Munka vagy szerelem? – Magyar férfiak, őrült love storyk, II. rész

2016. október 12. |

Egy év hosszú idő, és ennek az ólomlábakon járó esztendőnek mind a 365 napját vagy munka, vagy szerelem nélkül kellene tölteni azoknak a magyar férfiaknak (írók, séfek, üzletemberek), akiknek nekiszegeztük a kínzó kérdést. De megérte: öröm olvasni, ahogy reagáltak. Ugyan ki gondolta volna, hogy hollywoodi vásznakra kéredzkedően szerelempárti mindenki?

Ez a cikk nem azért született, hogy a megkérdezett férfiakban összeugrasszuk a romantikust a sztahanovval. Sokkal inkább arra voltunk kíváncsiak, milyen életesemények vezettek odáig, hogy a munka és a karrier adott esetben minden másnál fontosabb tudott lenni, akár ígéretes párkapcsolatot zúzott porrá, vagy éppen egy szerelem miatt veszett el az ész mellett az állás is. Ennél persze fontosabb, hogy ezek az olykor szélsőséges helyzetek miféle tanulságokkal szolgáltak, hogyan ülepedtek le a tapasztalatok, és ha a balanszot nézzük, milyen az aktuális arány munka-magánélet fronton. A kérdés nyilván költői, de senki sem úszta meg önvizsgálat, számvetés és persze konkrét válaszok nélkül.

Hét férfit kerestünk fel – a második részben hárman néznek szembe a legsúlyosabbal.

SIMÓ GYÖRGY

Inkább a keresztre feszülés, mint hogy választani kelljen, de végül abban maradunk, legyen inkább munka nélkül teljem az a keserves egy év, a kiesett szeretet nem pótolható. „Ennyi idő persze bagatell, kis lemondás, de tartósan egyikről se, soha.” Ebben persze nagyon sok év nagyon sokféle tapasztalata sűrűsödik, egy hosszú házasság, feleség, gyerekek, a teljes családi szeretetbank kamatos kamatai. „Nem szabad elhanyagolni, akiket szeretsz. Amikor benne vagy a munkában, nem tűnik úgy, hogy nemet mondhatsz, hogy ki lehetne hagyni bármit, mindig jöhet még egy adag. Aztán jön a tudás, hogy a munka pont olyan, mint a kábítószer, a nagy fent után nagyon meg lehet zakkanni. Az egyensúly pedig ijesztően törékeny, úgyhogy igenis energiát kell feccölni abba, hogy fenntartsd.”

Simó György a Tilos rádió és az Origo alapítója, évtizedig a T-Online vezérigazgatója, írt a Magyar Narancsba, volt New York-i tudósító, most startupokat segítő tőkealapot vezet, és 3D-s nyomtatásra szakosodott vállalkozást visz, és a Facebookon blogol. A 12 órázásoknak mindig ára van. Egyszerűen nem lehet megúszni. De a topmenedzseri állások sok más mellett ezt a tudást is hozták, mondja, szerencsére ma már kötetlenebb az időbeosztása, könnyebb kiegyensúlyozni a két területet, karriert és családot.

„A küzdelem persze nem egyszeri, nem egyetlen döntés a múltban, hanem ciklikus – különböző dinamikájú helyzetek vannak. Első gyerek, második gyerek, különféle állások, a társad időbeosztása… De az ember folyamatosan bölcsül, ahogy öregszik. Nyáron mindig megtanulom érteni az életet, télen meg könnyebben merülök el a munkában. Mindig gyanakszom, amikor meg sem érzem a 12 órákat, olyankor valami vagy valaki biztosan bekrepál. De mára már elég jól tudom, mi után mi fog jönni, a lelki-fizikai háztartás alapszükségleteinek feltérképezésére már nem kell időt fordítani, úgyhogy az lett a fontos, hogy a következő 20-30 évet boldogan töltsem, töltsük el. Hogy ne égjek ki. Hogy értelmes dolgokat csináljak. Fontosabbak lettek a munkám mellett, amit imádok az utazások, a könyvírás vagy a vitorlázás is. Például egyszerre leszünk a fiaimmal 10, 20 és 50 évesek – erre közös családi utazást szervezek jövőre. Az sem kis meló.”

VECSEI MIKLÓS


A Vígszínház színésze, mellette ifj. Vidnyánszky Attilával vezet színházi alkotócsoportot. Nem tud, nem akar és minden könyörgés ellenére is képtelen választani. Szerelmes a szerelmébe, szerelmes a munkájába, egyik nélkül sem bírná, ebben biztos. „A színházat a hivatásomnak tekintem, amikor csak ha lehet, felkeléstől lefekvésig dolgozom. Ez sokszor állít nehéz helyzet elé minket a párommal, de ő is szakmabeli, és olyan szép, amikor pont egy előadás energiáján keresztül tudunk visszatalálni egymáshoz.” Amikor azonban a végtelen munkaórák már a kreativitást kezdik ki, nagyon is jól tud esni a pihenés, „olyankor megsokszorozódik a teherbírásom”.

Az utóbbi év tapasztalata, hogy egyszerre csak egy munkával szabad foglalkoznia. „Ez ad igazi stabilitást”, és olyankor a magánélet és a színházi helytállás is flottul megy, mindenki boldog. „Ha viszont a párom van benne nyakig valamiben, annak szerencsére nagyon tudok örülni. Jó látni az energiáit egy-egy munkájában. A nap végén úgyis megöleljük egymást, nem tragédia, ha nem marad idő egy szónál többre.” Az utóbbi időben meditál reggelente. A gondolatok és az érzelmek is elsimulnak, fontos és lényegtelen jólesően elválik egymástól, dolgozni is, szeretni is könnyebb. Work hard, play hard.

KOVÁCS GERGELY


A HPS kreatívügynökség résztulajdonosa és üzeltág-igazgatója, volt műrepülő-válogatott, éppen környezetkutatóként fejezte be legújabb tanulmányait. Fiatalabb korában gondolkodás nélkül rávágta volna, hogy munka nélkül egy hetet sem bírna ki, ma a szerelmét, a családját tartja a legfontosabbnak. „Nehéz eset lehettem, régen mindig a munkámon, a hobbijaimon volt a fókusz, és bár a mai napig sokat foglalkozom a saját világommal, megtanultam másokra is időt szánni. Képes vagyok igazán megélni a családi hétköznapokat, jobban be tudok vonódni. Bízom magamban, és akármilyen magasztosan hangzik is: tudom, hogy bármibe kezdek, abban megtalálom a szépségét. Mindig is nagyon aktív voltam, helikoptervizsgát, hegyimentő-képesítést szereztem, versenyeztem, de sosem papírokat és diplomákat, hanem használható tudást gyűjtöttem. Ma már nem kell folyton a rátermettségemet bizonyítanom. Felelősséggé szelídült ez a nagy akarás, és életemben először élem át – apaként –, milyen magamért is aggódni, milyen, amikor kigurulok a géppel a hangárból, de egyetlen kósza rossz érzés miatt inkább nem szállok fel. Visszamegyek, és inkább csak lemosom a repülőgépet. Tényleg látni akarom a lányomat felnőni, annyira kíváncsi vagyok rá, és olyan béna-buta dolog lenne valami hülyeség miatt kimaradni ebből az egészből.”

Minden életkor hoz valami nagyon jót, mondja, „látom, milyen kapuk nyílnak ki”. A felesége is, Kamilla lánya is mérföldkő: „Azt a szenvedélyes érzést, amit régen az extrém sportok hoztak, most egy közös túrában vagy homokvárépítésben is simán megtalálom. Amikor hátizsákba teszem a lányom, kirándulunk, és közben óriási nagyokat kacag, olyankor mindig érzem, hogy nagyon jó döntést hoztunk, egy olyan életért, ami teljes, és semmiért sem cserélnénk el.”

Fotó: Talabér Géza
Illusztráció: Hajdu Anett

A cikk a Marie Claire magazin 2016. októberi számában jelent meg.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Cannes-i filmekkel jön a Mozinet Filmnapok cannes-i filmek

Cannes-i filmekkel jön a Mozinet Filmnapok

Pura Poesia #21 – Tenki Réka: „Mostanában példaképeket keresek” interjú

Pura Poesia #21 – Tenki Réka: „Mostanában példaképeket keresek”