A rajongóid egy új szerepben, a sloggi Body Adapt arcaként láthatnak viszont. Bár nem hordasz melltartót, erre a felkérésre mégis igent mondtál.
Mindig megkapom a nagymellű lányoktól, ha nagyok lennének a melleim, nem lennék a melltartó ellen, de újra és újra el szoktam mondani a követőimnek, hogy én nem a melltartó, hanem a rossz melltartó ellen vagyok – azok ellen, amik nem egészségesek, amik elszorítják a vérkeringést, amik kényelmetlenek, amik ártanak. Én azért kampányolok, hogy ne akarjuk a melleinket feljebb préselni és belegyömöszölni valamibe csak azért, hogy nagyobbnak, formásabbank tűnjön. A sloggi kampányát azért vállaltam, mert a Body Adapt melltartó nagyon kényelmes, nem bánt, nem szúr, nem bök, nincs az az érzésed nap végén, hogy legszívesebben letépnéd magadról. Ez a melltartó hibátlanul felveszi a tested formáját, nem akadályoz a mozgásban, varrás nélküli, ultrakönnyű, nem vág be, sőt észre sem veszed, hogy rajtad van. Az már csak plusz pont, hogy szép is.
Ez az üzeneted azt sugallja, hogy a test sokszínűsége számodra is fontos. Mit gondolsz a testpozitívitásról?
A közösségi felületeken mindig azt üzenem, hogy Fogadd el önmagad úgy, ahogy vagy!, ugyanakkor nagyon sokan félreértik ezt. Például, amikor látják, hogy sportolok, hogy edzek, és számon kérik rajtam, miért csinálom ezt, hiszen ezek szerint nem fogadom el magam. Számomra rendkívül fontos kiemelni azt, hogy miközben a test sokszínűségét ünnepeljük, ne feledkezzünk meg az egészségről: igen, ahány nő, annyi forma, és elképesztően jó, hogy a testpozitív szemlélet bejött a köztudatba, hogy már nem kell a kifutók darázsderekú modelljeihez hasonlítgatni magunkat, de nem szabad hátradőlni, dolgozni kell az egészséges formákért. Óriási a különbség, hogy az ember törekszik rá, hogy minél jobb legyen, vagy hátradől a fotelben és elfogadja, hogy ő nem elhízott, csak plus-size.
DJ-ként rendszeresen embertömegek előtt kell mutatkoznod, a reflektorfény megkerülhetetlen, törvényszerű, hogy a megjelenés főszerepet kap. Mekkora nyomás van rajtad emiatt? Kemény munkát rejt a színpadi kép?
Aki az előadóművészek pályájára lép, tudja, ez a szakma része. Nekem ezzel nincs bajom, már kiskorom óta benne volt a vénámban: imádtam szerepelni, soha nem okozott problémát, ha ki kellett állnom az emberek elé. Nyilvánvaló, ezt a munkát az tudja jól csinálni, aki a helyén van, jól érzi magát ebben a szerepben, és nem kell egy teljesen más ént magára erőszakolnia. Fontos az is, hogy az ember természetes és önazonos tudjon maradni, mert ettől válik szerethetővé, hitelessé.
Az Instagram-oldaladon is ezt közvetíted: egy elképesztően színes, energikus nőt látunk, aki nem él a filterek és retusprogramok eszköztárával. Ez tudatos dolog a részedről?
Eleinte nem volt az, de sok tízezer követő mellett már nagyon nem mindegy, hogy az ember mit üzen. Fontos számomra, hogy olyan tartalmakat osszak meg, amik rámutatnak, mindannyian hús-vér emberek vagyunk, nem szabad bedőlni a közösségi platformok által sugárzott torz képeknek. Ez elképesztően káros és mentálisan megbetegít. Jó, nem tagadom, az óriási pattanást én is le szoktam szedni az arcomról, és a fényeken is szoktam állítani, de új orrot, egyenarcot, fox eye-t soha nem csinálnék magamnak. Minek csapjam be magam – és másokat?
Vagyis fontos számodra, hogy jó példát mutass!
Abszolút! Ennyi követő mellett muszáj „kihasználnom”, hogy értéket osszak meg az oldalamon. Nem vagyok influenszer, nem szoktam porszívót és sampont árulni, a saját gondolataimat, tapasztalataimat osztom meg. Úgy vagyok vele, ha már egy embernek tudok abban segíteni, hogy elfogadja magát, nekem már az hatalmas dolog.
A pozitív életszemléletet honnan hozod?
Őszinte leszek, pánikbeteg voltam, ami depresszióval és szorongással társult. Megjártam a poklot. Tudtam, valahogy ki kell ebből másznom, és ebben csak magamra számíthatok. Rengeteg pszichológiát, fejlesztő könyvet olvastam, számtalan jó előadást, pszichológust meghallgattam a Youtube-on, sok mentorom volt, akik tudása szépen lassan rámtapadt. Ma másképp tekintek az életemre, a sikereimre, megtanultam nagy célok helyett apró lépésekben gondolkodni. Már nem akarok nagyot ugrani, de megtanultam annak örülök, amim van. Abból sem csinálok titkot, hogy évek óta terápiára járok: van egy remek pszichológusom, aki rengeteget segít. Ő az én mankóm. Kár, hogy sokan mind a mai napig tabuként kezelik ezt, és nem mernek segítséget kérni. Ha tehetném, én mindenkinek receptre írnám fel a pszichológust.
Az éjszakázást, a sok utazást, a kemény munkatempót hogy bírod?
Tudatosan figyelek a töltődésre. Előadóművészként az ember folyamatosan ad magából, e töltődni gyakran elfelejt. Azon kívül, hogy rendszeresen sportolok és odafigyelek az alvásra, a táplálkozásra, minden vasárnap kikapcsolom a telefonom és digitális detoxot tartok. Ilyenkor megpróbálok elcsendesedni: olvasok, a párommal vagyok, a kutyámmal sétálok, gyertyát és füstölőt gyújtok. Ezek azok, amik visszahúznak a földre, amik segítenek, hogy a siker se szálljon a fejembe.
A dolog másik része, hogy ezt a szakmát hosszú távon csak az bírja, aki egészségesen él. Tudom, van egy sztereotípia, miszerint minden DJ iszik és drogozik, de ez nem igaz, ezt csak az bírja, aki vigyáz magára. Gondolj bele, csak augusztusban harminc fellépésem volt, de havonta átlagban a húsz mindig megvan. Folyamatosan úton vagyok. Ezt csinálom hét éve. Nem bírnám, ha nem vigyáznék magamra.
Ez az iram milyen hatással van a testedre?
Szerencsére elég jó a genetikám, az éjszakázást csak az arcom sínyli meg. A szemem körül ott vannak a karikák, a ráncok, de az alkatom nem változik, főleg a sok sport miatt. Régebben gondot okozott, hogy nem tudtam hízni, de mára ez beállt. A testemmel szemben tiniként voltak elvárásaim, de ezzel már nincs dolgom, nem félek az idő múlásától, nem is nagyon figyelem, hogyan alakulok át – az önelfogadás sokkal fontosabb lett. Tudom például, hogy mikor van az, amikor picit befelé kell fordulnom, amikor meg kell köszönnöm, hogy ebben a testben vagyok egy lélek. Gyakran megszeretgetem magam, és örülök, hogy elfogadtam, hogy ez az én testem. Nem tökéletes, nem is törekszem rá, hogy az legyen, helyette tényleg próbálom megadni neki azt, amire szüksége van. Figyelem a jelzéseket. Ha belebetegszem, tudom, ez egy figyelmeztetés, hogy lassítanom kell – esetleg hogy meg kell állnom.
Promóció
