Célirányos napvédelem

2022. június 21.
A szakértők évek, sőt évtizedek óta óva intenek bennünket a káros napsugaraktól, az innovatív napvédő készítmények hosszú sorának hála pedig ma már célirányosan is védhetjük bőrünket, aszerint hogy éppen hiperpigmentáltcióra vagy zsírosodásra hajlamos-e az arcbőrünk.

A tavaszi cirógató, de nagy mennyiségben korántsem veszélytelen napsugarak nyomában lassan megérkeztek perzselő nyári társaik, a fényvédelem pedig már ténylegesen állandó része lett a napjainknak. Hivatalosan is itt a nyár, amikor is a megfelelő fényvédelemről a bőrünk egészségének megőrzéséért a tengerparti fürdőzés, a baráti grillezések és kerti partik mellett egy hétköznapi irodai munkanapon is ugyanúgy igyekszünk gondoskodni.

nyar-spf-eucerin
Ráadásul napjainkban az UVA és UVB-sugárzás elleni védelmet illetően egyre komolyabb elvárásokat támasztunk. Egyrészt célunk a napkárosodás, vagyis a napégés hatásos kivédése rövid és hosszú távon, de szeretnénk, ha a fényvédőnk ennél is többet nyújtana. A személyre szabott bőrápolás korában már arra vágyunk, hogy a napi szintű napvédelemben olyan társunk legyen, amely okos, és sokoldalú termék, és amely olyan gyakori bőrpanaszokat enyhít, mint a korai bőröregedés, az olajos, zsírosodásra hajlamos bőr vagy éppen a hiperpigmentáció.

Vagyis a modernkori széles választék egyfajta tudatosságot is magával hozott, ahol a kozmetikumoktól egyszerre több probléma – legyen azok májfolt, hajszálér, apró, finom ránc, vagy akár egyenetlen bőrszín – kezelését, kiküszöbölését várjuk.

Fiatalos és üde bőr

napozas-borapolas

Az Eucerin nemrég két egészen izgalmas és összetett tudású új termékkel áll be a fényvédelem és a bőrápolás szolgálatába. A napkárododás kivédését maximalizálni akaróknak az Eucerin Sun Photoaging Control Színezett napozó krém arcra FF50+ innovatív szélesspektrumú fényvédelmi technológiája védelmet biztosít az UVA és UVB sugarak és a látható fény ellen, de ennél jóval többet is tud. Magas fokú védelmet nyújt az arc és a dekoltázs bőrének egyaránt a napozás során, miközben a krém formulája hatékonyan támogatja a bőrt a saját DNS-javító mechanizmusának kialakításában, hialuronsav tartalma pedig nagyon szépen csökkenti a bőröregedés jeleit.

nyar-spf-eucerin

Azoknak, akiknek a ráncok mellett az arcbőrön megjelenő sötétebb foltok jelentik a legfőbb gondot, az Eucerin Sun Pigment Control színezett napozókrém arcra SPF50 kínál megoldás – miközben természetesen védelmet nyújt az UVA és UVB-sugarak és a nagy energiájú látható fény ellen is. Az új fényvédő különlegessége abban áll, hogy használata során csökkenti a foltok láthatóságát, ráadásul azt is megelőzi, hogy ismét kialakuljanak az arcon. A könnyű napozó fluid formulájában egyébként megtalálható a hatékony thiamidol hatóanyag is, amely a hiperpigmentáció kiváltó okára hatva csökkenti a melanintermelést.

Extra tudás

nyar-spf-eucerin

Az egyre gyakoribb elvárások között szerepel az is, hogy a napozótermékünk a fényvédelem mellett egységes bőrszínről szintén gondoskodjon. Az Eucerin Sun Photoaging Control Színezett napozó krém arcra FF50+ és az Eucerin Sun Pigment Control színezett napozókrém arcra SPF50 megjelenésével mostantól színezett változatot is választhatunk a a célirányosan a bőrproblémánkra választ adó fényvédőkből (mégpedig medium és light árnyalatokban). Vagyis, ha egységes megjelenést szeretnénk az arcunknak a napsugárzás elleni védelem mellett, könnyedén megtehetjük, mindezt úgy, hogy a finom állagú, összetett tudású textúra olyan könnyű viseletet biztosít, amely még a smink rutinunknak is kiváló alapja lehet.

napozas-borapolasSzintén sok nő problémája, hogy a nyári melegben a zsíros, olajosodásra hajlamos bőrük nehezen viseli a nehéz textúrájú napvédő készítményeket. Szerencsére könnyen és gyorsan felszívódó napozókban sincs ma már hiány, az Eucerin Sun Oil Control Dry Touch SPF50+ napozó családja ezen a téren alkot nagyot könnyű krém-gél textúrájával. Nem hagy nyomot, vagy zsíros érzetet a bőrön, és az Oil Control technológia mattító pigmentjeinek köszönhetően azonnali száraz érzést kölcsönöz a bőrnek.

Promóció

Olvass tovább!