„Szeretnénk, ha a szülés többé nem lenne fekete doboz”

2018. január 19. |

Négy táncosnő megkísérli felidézni és megmutatni a szülés élményét testtel, tánccal, szóval és fénnyel a Tünet Együttes új előadásában.

„Váratlanul ért, ami a saját szülésemkor történt: ismeretlen, elsöprő erőkkel találkoztam a testemben, és fogalmam sem volt, hogyan tudnék jól együttműködni velük – meséli Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője. – Hiányzott valaki, aki felkészít, vagy legalább utólag segít feldolgozni az élményt. Azóta sok nővel beszéltem, akik hasonlóan éreznek: a szülés a társadalmunkban egy tabukkal és közhelyekkel övezett, kibeszélhetetlen fekete doboz.”

Ezt a fekete dobozt nyitja fel a Tünet Együttes az előadással, melyben négy táncosnő – Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda, Dányi Viktória – a saját szüléstörténetéből és testemlékeiből, traumatikus és euforikus élményeiből dolgozik. A Burok – a táguló idő összehúzódásai analitikus, árnyalt és felszabadítóan személyes módon nyúl a témához – mindezt a Tünetre jellemző abszurd humorral és fizikális megközelítéssel. Az alkotók remélik, hogy az előadás segít csökkenteni a szorongást, félelmeket és indulatokat, melyek a kérdést övezik.

Premier február 2-án és 3-án lesz, 20.00 órakor a Trafóban. Az előadás után a Másállapotot a szülészetben mozgalom szervezésében dúlák várják azokat a nézőket – férfiakat és nőket – akik szeretnének saját elmúlt, vagy éppen jövőbeni szülésélményeikről, négyszemközt beszélgetni.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra