Négy premier a Spinoza Zsidó Fesztiválon

2015. augusztus 27. |

De hisz Habár a Spinoza Színház már rég elérte a felnőttkort, hosszú évek óta rajta van Budapest kulturális térképén, a 13. Spinoza Zsidó Fesztivál mégis csak egy fajta barmicvó.

Nem volt még olyan zsidó fesztivál, ami 4 premierrel dicsekedhetett volna. Mert hogy a Spinozában most ez van – szeptember 2. ás 21. között. A Kabaré a pokolban című dráma a láger-barakkokban írt kuplékat, tréfákat meri bemutatni, hisz a borzalmakat „csak azok élik túl, akik a mínusz harminc fokban is tudnak viccet mesélni”. A vészkorszak muzsikusainak: többek között Ábrahám Pálnak, Seress Rezsőnek, Zerkovitz Bélának állít emléket a Rongyos életek címet viselő zenés játék. Bár Lehár Ferencet várja Amerika és a nagyvilág, de ő sorsközösséget vállalva zsidó feleségével, mégis Közép-Európában marad. Hogy ezért milyen árat fizet, arról szól a Lehár című zenés darab. A premierek sorát a Haszene című zenés játék zárja, ahol egy ukrajnai kisváros zsidó esküvőjének lehetünk tanúi.

20 program – 6 műfaj

A Spinoza Zsidó Fesztivál alatt egy helyen, 20 program keretében szinte minden műfaj jelen van. Ami a drámát illeti, monodrámák, mint a Rose vagy az Egy pesti lány naplója, a Címzett ismeretlen levéldráma, a Herzl című kávéházi dráma és A bőrönd és ők című humoros dráma láthatók az idei fesztiválon.

Az ez évi fesztivált a zenés játékok dominálják. A már említett négy zenés játék premierje mellett műsorra kerül még a Poppera című zenés vígjáték, valamint a Spinoza & Rembrandt című darab.

Film is van jócskán a fesztiválon: A magyar zsidóság 2000 éves történetét egy 5 részes filmsorozat mutatja be, s a Radnóti hétszer nevet viselő filmetűd-sorozatban hét filmrendező vall Radnóti Miklósról.

Mindig is izgalmasak voltak a Spinoza Fesztivál előadásai. Heller Ágnes. Érzelmek a zsidó Bibliában, Ungvári Tamás: Zsidóság a Monarchiában és Balázs Gábor: Mi a kabbala? c. előadásai bizonyára ez évben sem fognak csalódást okozni.

No és persze a koncertek sem maradhatnak el: a SabbathSong Klezmer Band Rosh Hashana (újévi) koncertet ad, a Judrom együttes Humoros klezmerrel szórakoztatja a hallgatóságot, és Leonard Cohen dalai is megszólalnak.

62 közreműködő

A Spinoza Fesztiválon 62 művész lép fel, köztük olyan nevek, mint Kulka János, László Zsolt, Vári Éva, Balázsovits Lajos, Gyabronka József, Makranczi Zalán, Hábetler András, Herczenik Anna, Fellegi Balázs, Klein Judit, Derzsi György, Dés Mihály. A további 50 név a részletes műsorral együtt a Spinoza Fesztivál 36 oldalas programfüzetében olvasható. A kétnyelvű, színes fotókkal illusztrált műsorfüzetet már önmagában is öröm kézbe venni és átlapozni.

Ingyenes előadás

Immár Spinoza- hagyomány, hogy a fesztivál egy előadása díjtalan. Ez évben a ‘Radnóti hétszer’ c. program látogatható belépőjegy nélkül, de előzetes regisztráció szükséges.

Bővebb információ itt!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész fuvolaművész

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész