A BÁBEL című előadásotok arról a zűrzavarról szól, amiben élünk. Az instabilitásról, a feszültségekről, globális vészhelyzetről, illetve ezek különböző, egyéni megéléséről. Hogyan lehet mindezt tánccal megfogalmazni?
Impressziókból dolgozunk, nem pedig konkrét eseményekből. A mozdulatok, kompozíciók és a koreográfia kialakítása során fontos szempont, hogy ne csupán szépséggel, de mélységgel és tartalommal alakítsunk formákat, amik egyik érzelmi állapotból a másikba vezetnek minket. A BÁBEL kapcsán ezek a képek fókuszában a jelenkor van minden szélsőségével, és ez foglalkoztat engem a leginkább. Honnan jövünk és hova tartunk, hogyan és milyen irányba változik az emberiség élete. Rengeteg esemény zajlik a világban szimultán, amit nagyon nehéz feldolgoznunk, mert elképesztő mennyiségű az inger és az információ. Ha képben akarunk lenni a világ eseményeivel és változásaival, akkor gyakorlatilag egész nap szívni kellene magunkba a friss digitális tartalmakat. Most olvastam, hogy a tudományos életben kéthavonta megduplázódik a felfedezett ismeretanyag. Felfoghatatlan. Nagyon könnyen el lehet veszni ebben a rengetegben, félve attól, hogy lemaradunk valamiről, és nehéz megtalálni a saját helyünket és szerepünket a társadalomban. Szimplán tiszta levegőt venni, élni és békét találni is kiváltság lehet rövidesen, hiszen tapintható a globális politikai instabilitás, és óriási a feszültség a klímaváltozás kapcsán is. A világ bizonyára nagyot fog változni a következő 10-20 évben. Mindez nyugtalanító és feszültséget okoz, és szeretném átültetni ezeket az érzéseket. Többek között ezekből a gondolatokból és érzésekből indult ki ez az alkotói folyamat.
Szerinted mire lenne szüksége a társadalomnak ahhoz, hogy levegőt tudjunk venni ebben a bábeli zűrzavarban?
Szerintem az a legfontosabb, hogy olyan tudatos és cselekvő mikroközösségeket építsünk, ahol van empátia és szolidaritás ahhoz, hogy együtt tudjunk élni és közösen cselekedni ügyek mentén. Legyünk nyitottak arra, hogy segítsünk másoknak, értsük meg, hogy ránk is szükség van bizonyos feladatok elvégzésére. Egyszerű példa, hogy tudjuk, hogy elképesztő mennyiségű műanyaggal borítjuk be a Földet, megvásárolva az előre csomagolt árukat, amiknek jelentős része szintén műanyag, amivel kárt okozunk. Ezen változtatni kell rendszerszinten és egyénileg is, amiben van felelősségünk. Ha a személyes érintettségünket alábecsüljük, globális károkat okozunk. Jelenlegi életünk csak akkor lesz előremutató és civilizált, ha megértjük a közös problémáinkat és valóban együtt próbálunk rajtuk változtatni.
BÁBEL
Ti szoktatok ezekről a kérdéskörökről diskurálni a társulaton belül?
Igen, és nem csak diskuráltunk, hanem több egyedülálló művészeti kezdeményezésünk és szakmai programunk volt már ezekben a témákban. Mi szerveztük meg például a Zöme Fesztet is a Jurányiban, az első zöld összművészeti fesztivált, aminek az volt a lényege, hogy különböző művészeti ágak (zene, film, képzőművészet, divat, színház- és táncelőadás) a saját műfajuknak megfelelően szóltak a környezetvédelemről. Tervezzük a jövő évit is, már nagyobb volumenben. A mindennapjainkba is bevezettünk néhány fontos irányelvet, például sok előadásunk jelmezeit újrahasznosítjuk, beledolgozzuk a következőbe vagy second hand ruhákból készítjük el őket. Mérsékeljük a papírszemetet is, öt éve volt utoljára műsorfüzetünk, és nem pazarlunk szórólapokra. Figyelünk arra is, hogy palackokat ne használjunk, mindenkinek van saját kulacsa.
Mire számítson az, aki megnézi a BÁBEL-t?
Eklektikus előadásra kell számítani, amiben kapunk hideget és meleget is. Lesznek benne vidám, csillogó, humoros részek, mert sokszor, ami a kirakatban van, az ragyogó és gyönyörű, de a felszín alatt többnyire sötét és mély rétegek bújnak meg. A darab zenei világa is eklektikus, színes és változatos, ahogy az egész előadás során érzelmi és képi hullámvasúton veszünk majd részt. A szuper szereposztás is széles spektrumú, a legfiatalabb előadó 17 éves, az érettebb kollégák 60 felett vannak. Nagyon élvezem, hogy újra két élő ikonnal dolgozhatok: Lőrinc Katalin és Kováts Tibor tudása, energiája, humora és kreativitása egyszerűen lehengerlő. Mindkettőjükkel dolgoztam már korábban, de most végre együtt is láthatjuk őket, ráadásul két igazán különleges szerepben.
Az előbb említetted a humort, ami a RAMAZURI című előadásotokban is megjelenik. A mindennapi életedben és művészetedben fontos szerepet játszik?
Szerintem humor és önirónia nélkül nem lehet létezni, különben nehéz lenne kibírni és elviselni akár magunkat, akár a környezetünket. A humor a személyes életemben és az alkotói munkámban is alapvető szükséglet.
Elég diverz platformon mozognak a Duda Éva Társulat előadásainak témái. Mi az, amit keresel, amikor a következő darabot tervezed?
Ez elég összetetten zajlik, mert lényegében ösztönösen, intuíciók mentén alakulnak az ötletek, de mégis előre meg kell tervezni több évet, hogy mikor mit mutatunk be, mire van szükség, és a nézők igényét is figyelembe vesszük. De olyan is van, amikor belém hasít egy gondolat, és érzem, hogy ez most minden tervet felülír. Maga az alkotói munka pedig már egy teljesen másik folyamat.
Szerinted a művészetnek vagy a táncnak kell aktivista szerepet betöltenie?
Természetesen egyáltalán nem kell, ezek önálló területek. Nincs olyan, hogy kell. Az, hogy melyik alkotónak mi a fontos, mit szeretne kifejezni vagy közvetíteni, az teljesen egyéni ízlés kérdése. Vannak, akiket főképp a technika, az esztétika vagy éppen az önfeledt szórakozás érdekel, és van, aki sokkolni akar, vagy szembesíteni magaddal, hogy olyan érzéseket vigyél haza, amik adott esetben akár meg is változtathatnak téged. Az a jó, hogy nem vagyunk egyformák, és a művészet mindig szubjektív lesz alkotói és befogadói oldalról is. Engem elsődlegesen a jelen érdekel, a mai közösségeinkben zajló folyamatok és azoknak az egyénekre való hatása: hogyan érzik magukat az emberek, milyen problémáik vannak, hogyan kapcsolódnak. Éppen ezért kevés olyan darabot csinálok, ami átdolgozás, amit korábban már valaki megírt vagy megkomponált.
Mennyire fogékony a hazai közönség a kortárs táncra?
A kortárs műfajoknak is számos irányzata van, vannak nagyon progresszív és könnyebben értelmezhető, befogadható verziói is. Ez éppen olyan, mint amikor először látsz egy absztrakt festményt és nem feltétlenül tudsz vele rögtön mit kezdeni, de persze magával is ragadhat. Én inkább a közönségbarát irányzatot képviselem, szándékosan nem a legmélyebb vizet választom, mert missziónak tekintem a kortárs táncművészet népszerűsítését, főleg itthon, ahol még mindig az ismerkedés fázisában vagyunk a nézőkkel. Annak nagyon örülök, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapunk a nézőktől, főleg helyben az előadások után szóban, de gyakran írásban is. Sok olyan visszajelzés érkezik, akár a FRIDA, akár a RAMAZURI előadásaink után, hogy valaki soha nem látott ilyet korábban és beleszeretett a műfajba.
Frida
A kulturális TAO keretösszegének drasztikus csökkentése után támogatói kampányt indítottatok, illetve mecénások segítenek fenntartani a társulatot. Most milyen helyzetben van a csapat?
Jelenleg túlélő üzemmódban vagyunk. Szinte egyik napról a másikra vonták ki a forrásokat a kulturális élet bizonyos szegmenseiből. Egyetlen nagy színház sem működik állami finanszírozás nélkül, még azok sem, ahol kifejezetten magasak a jegyárak. A kultúra ugyanolyan területe a társadalmunknak, mint az oktatás vagy az egészségügy: invesztálni kell bele, mert anélkül nem működik. Mi ugyan időben elkezdtünk szakértőkkel beszélgetni arról, hogyan lehet hosszú távon mégis fenntarthatóvá tenni a társulatot, de ez komoly kihívások elé állít minket. Novemberben szerveztük meg az első támogatói gálaestünket vendégművészekkel a Vígszínházban, amelynek a bevételét szintén a szervezet működésére fordítottuk. Jelenleg az időnk jelentős részében azon dolgozunk, hogy megteremtsük a megfelelő munkakörülményeket. Nemzetközi szinten is sikeresek vagyunk, tele vagyunk díjakkal, nagy presztízsű rendezvényekre és fesztiválokra hívnak minket, alig lehet jegyet kapni az előadásainkra. Éppen ezért nagyon méltatlannak érezzük, hogy a költségvetésünkhöz mérten alig kimutatható állami támogatást kapunk. Ebben a helyzetben a stabil működést célozva most a fundraising kampányokra, a közösségi finanszírozásra és a szponzorációra kell építenünk, miközben uniós, nemzetközi pályázatokon is elindulunk. Ez egy teljesen új modell, ami nagyon nagy változás az életünkben, és amit még tanulunk. Mondhatom, hogy kihívásokkal teli időszak.
Optimista vagy a jövővel kapcsolatban?
Motiváltak vagyunk és szakmailag megalapozott tervekkel tekintünk a jövőbe, de ehhez muszáj elszántnak és kitartónak lennünk minden pillanatban. Racionálisan kell értékelni a jelent, felmérni az akadályokat, elvakultság nélkül kreatívnak és optimistának kell maradnunk. Meredek, de nem lehetetlen. Senki sem szereti, amikor sarokba van szorítva, de mindig van megoldás, és a végeredmény bőven lehet jobb, mint ami előtte volt. Például nagyszerű, segítő szándékú emberekkel találkoztam ebben a krízishelyzetben, ami nagyon nagy felhajtóerő. Ez a változások kulcsa, ha ebben hiszünk. Én hiszek.
A művészetedre hatott ez a sok nehézség, amin az utóbbi időben keresztülmentetek?
Nyilván nagyon kemény ez a financiális krach, a bizonytalanság, a másik oldalról pedig eléggé ambivalens, hogy állva tapsolnak és telt házas előadásokat adunk. Óhatatlanul is begyűrűznek az alkotói folyamatokba is ezek a szélsőségek. Nem véletlen, hogy most a BÁBEL-t csinálom, mert az elmúlt egy-két év kifejezetten kaotikus és szélsőséges volt érzelmileg, és ebből az állapotból tudok most dolgozni.
Duda Éva
Tizenöt éve működik a társulat. Hogyan tekintesz vissza az elmúlt évekre?
Hatalmas változásokon mentünk keresztül, nagy utat tettünk meg. Rengeteg izgalmas előadás jött létre, és szuper együttműködéseink voltak a Nemzeti Táncszínházzal, a Trafóval, a Tavaszi Fesztivállal, a Budapesti Operettszínházzal, az Átriummal és nemzetközi partnerintézményekkel is. Tizenöt éve egy pici társulatként indultunk, és rendkívül büszke vagyok arra, hogy hová jutottunk, hova fejlődtünk, ráadásul sokszor széllel szemben. A csapatomra is nagyon büszke vagyok, karizmatikus művészek és fantasztikus háttéremberek dolgoznak velünk. Fenntartunk egy stúdiót, ahol más alkotók számára is lehetőséget biztosítunk, diákoknak beavató programokat csinálunk, workshopokat és képzéseket tartunk, fesztiválokat, rendezvényeket szervezünk. Tudtommal az egyedüli olyan tánctársulat vagyunk, akik társadalmi kérdésekkel foglalkoznak dedikáltan, hosszú távon. Mi vagyunk az egyetlenek, akiknek a programjában ekkora szerepet kap a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, és mi csináljuk ilyen színvonalon a fundraisinget, amire megnyertük 2023-ban az Innovatív Művészeti Kezdeményezés Díjat.
Mivel készültök a tizenötödik évetekre?
Bemutatjuk a BÁBEL-t, majd turnézunk itthon és külföldön az év további részében. Folytatjuk a kampányokat fantasztikus nagyköveteinkkel, kihozunk egy csodaszép kiadványt a jelenlegi repertoárról, közben partnerségeket építünk, majd ősszel egy nagyszabású születésnapi gálaestet szervezünk. Erősödünk és száguldunk tovább!
Fotó: Lékó Tamás, Dömölky Dániel
