Ismét ZAKO Fesztivál a Kvártélyházban!

2016. június 28.
Július 1-10. között negyedik alkalommal rendezi meg a Manna a ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivált a Kvártélyházzal közösen, amelynek programjában kilenc előadást láthatunk.

A ZAKO Fesztiválnak idén is Kvártélyház Szabadtéri Színház ad otthont. A Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház közös szervezésében megvalósuló Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon negyedik éve vendégeskednek több mint egy hétig független előadások a Zalaegerszeg történelmi múltú belvárosi épületének udvarán felállított szabadtéri színpadon.

Az idei válogatásban kilenc előadás szerepel, amelyek egy része – az előző évek hagyományaihoz hasonlóan – kortárs magyar szerzők művein alapul: Dancsecs Ildikó, Vinnai Andrásné, Péterfy-Novák Éva darabjait láthatjuk. Idén a műfaji sokszínűségre is törekedtek a szervezők, a prózai művek mellett lesz koncert-színház, élő zenés gyerekelőadások és az opera is megjelenik: a Katona József Színház frissen bemutatott Cosí fan tutte című beavató előadása érkezik Zalaegerszegre.

A fesztivál nyitóelőadásával Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékeznek, természetesen kortárs módon, a Terminal Workhouse csapatának, a M/ámor, vagy amit akartok című zenés vígnépszínművelete a legnagyobb angol drámaíró jellemző vígjátéki fordulataira épít. A shakespearei hagyományokat felidézve Dancsecs Ildikó írta a szövegkönyvet, melyben a cselekményt egy mai magyar falusi kocsmába helyezi, ahol nem a varázsos erdőben vesznek el a szerelmesek, hanem a pálinka mámorában.

A következő napon a Katona József Színház Cosí fan tutte előadása látható Göttinger Pál rendezésében, négy csodálatos operista és két remek színész előadásában, Dinyés Dániel zongorajátékával. A legkisebbeknek szól a július 3-án az Apró Színház produkciója, amelyben a János vitéz zenés, táncos formában lesz látható Petőfi Sándor versei nyomán. Szintén a gyermekeké lesz a főszerep a záró napon, július 10-én, amikor a Gardrób Művészeti Csoport Tökváros című előadásával interaktív, élőzenés mesejátékra hívja a közönséget. A türelemről, önzetlenségről és szeretetről szóló történetben daltanulás és izgalmakkal teli kalandok várják az 5-10 éves korosztályt.

A fesztivál programjában minden évben szerepelt egy-egy koncert is, a szervezők minden évben színésznőket hívtak, hogy megmutassák énekesi arcukat is: Péterfy Bori és Tompos Kátya után idén Hernádi Judit lesz a Kvártélyház vendége.

A Dumaszínház és a FÜGE előadásai is elmaradhatatlan része a fesztiválnak. Július 5-én látható a párkapcsolatokról szóló A szerelem zsoldosai című kétszereplős produkció Bata Éva és Vinnai András előadásában.

Július 6-án Tenki Réka előadásában látható Péterfy-Novák Éva Egyasszony című monodrámája, amely azt mutatja be, hogyan lehetséges derűvel, pozitív életszemlélettel látni és láttatni akár egy tragédiát is.

Július 7-én az első Találkozások tehetséggondozó pályázat egyik nyertese, Valcz Péter előadása látható. A világhírű gyurmafilm, a Mary és Max alapján készült előadás elragadó és elgondolkodtató módon mutatja be egy ausztrál kislány és egy Asperger-szindrómás amerikai férfi barátságát. A két főszereplő Gőz István és Grisnik Petra.

Július 8-án Willy Russell Shirley Valentine című komédiájában egy negyvenes évei végén járó nő története elevenedik meg, aki arról álmodozik, hogyan tehetné színesebbé az életét. A komédiát Vándor Éva előadásában láthatja a közönség.

A IV. ZAKO Fesztivál programjában sok az érzelmes darab, a szerelmes, a mulattató – idén több női téma jelenik meg, kortárs nők tollából.

Infó: www.zakofesztival.hu