Egy érintetlen fesztivál Boldogkőváralján

2017. június 17.
A Gönci Barack Vigasság a jó ételek, italok és a jó zenék hétvégéje családoknak és baráti társaságoknak. Itt biztosan felidézhető az érintetlen fesztiválok hangulata. Érkezz sátorral vagy foglalj szobát a helyi panzióban, tölts egy hétvégét a slow life jegyében azon dolgokért, amelyekért tényleg érdemes élni.

Budapestről az M3-as autópályán, letérve Miskolc – Szlovákia irányba 230 km autózás után mesebeli vidékre érkezünk, ahol azontúl, hogy nyugalom, páratlan látvány, kiváló étel-ital kínálat, a helyiek legendás vendégszeretete fogad. A július első hétvégéjén (július 1-2.) immáron hatodik alkalommal szervezett fesztivál mindent megmutat, amiért érdemes a fotelből felállni, és útra kelni a Zemplén lankáihoz.

„A Gönci Barack Vigasság igazi, családias együttlét, ahol bemutatkozik az eredetvédett gönci sárgabarack, az abból készülő ételek és italok, valamint parádés zenei programokkal is készülünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Érintetlen helyszínen prémium minőséggel várunk minden barackimádót – mondta Czakó Mónika, a rendezvény megálmodója és főszervezője. – A gönci barack a vidék jellegzetes gyümölcse, amely sehol máshol nem található meg, csak ezen a környéken igazi. Talán, ez elég indok ahhoz, hogy érdemes legyen itt nálunk megkóstolni. Ha már a kóstolásnál tartunk, lesz itt baracklekvár, barackpálinka a legjavából, de a helyi asszonyok az évszázados hagyományok ismereteinek birtokában gyúrják majd a barackos gombócokat.”

A rendezvény egyik fő attrakciója a pálinka. Tizenhatféle Bestillo pálinkát kóstolhatunk: tiszta pálinkák fajtaválogatott nemes és vadgyümölcsből, málnából, birsből, aszútörkölyből, de legfőképpen gönci barackból. Egyébként is a gönci barackról szól itt minden: lesz baracklekvár, barackpálinka és barackszörp, fánk, rétes, krumplilángos. Egy időben egy helyen kóstolhatjuk meg a Bestillo-kertben a TOP éttermek kínálatát: az Anyukám mondta különlegességeit, a Sárga Borház grillételeit vagy az Aranygombos messze földön híres finomságait.

A BESTILLO-kert és a Vár közt idén a gumikerekű kisvasút szállítja a Delux-jegyet váltott vendégeket, kicsik és nagyok örömére. A Gönci Barack Vigasság család- és gyermekbarát rendezvény. A gyerekek a koncertek mellett egész napos játszóházban, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt: nemezelhetnek, dolgozhatnak újrahasznosított anyagokkal és megismerkedhetnek a tűzzománc készítésével is. A kedvükért készítenek a váraljai nagymamák és sokan mások barackos gombócot, palacsintát, baracklekvárt, házi szörpöket, sütiket a legkülönbözőbb verzióban. Ami a legfontosabb: egész nap mesebeli, csupazöld környezetben, friss levegőn lehetnek, kiadhatják az összes felesleges energiájukat, és ha kedvük tartja, szétugrálhatják a szalmabála-várat is.

Infó: www.goncibarack.hu