A női szerepvállalás – inspiráló utak az ADA-nál

2023. június 19.
Női karrier: két szó, amely napjainkban látványosan jelen van a közbeszédben és egyre több sikertörténet kapcsolódik hozzá. Hogyan élik meg a női empowerment fogalmát az ADA-nál és milyen tippeket adnak a női szakembereknek? A cég két munkatársát faggattuk.

Csiszér Mónika

Foglalkozás: Back office értékesítési vezető

Karakter: empatikus, felelősségteljes

„Egy remek csapat tagjaként a munka akár hétfő reggelente is szórakoztató tud lenni.”  És Mónika épp egy ilyen kollektívában dolgozik: a back office értékesítés vezetőjeként 90 fős csapatával együtt felel a sales napi ügyeiért. „Segítőkész kollégákkal együtt dolgozni egy közös célért, ez ad folyamatosan motivációt”.

Mónika idén ünnepli 15 éves évfordulóját a cégnél. Német nyelv és irodalomtudomány diplomája megszerzése után 2008-ban kezdett el dolgozni az ADA-nál. Lépésről lépésre haladt a ranglétrán: rendelési ügyintézőként kezdte, majd értékesítési csoportvezetőként, ügyvezetői asszisztensként folytatta, ma pedig már a back office értékesítés vezetője. „Voltak nehéz időszakok is, de ez természetes. Feladni, amikor valami nem megy olyan jól, soha nem volt opció és nem is lesz.”

Mit tanácsolsz a jövő női vezetőinek?

A „nem lehet” nem létezik, le a korlátokkal!

Milyen javaslatot adnál korábbi énednek?

Egy problémát sokkal könnyebb megoldani, mint együtt élni vele.

Julia Wagner

Foglalkozás: Termékinformáció-menedzsment osztályvezető

Karaktere: nyitott, együttműködő

„Ipari tervezőmérnökként szerzett tudásomat új termékek fejlesztésére használni – ez volt a célom, amikor 2019-ben az ADA-hoz csatlakoztam. Egy év klasszikus irodai munka után, 2020-ban átvettem a termékinformációs menedzsment vezetését, 2022 óta pedig osztályvezetőként dolgozom.” Julia a feladatok széles köréért felel, például a termékfejlesztési adatok biztosítása, 3D-modellek tervezése és az anyagok digitalizálása is hozzá kapcsolódik. A sokoldalúság mellett a vállalat emberséges légköre is támogatja, hogy örömteli legyen a munka. „Harmonikus az együttműködés és mindenki összefog. Nagyszerű csapattal pedig garantáltak a szuper eredmények.”

Mit tanácsolsz a jövő női vezetőinek?

A siker kulcsa a folyamatos tanulás, önfejlesztés.

Milyen javaslatot adnál korábbi énednek?

Légy bátran önmagad, merd megvalósítani az álmaidat! Az új utak fejlődést és lehetőségeket jelentenek.

Bővebb infó ITT!

Promóció