Barátunk a barátcserje – nőként érdemes fejben tartani, mi mindenre is jó (x)

2026. május 01.
Kevés gyógynövénynek van olyan izgalmas története és olyan hírneve, mint a barátcserjének. Az ókorban egy másik érdekes okból is nagy becsben tartották, ma azonban elsősorban a hormonális egyensúly támogatásával és a PMS-tünetek enyhítésével hozzák összefüggésbe. De mit tud valójában ez a különleges növény, és miért nem mindegy, milyen készítményt választunk, ha barátcserjét keresünk?

Egy gyógynövény, amelynek már az ókorban is kultusza volt

A barátcserje (Vitex agnus-castus) a Földközi-tenger térségéből származó, lilás virágú, aromás termésű cserje, amelyet már az ókorban is előszeretettel alkalmaztak női panaszok enyhítésére. Hippokratész és más korabeli orvosok is említést tettek róla különféle nőgyógyászati problémák kapcsán, a növény főzetét pedig egykor a méh betegségei ellen ülőfürdőként is használták.

Nevének eredete azonban egészen különös: a középkorban úgy tartották, hogy csökkenti a szexuális vágyat, éppen emiatt a kolostorokban is előszeretettel alkalmazták, olyannyira, hogy „kolostori paprikaként” emlegették. Egyes feljegyzések szerint a római asszonyok még a kanapéjukra is szórtak belőle, amikor férjük hosszabb időre távol volt – innen is látszik, hogy a barátcserjét már jóval azelőtt misztikus növényként kezelték, hogy a modern fitoterápia felfedezte volna magának.

Erre használják ma

Ma már sokkal inkább hormonális szabályozásra gyakorolt hatása miatt ismert: fitokemikáliái az agyalapi mirigyen keresztül hatnak a női hormonháztartásra, ezzel támogatva a ciklus egyensúlyát. A barátcserjét leggyakrabban a menstruációs ciklushoz kapcsolódó panaszok enyhítésére alkalmazzák. Különösen a PMS tüneteinek csökkentésében lehet hasznos, például ingerlékenység, hangulatingadozás, mellfeszülés, puffadás vagy vízvisszatartás esetén.

Hogyan hathat a hormonális egyensúlyra?

A növény hatásmechanizmusa összetett: elsősorban a hormonális szabályozórendszerre hat, csökkenti a prolaktinszintet, ami egyes nőknél szerepet játszhat a cikluszavarok és a PMS-tünetek kialakulásában.

Mivel nem gyors tüneti segítségként működik, általában több cikluson át tartó, rendszeres alkalmazás szükséges ahhoz, hogy érezhető legyen a hatása.

Több mint PMS-gyógynövény

A barátcserjét a PMS-en túl a menopauzához kapcsolódó panaszok, a termékenység támogatása és bizonyos hormonális eredetű bőrproblémák kapcsán is vizsgálják. Emellett felmerült lehetséges gyulladáscsökkentő, antibakteriális és fejfájáscsökkentő hatása is, ezek mögött azonban egyelőre kevesebb tudományos bizonyíték áll. Jelenleg a legerősebb bizonyítékok továbbra is a PMS és bizonyos menstruációs panaszok enyhítését támasztják alá.

Nem mindegy, milyen készítményt választunk

A barátcserje ma már számos formában elérhető a piacon: étrend-kiegészítőként, tinktúraként, teakeverékben vagy gyógyszerként is találkozhatunk vele. Ezek között azonban jelentős különbségek vannak.

A gyógynövények esetében különösen fontos, hogy standardizált, ellenőrzött minőségű kivonatot tartalmazó készítményt válasszunk, hiszen csak így biztosítható, hogy minden adag azonos mennyiségű és minőségű hatóanyagot tartalmazzon.

A Premens standardizált barátcserje-kivonatával hormonmentesen támogat

Vény nélkül kapható barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer.    

A Premens filmtabletta vény nélkül kapható, barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer, amely koncentrált, standardizált kivonatot tartalmaz. Hatóanyaga a barátcserjebokor terméséből készül ellenőrzött körülmények között, speciális kivonási eljárással. Ez fontos különbség az étrend-kiegészítőkhöz képest, amelyek sok esetben csupán növényi őrleményt tartalmaznak.

A készítményt kifejezetten PMS és menstruációs cikluszavar kezelésére alkalmazzák, így hormonmentes alternatívát kínál azoknak, akik természetes eredetű, mégis gyógyszerminőségű segítséget keresnek. A Premens enyhíti a PMS fizikai tüneteit – például mellfeszülést, puffadást –, de a lelki panaszokat is, mint az ingerlékenység vagy a hangulatingadozás. Emellett támogatja a szabálytalan menstruációs ciklus rendeződését is.

Egy 2025-ös online felmérés szerint a Premenst szedők 88%-a elégedett vagy nagyon elégedett volt a terápiás hatással, 94%-uk pedig másnak is ajánlaná a készítményt.

A javasolt terápiás hatás érdekében napi egy tablettát ajánlott szedni legalább három cikluson keresztül megszakítás nélkül – a menstruáció alatt is. Fogamzásgátló mellett is alkalmazható, szükség esetén pedig a kúra folytatható vagy újrakezdhető. Ha a tünetek 3 hónap szedés után is fennállnak, forduljunk orvoshoz!

Türelem kell hozzá – de megérheti

A barátcserje „nem instant segítség”: a legtöbb nő esetében néhány ciklus szükséges ahhoz, hogy a szervezet reagáljon rá és érzékelhetővé váljon a változás. Ha tehát úgy érezzük, hogy a PMS vagy a rendszertelen menstruáció folyamatosan rányomja a bélyegét a mindennapjainkra, érdemes lehet közelebbről is megismerkedni ezzel a sokoldalú gyógynövénnyel.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Fotó: Shuttestock

Promóció

Ajánlott videó

Kapcsolódó