5 dolog, amin változtatva elkerülheted a hüvelygombát (x)

2023. október 02.
Korábban meglehetősen felelőtlenül éltem az életem, meg voltam róla győződve, hogy velem semmi rossz nem történhet. Aztán jött a hüvelygomba, és mindent megváltoztatott.
5 dolog, amin változtatva elkerülheted a hüvelygombát (x)

Én voltam az a lány, aki meg volt róla győződve, hogy vele soha semmi rossz nem történhet. Az optimizmusomnak meg is volt az oka: hosszú éveken át tényleg nem kellett semmi kifejezetten rossz dologgal szembenéznem. Éltem a huszonévesek felhőtlen életét, és csak mosolyogtam anyukámra, amikor bölcs tanácsaival próbált elővigyázatosságra inteni. Aztán, nem sokkal a 22. születésnapom után, jött az a bizonyos reggel, és minden megváltozott.

Éppen életem nyaralásán voltam a két legjobb barátnőmmel a francia Riviérán. Egész évben erre az utazásra gyűjtöttem, tinikorom óta arról álmodtam, hogy egyszer eljutok ide. A nyaralásunk harmadik napján aztán addig soha nem tapasztalt, rendkívül kellemetlen panaszok törtek rám. Fehér, túrós állagú váladék folyt a hüvelyemből, és az egész intim terület égett, viszketett. Teljesen kétségbeestem. Alig vártam az aznapi programot, hónapok óta megvolt a foglalásunk egy hajókázásra, hogy a tengerről csodáljuk meg a Riviéra legszebb városait… A kínzó tünetek miatt viszont úgy éreztem, egyszerűen nem leszek képes elhagyni aznap a szobámat.

A barátnőimnek mindent elmeséltem, és mivel ők már tapasztaltabbak voltak a témában, rögtön rávágták, hogy valószínűleg hüvelygombám van. Mivel látták, mennyire szenvedek, azonnal le akarták mondani a hajóutat, hogy otthon maradjanak velem – de ezt nem engedhettem meg. Kértem őket, hogy az én kedvemért menjenek, és érezzék nagyon jól magukat. Nehéz szívvel hagytak magamra, ám néhány óra múlva vissza is értek, a kezükben egy vény nélkül kapható készítménnyel. Annyira kedvesek voltak, hogy hazafele csak az én kedvemért beugrottak egy helyi gyógyszertárba. Alaposan átolvasva a használati utasítást, rögtön elkezdtem használni a készítményt, aminek köszönhetően végül nem kellett a nyaralás hátralévő napjait a szobámba zárkózva töltenem.

Franciaországból hazatérve természetesen mindenről beszámoltam édesanyámnak – még a semmiből jött hüvelygombámról is. Ő ekkor kézen fogott, és leültetett az ebédlőasztalhoz, hogy beszélgessünk kicsit komolyabban, mint nő a nővel. Ezúttal már nem ellenkeztem, úgy éreztem, tényleg ideje kicsit jobban odafigyelnem anyukám tanácsaira.

Legelőször is elmondta, hogy a fertőzésem valószínűleg nem a semmiből jött, és ha nem figyelek kicsit jobban oda az életmódomra, nagy rá az esély, hogy ismét visszatérjen. Ezután rendkívül körültekintő módon végigvette azt az 5 legfontosabb tényezőt, ami közvetlenül vagy közvetve hozzájárulhat a probléma kialakulásához.

Öltözködés

Mint mondta, a hüvelygomba leggyakrabban a Candida albicans nevű gomba által okozott fertőzés, és akár az öltözködés is befolyásolhatja a kialakulását. Szoros, nehezen lélegző anyagok, például a műszálas vagy nylon alsóneműk viselése növelheti a hüvelyi környezet melegét és nedvességét, ami ideális feltételeket teremt a gombák szaporodásához. Azt tanácsolta hát, hogy ha lehet, mondjak le a tangák és műszálas bugyik viseléséről.

Menstruáció

Azt is elmagyarázta, hogy a menstruációs ciklus során a hüvelyi pH-változások és hormonális változások is befolyásolhatják a hüvelyflóra egyensúlyát. Ha pedig a menstruáció miatt a hüvelyflóra kibillen az egyensúlyából, fokozottabb lesz a hüvelygomba kialakulásának kockázata.

Izzadás

A Candida kiválóan érzi magát a meleg, nyirkos helyeken, ami az izzasztó kánikulában könnyen kialakul az intim területeken – mondta édesanyám, majd hozzátette, hogy nagy eséllyel nekem is emiatt alakult ki a hüvelygombám a nyaralásomon. De szerencsére erre a problémára is megoldást jelenthet, ha jól szellőző, pamut alsóneműket hordok, a szoros, műszálas darabokat viszont elkerülöm.

Antibiotikumszedés

Ahogy édesanyám mondta, az antibiotikumok olyan gyógyszerek, amelyek segítenek a bakteriális fertőzések elleni küzdelemben, de közben sajnos megbontják a hüvelyi mikrobiom (a hüvelyben található baktériumok) egyensúlyát is. Ez pedig megint csak lehetővé teheti a Candida gomba túlzott elszaporodását, ami hüvelygombához vezethet. Anyukám azt tanácsolta, hogy ha antibiotikumot kell szednem, mindenképpen használjak mellé olyan készítményt, ami segít helyreállítani a hüvelyflórám egyensúlyát.

Étkezés

Legnagyobb meglepetésemre azt is megtudtam, hogy még az étrendem is befolyásolhatja a hüvelygomba kialakulását. A magas cukortartalmú étrend vagy a túlzott alkoholfogyasztás például az immunrendszer gyengítése által szintén elősegítheti a Candida gomba szaporodását.

Micovag Plus hüvelykúp

micovag

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz/Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A Micovag Plus hüvelykúp természetes eredetű összetevőkkel, tejsavval és kamillakivonattal egészíti ki a hüvelygomba kezelését. A tejsav visszaállítja a normál hüvelyi pH-t, így képes gátolni a gombák szaporodását, a kamillakivonat pedig enyhíti az égő érzést és csillapítja a kellemetlen viszketést. A Micovag Plus hüvelykúp a tünetek enyhítésével teszi teljessé a célzott gombaellenes terápiát. A gyógyszertárakban vény nélkül elérhető.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Fotó: Getty Images

Promóció