Klímatudatos kulturális fesztivált szervez a Duda Éva Társulat és a Jurányi Ház

2022. május 22.
Nyárindító, új fesztivál Budapesten! A Duda Éva Társulat kezdeményezésére június 10-11-12-én a Jurányi Produkciós Házban megrendezésre kerül az első összművészeti és közösségi fesztivál, melyen az előadóművészet és környezetvédelem kapcsolódásával létrejövő hazai színházi, tánc-, gyermek- és ifjúsági programok kerülnek bemutatásra. Az egyedülálló zöld eseményen az előadások mellet szakmai beszélgetésekkel, divatbemutatókkal, filmvetítésekkel, irodalommal, slam poetryvel, performanszokkal és gyakorlati workshopokkal várják az érdeklődőket, így gazdagítva a budapesti fesztiválpalettát.

Napközben gyerekeknek szóló környezetvédelmi témájú előadásokkal, fenntartható kézműves foglalkozásokkal és különféle fejlesztő játékokkal várják a családokat, gyerekeket. A programok többsége ingyenes. Az érdeklődők többek között megtekinthetik az Itt és Most Társulat, Manócska Társulat és Valentyik Anna produkcióit. A Jurányi Ház színháztermében minden este bemutatásra kerül egy-egy színházi vagy táncelőadás, mint például a Duda Éva Társulat klímatudatossággal foglalkozó WONDERLAND című darabja, vagy a K2 Színház abszurd-melankolikus utolsó vacsora jellegű Búcsúkoncert című előadásával.

klimatudatossag-kultura-fesztival-duda-eva-tarsulat-fuge-produkcio

A nagytermi előadások mellé a ház összes terét belakva és zöldítve a fesztiválprogramot, a Jurányi Ház olyan csapatai csatlakoznak, mint a Tünet Együttes, a Bélaműhely és Szűcs Edit divattervező. A ZÖME keretében első alkalommal valósul meg a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt szakmai fóruma, amelyhez több mint húsz kulturális intézmény csatlakozott. Emellett az érdeklődők részt vehetnek a fenntartható divatról, tudatos otthonról és étkezésről szóló kerekasztal-beszélgetéseken, valamint a legkülönfélébb zöld, ökotudatos workshopokon, mint például natúrkozmetikum-, vászontáska- vagy ékszerkészítés újrahasznosított műanyagból.

Olvass tovább!