2018. március 27. | marieclaire.hu

Megmondjuk, mit nézz a moziban

Elmondjuk, milyen filmeket láttunk a moziban, amiket nektek is jó szívvel ajánlunk. Márciusban rendhagyó cukrászdai románcot, nyulas animációs filmet és egy Cannes-i sikert is hoztunk nektek!

Sötétben

A Sötétben című filmet Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be először, és Diana Kruger mindjárt meg is kapta a szerepért a legjobb színésznőnek járó díjat. Nem sokkal később a Golden Globe-on a legjobb külföldi film kategóriában győzedelmeskedett. Ennyi elég is lenne, hogy a moziba csábítsunk, de azért van még néhány érvünk.
A film sztorija szerint Diane Kruger egy fiatal feleséget és anyát alakít, akinek boldog élete egy csapásra összeomlik, amikor török férje és kisfia életüket vesztik egy robbantásban. A nő a kezdetektől meg van győződve arról, hogy a merényletet a nácik követték el, de a rendőrség maffiaviszályokra, illetve muszlim vallási nézeteltérésekre gyanakszik. A friss gyász tompultsága és a bírósági tárgyalás traumatikus időszaka után Katja nem nyugszik, és saját kezébe veszi a dolgokat.
A német származású Diane Kruger, aki most először tért haza szülőhazájába forgatni, és most először játszik német nyelven, annyira szenzációsan alakítja a megtört, majd ismét erőre kapó, és harcoló édesanyát és feleséget, hogy szinte levegőt is elfelejtünk venni a film alatt. (Tóth-Szántó Krisztina)

Expedíció

Először készült film az – elsősorban sci-fit, fantasy-t keverő – New Weird műfajában alkotó Jeff VanderMeer munkájából, ráadásul egyből egy kereteit feszegető író-rendező, Alex Garland nyúlt az eleve bizarr, fullasztó atmoszférájú trilógiához.
Ha valaki kimondottan a “bizarr”, “határsértő”, “műfajkeverő” és ezekhez hasonló hívószavakra ugrana, kicsit azért csalódnia kell: Garland filmje ugyan megtartja a regény végletesen, már-már zavaróan homályban lebegő közegét, a távolságtartó, szófukar és kevés ok-okozati összefüggéssel szolgáló elbeszélést, de filmnyelvileg (javarészt) konvencionális, sokszor inkább horror-elemekkel operáló mozit látunk.
A sztoriról persze továbbra sem sok minden derül ki, (persze mondhatnánk, hogy ez csak az első rész, de valószínűleg nem is lesz folytatás) csak annyi, hogy egy rejtélyes, olajos fényű ragyogás terjeszkedik a Földön, ahonnan egy katona sem tér vissza, és amiben korábban soha nem látott növény -és állatfajok szaporodnak. Natalie Portman karaktere biológusként indul a kizárólag nőkből álló alakulat expedíciójára, de az ismeretlen világ hamar elkezdi – belülről és szó szerint – felfalni őket. A regénytől eltérően Portman figurája a filmben szerelmi motivációt is kap: a ragyogásból egyedüliként visszatérő, élet és halál között lebegő férje állapotára próbál megoldást találni a misztikus helyszínen.
A zárójelenet annyira kiemelkedik a filmből, hogy garantáltan mindenki ezt imádta vagy gyűlölte benne a legjobban –  nehéz lenne leírni, de leginkább egy kortárs tánc előadásba oltott pszichedelikus horrorpantomim-performanszra hasonlít, és mint ilyen, valószínűleg elég megosztó is. Én nagyon szerettem. (Kránicz Dorottya)

Nyúl Péter

Újabb klasszikus ugrott fel a filmvászonra: a több mint százéves mesehőst, Nyúl Pétert egész estés animációs filmben láthatjuk viszont, méghozzá modern, mai környezetben és hús-vér színészek oldalán (karjában, nyakán, autójában). A néhány napja bemutatott amerikai-ausztrál-brit vígjáték korántsem kizárólag kisgyerekek mulatsága lehet, Péter magával ragadó, szórakoztató csibész, de ha úgy nézzük, tulajdonképpen megállná a helyét egy izmozós akciófilmben is. Az ügyességére, a bátorságára és a nagylelkűségére szüksége is van (a történet végére pedig már az ezeket jól kiegészítő józansággal is büszkélkedhet), mert a filmben egymást érik a necces, a megható, az ijesztő és a mulatságos kalandok és jelenetek. A moziterem falai biztosan rég hallottak ennyi őszinte, gurgulázó gyereknevetést.

(Lukács Zsolt)

 

 
A cukrász

Szivárványszerelmeket bemutató filmekben igazán nem szűkölködik a 2018-as tavaszi mozipaletta, bár lássuk be, a Szólíts a neveden robbanó sikere után elég nehéz a ringbe szállni hasonló tematikájú filmmel. A cukrász viszont abszolút egy másik fontos színfolt a nem elcsépelten szerelmes LMBTQ+ mozik sorában. A Karlovy Varyban az ökomenikus zsűri díját elnyerő filmben a legfőbb szerepet nem a meleg identitás megjelenítése, hanem sokkal inkább a kultúrák köztisége játssza. A szeretetnyelv ezerarcúságát, és az intimitást mesterfokon megjelenítő filmben az állandó változás (mind térben, mind időben és az érzelmek szintjén) a vezérmotívum. Ez pedig olyan dinamikát ad az egyébként helyenként kínosan lassú folyású filmnek, hogy biztosan nem kell az óránkra pillantanunk a mozi 100 perce alatt. Ráadásul A cukrászban az egyén szintjén bemutatott interkulturális jelenségek hihetetlenül pontosan reflektálnak a kortárs valóságunkra, így a felmerülő társadalmi és személyes problémák senki számára nem lesznek ismeretlenek.

(Bobák Szilvia)

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra