Szinetár Dóra, a Szamos és a Piros Orr

2022. december 05.
A szentendrei Szamos Cukrászda első emeleti presszójában nagy sikerrel játssza férjével, Makranczi Zalánnal Karinthy Ferenc Dunakanyar című színdarabját, imádja a marcipánt, bár ma már egyáltalán nem eszik édességet, és csatlakozott a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány és a Szamos közös kampányához, melynek részeként a cég minden eladott desszert után 50 forinttal támogatja a bohócdoktorok misszióját.

A Szamos, mint játszóhely

„A történet egy presszósnő és egy, a záróra előtt betévedő férfi találkozásáról szól. Másfél óra alatt több minden játszódik le köztünk, mint egy párkapcsolatban másfél év alatt. Annyiféle viszonyba kerülünk egymással és annyi történeten keresztül próbáljuk a másikat megfogni vagy elengedni vagy elüldözni, ahogy éppen a darab visz, hogy ez iszonyú érdekes és szórakoztató mind a nézők, mind a magunk számára is. Nekem sokat számít, hogy van egy működő presszó pult, ahol élőben főzöm a kávét és mosom el a tányérokat. Amúgy is nagyon komfortosnak érzem ezt a piciny teret, mert szeretek otthon, a konyhában matatni, mosogatás közben beszélgetni. Mondhatom azt is, hogy természetes közegem a konyhapult.” 

A Szamos marcipán és fagyi

„Hosszú évek óta úgynevezett minden mentes konyhán vagyok, amibe a cukor nem fér bele, de – és ezt most nem a Szamos miatt mondom – talán az egyetlen fájdalmam, hogy nem ehetek marcipánt. Mondjuk a fagyijuk is isteni! Közel lakunk Szentendréhez és amíg picik voltak a gyerekek, rendszeresen jártunk a Szamosba. Nyaltunk egy fagyit, vettünk egy doboz marcipánt és megnéztük a Marcipán Múzeumot, ami egy csoda. De van más kötődésem is hozzájuk. Nem tudom felidézni, hogy alakult ki, de az van, hogy a lányom a mai napig minden tankoláskor kap tőlem egy Szamos piros marcipán szívecskét, ami minden benzinkúton megtalálható. És amikor idén nyáron a fiam megnősült, nem volt kérdés az sem, hogy az esküvői torta csak a Szamostól lehet.” 

 A Piros Orr és a bohócdoktorság

„Erősen hiszek egyrészt a gondolat teremtő erejében, másrészt test és lélek egységében. A saját bőrömön tapasztalom, hogy a fizikai problémák mennyire lelki eredetűek és fordítva, a fizikai problémákat milyen csodálatosan lehet gyógyítani a lélek útján. Sokkal gyorsabban tud bármilyen sérülés rendbe jönni, ha a megfelelő szeretetet, odafigyelést, ápolást és lelki táplálékot megkapja az ember. Falvédő szöveg, hogy „a nevetés gyógyít”, de azért falvédő szöveg, mert így igaz. És a bohócdoktorok ezt a munkát csodálatosan csinálják. Kárász Eszterrel, aki bohócdoktor és nekem nagyon jó barátnőm, a múltkor arról beszélgettünk, hogy bohócként teljesen másként létezhetsz. Kimondhatsz olyasmiket, amiket amúgy nem és úgy cselekedhetsz, ahogy piros orr nélkül nem. Bohócdoktorként rá lehet nevetni dolgokra, amit egy beteglátogató vagy szülő, vagy orvos nem tehet meg, mert nem illik, mert nem szoktuk. Csodálatos egy piros orr, amit az ember, mint egy jelképet magára rak és onnantól kezdve tudjuk, hogy neki szabad megszegni bizonyos szabályokat, amik egyébként kötnek minket és néha visszahúznak a megoldásoktól, megfoghatatlanul nagy segítséget adva ezzel a betegek gyógyulásához.”  

Promóció