Egy sor elutasítás után lett sikeres – interjú Fábián Janka írónővel

2014. szeptember 01. |

Fábián Janka szerelmes történelmi regényeit ma már rengetegen ismerik és szeretik, pedig kezdetben a nagy kiadók sorra elutasították műveit. Az írónő mesélt nekünk kudarcról és kitartásról, kedvenc könyveiről és a benne élő történelemtanárról.

Az első regényeidet, az Emma-trilógiát elutasították a kiadók, ezért egy kisebb kiadónál, magánfinanszírozásban kellett megjelentetned. Mi hajtott annyira, hogy az elutasítások ellenére is kiadattad a könyveket?

Valójában voltak pillanatok, amikor már feladtam volna, de van bennem egy makacsság, hogy ha elkezdtem valamit, azt szeretem véghez is vinni, ráadásul volt bennem egy ösztönös megérzés is, hogy a könyveimre igenis van igény. Illetve motivált még egyfajta dac, amit az kiadók felöli közöny miatt éreztem. Úgy éreztem, hogy az, amit írtam nem is jut át a szűrőkön addig, hogy valaki tényleg kézbe vegye, beleolvasson, és ez dühített. Persze megértem, hogy főleg a nagyobb kiadókhoz rengeteg kézirat érkezik be nap mint nap, mégis méltatlannak éreztem, hogy a regényeim olvasatlanul maradnak. De leginkább talán a környezetem támogatása segített átlendülni a mélypontokon. A családom és a barátaim közül már többen olvasták a kéziratot, ők rengeteget biztattak.

Úgy tudom, az írás akkor jött az életedbe, amikor egy anyagi krízisből kerestél kiutat. Nem féltél épp egy ilyen bizonytalan vállalkozásba belefogni?

Arra nem gondoltam, hogy az írás anyagi kiút lenne, sokkal inkább lelki kiutat jelentett. Én korábban szabadúszó nyelvtanárként dolgoztam, és akkoriban sorozatosan kezdték lemondani a munkáimat, nem indultak a tanfolyamok, ezért eléggé padlóra kerültem. Egyébként előtte már régóta tervezgettem, hogy belefogjak az írásba, volt némi összegyűjtött anyagom is hozzá, végül úgy döntöttem, hogy megpróbálok valami hasznos elfoglaltságot keresni. Nem anyagi szempontból hasznosat, csak át akartam lendülni ezen az időszakon.

A történelem szakos tanulmányaid erősen érződnek a regényeiden. Sokat kutatsz egy-egy regényedhez?

Persze, de én ezt nagyon szeretem. Szándékosan azért választottam ezt a műfajt, mert bár történelem szakot végeztem, rég nem foglalkoztam ezzel a területtel annyit, amennyit szerettem volna, és így tudtam a tanultakat kamatoztatni. A történelmi regényeket mindig is szerettem olvasni, és úgy vettem észre, hogy Magyarországon is lenne kereslet a romantikus történelmi regényekre, magyar szereplőkkel, magyar író tollából. 

Gondolom, ebben van egy kis bújtatott történelemtanítási szándék is.

Hogyne, bár ezek nem tankönyvek és nem is újdonságot hozó kutatások, hiszen sokszor csak érintőlegesen van jelen bennük a történelem, mégis gyakran kapok olyan olvasói visszajelzéseket, hogy valaki épp az egyik könyvem hatására kezdett el érdeklődni egy bizonyos történelmi korszak iránt. Sokszor ha az embert nem is érdekli a történelem, egy-egy érdekes történetbe ágyazva mégis sokat tanulhat róla. Úgy látszik, az, hogy engem valami érdekel, és próbálom lelkesen, szeretettel elmesélni, átragad másokra is. Ilyenkor  természetes, hogy örül a bennem élő töritanár.

Egyébként van kedvenc történelmi korszakod?

Van, bár alapvetően az egész történelem érdekel, ezért minden korszakról fel tudja kelteni a figyelmem egy érdekes cikk vagy adat. De gondolom, a könyveimből is kiderül, hogy a századforduló a nagy kedvencem, de szeretem a 18. század végét és a 19. század elejét is.

Feltűnt, hogy a műveid között akad egy mese is, A zöld macska. Lehetséges, hogy a romantikus történelmi regények után meséskötetet is várhatunk tőled?

Én inkább kakukktojásnak nevezném, mivel nem vagyok meseíró alkat, bár még kiderülhet, hogy mégis az vagyok. Mikor az a mese megszületett, az Emma-trilógia utolsó kötetét írtam, épp az ötvenes éveknél jártam, ami nem túl szívderítő korszak, eléggé meg is viselt az írás. Szóval meghallottam a rádióban egy pályázati felhívást, amelyben a Benedek Elek-évfordulóra kellett mesét írni, és úgy éreztem, hogy nekem nagyon lenne ehhez kedvem. Megírtam, el is küldtem, de egyáltalán nem is a pályázat volt a lényeg, sokkal inkább egyfajta terápiát jelentett számomra. Később, mikor az Ulpius-ház elkezdett rövidebb műveket is kiadni e-könyv formátumban, újra előkerült ez a mese, így ilyen formában ez is megjelenhetett. Szóval a meseírás úgy jött, mint derült égből a villámcsapás, de ki tudja, előfordulhat, hogy még írok hasonlót.

Nem gondoltál arra, hogy belekóstolj bármilyen más műfajba is?

Egyelőre nem, most még jól érzem magam ebben a műfajban, és az olvasók is megszokták ezt tőlem. Inkább az egyes könyveken belül igyekszem mindig valami újat hozni, színesíteni egy kicsit.

Említetted, hogy szeretsz hasonló stílusú könyveket olvasni. Mik az aktuális kedvenceid?

Nagyon sok van, ráadásul mindig találok új kedvenceket. Philippa Gregoryt szoktam emlegetni. Bár voltak csalódásaim vele kapcsolatban, de a Rózsák háborúja-sorozatát nagyon szeretem. Egyébként tőle nagyon sokat tanultam, sok műhelytitkot lestem el tőle, amiért hálás is vagyok neki. De Juliette Benzonit is nagyon szeretem, ő is rendkívül termékeny írónő, de az ő írásaival még csak most kezdtem el ismerkedni. Robert Merle és Ken Follett szintén nagy mesterek, a magyarok közül pedig Bán Mór Hunyadi-sorozatát olvasom, de ott most várnom kell az újabb köteteket.

Jelenleg dolgozol valamin?

Épp most fejeztem be a Koszorúfonat című könyvemet, most van a kézirat-előkészítőnél, szóval tényleg épp a befejezés utáni pillanatban vagyok. Ez bizonyos szempontból a Lotti folytatása, bár csak egy pár évtized múlva veszi fel újra a történet fonalát, Lotti dédunokáinál, de nem szeretnék előre túl sok mindent elárulni róla.

Mennyi szünetet szoktál tartani, mielőtt újra belefogsz az írásba?

Nem sokat. Bár a konkrét írásig lehet, hogy eltelik egy-két hónap is, miután befejeztem egy könyvet, de a kutatást, az anyaggyűjtést hamar elkezdem. Nem is tudok sokáig pihenni, mert nagyon hamar elkezd hiányozni az írás, lesz bennem egy üresség, miután befejeztem egy regényt, amit ki kell töltenem.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra