy útnak induljunk, hogy ne hagyjunk ki semmit a rengeteg látnivaló és program közül, vagy csak bámuljuk tovább az erkélyről elénk táruló parkot és zöldülő hegyeket.

Mindjárt a Palotaszállóból kilépve útnak indulhatunk felfedezni a teraszos függőkertet, ami egészen a 20 méter magasból lezúduló Szinva vízeséshez vezet. (Biztosan csodálatos télen is.) Séta közben sem unatkoztunk: az útvonal tulajdonképpen egy 9 állomáshelyből álló “tematikus sétány”, amely a Szinva tanösvényre fűződik rá. Az egyes megállók a költészetről, a költőkről, a természettudósokról, a szerelemről szólnak, de a természeti és a mesterségesen épített környezeti elemek is “szerepet kapnak”. A költészet teraszán áll például József Attila szobra az Óda című versnek emléket állítva. A függőkert legalsó teraszáról nyílik az Anna-barlang (a mésztufabarlangot túravezetővel látogathatjuk, és erősen ajánlott a melegebb ruházat a bent található 10 °C miatt).

A hotel másik oldalán, az úton átkelve a Hámori-tó varázsolt el minket. Bár a korabeli fotók tanúsága szerint létezett itt stand is, ma már fürödni a mélysége miatt sajnos nem lehet, de a csónakázást semmiképpen ne hagyjuk ki. Innen lehet a legjobb fotókat készíteni a szállóról is.

Ha a sétát és a csónakázást már kipipáltuk, pattanjunk fel az erdei kisvasútra (ha kicsikkel utazunk, erősen ajánlott), amely az ország egyik legnagyobb vasúti viaduktján, két alagúton és a festői szépségű Hámori-tó partja mentén visz minket el egészen Garadnáig, majd üljünk fel a Libegőre is, hogy a Bükk szépségében gyönyörködhessünk. (A bátrabbak egy Segway túrán is részt vehetnek, hogy felfedezzék a környéket.)

Akárhogy is nézzük, Lillafüred nemcsak a romantikázni vágyó pároknak, de gyerekes családoknak is számos programot nyújt. Ha több időt töltünk itt, ellátogathatunk a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba, megnézhetjük a Diósgyőri Várat (jelenleg felújítás miatt csak kívülről), de felfedezhetjük a közelben található Bükkszentkeresztet, amely üvegkészítő üzemének köszönheti nevét vagy Miskolctapolcát is útba ejhetjük egy barlangi fürdőzésre.

Meseszép kilátás és lazulás

Ha már elfáradtunk, de még nem teltünk be eléggé a látvánnyal, a nyári időszakban a Hámori-tóra néző grillteraszon érdemes ebédelnünk és mindenképpen próbáljuk ki a helyi pisztrángot, amit olyan gyorsan fogyasztottunk el, hogy lefotózni is elfelejtettük.

A Palotaszálló két étterme a régmúlt időket idézi: a Hunyadi étterem különleges belsőépítészeti megoldásaival, fakazettás mennyezetével, oldalfalakat díszítő régi magyar családok címereivel adja a hangulatos miliőt.

Míg a középkori hangulatú Mátyás étteremben (ahol á lá carte fogyaszthatunk) gyönyörű, színes, üvegberakásos ablakai a régi Nagy-Magyarország egy-egy nevezetesebb városának jellegzetes építményeit ábrázolják.

A pihenés nálunk sem maradhatott ki. A szálló wellness- és fürdőrészlege 10 m-es feszített víztükrű medencével, száraz és nedves szaunával (gőzfürdő), gyermekmedencével, a beltéri merülő- és taposómedencével rendelkezik, amit rendre ki is próbáltunk. A medence mellett a törökfürdők hangulatát idéző pihenőben lazíthatunk a vizes élmények után. Vagy… Miután kifürödtünk magunkat, a szálló udvarán található napozó részen tovább gyönyörködhetünk a Bükk szépségében. Mélyen magunkba szívva az élményt.

Látogass el a hotel honlapjára: hotelpalota.hu

Fotó: Hotel Palota, Vértes Lívia, Tóth-Szántó Krisztina

Promóció

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kirakat

Fényterápia a hajnak fényterápia

Fényterápia a hajnak

Hétvégi kirándulás a Bakonyban – új autóval autómegosztó

Hétvégi kirándulás a Bakonyban – új autóval