Örökség
Azt, hogy az igazán hátborzongató horror nem a vérprofi CGI-tól vagy a kiszámíthatósága ellenére is összerezzentő jump scare-ektől lesz félelmetes, talán még semmi nem bizonyította jobban, mint az Örökség. Az elsőfilmes Ari Aster munkájában olyan komplex jelenségek tematizálódnak a horrorelemekben, mint a gyász, a mentális betegségek és a családi viszonyok törékenysége, ezek pedig mind jóval ijesztőbbek, mint egy láncfűrésszel hadonászó őrült vagy egy arcevő mutáns szörnyeteg.
A sztori a fura, magának való nagymama halálával indul, akire saját lánya is (Toni Collette) elnyomó, manipulatív és zavarodott asszonyként emlékszik. Szép lassan kiderült, hogyan vonultak végig pszichiátriai kórképek a családon, és hogy miként próbálta a főszereplő édesanya maga is megölni saját gyermekeit pszichotikus állapotában.
Az Örökség aztán már az első 20 percben mindent felforgat egy újabb, az elsőnél sokkal megrázóbb halálesettel, ami tovább tépázza az amúgy is instabil családi egyensúlyt és teret ad a teljes őrület elszabadulásának. És ez az egész úgy történik, hogy voltak annyira feszült részek, amikor érezhetően erősebben markoltam a karfát és ösztönösen összeszűkítettem a szemem, hogy kicsit tompítsam a vászonról felém áradó, egyre nehezebben feldolgozható ingereket.
A film vége egyébként egész ügyes magyarázatot ad a paranormális elemekre is, bár azokat továbbra is kezelhetjük a szimbólumok szintjén úgy, hogy a valódi horror az emberi kapcsolatokban maradjon.
(Kránicz Dorottya)
Ocean’s 8 – Az évszázad átverése
Végre valahára a magyar moziműsorra is felkerült a brutálisan erős színészpalettával operáló Ocean’s 8. A nagy várakozást persze a csillogó stáblistán túl az Ocean’s-filmekbe vetett hit is táplálta. A Sandra Bullock-Cate Blanchett szereplőpárossal beharangozott filmnél ugyan láttunk már erősebb alkotást a sorozatból, mégis bátran ajánljuk fröccsözős nyáresték alapozásaként ezt a filmet is. A Rihanna-rajongók is különösen örülni fognak ennek a mozinak, hiszen lássuk be, nem gyakran látjuk a popkirálynőt füves cigit szívó csúcsprogramozóként. Ráadásul még jól is játssza a szerepét, sőt, jobban, mint például Anne Hathaway, akinek az idegesítő, nyávogó karaktere az egyetlen, amit nem lehet hova tenni az akciófilmben. A csavaros lopási akciót tervezgető nőcsapat mellett ahogy már az Ocean’s moziknál megszokhattuk, a statiszták is a celebvilág krémjéből kerültek ki, például mintegy mellékesen még a Kardashian-klán is feltűnik egy-egy képkocka erejéig a filmben. A Gary Ross-alkotás legnagyobb erénye éppen az ilyenfajta lazaságban rejlik: ez a film nem akar több lenni, mint ami, nem akarják a szereplői túljátszani a karakterüket, jutalomjátékként, félgőzzel vannak jelen a filmben, amitől nem gyenge, hanem éppen hogy hiteles lesz az atmoszféra. Az pedig külön pirospont, hogy az Ocean’s kultikus férfigárdáját ezúttal Hollywood legmenőbb nőkarakterei váltják fel, akik éppen olyan belevaló, furfangos bűnözők, mint férfitársaik. Ez a feminista üzenet viszont (szerencsére) nem didaktikusan jelenik meg a filmben. A női szuperhősök és a feminista értékrendek mentén újraforgatott filmek korában különösen értékelni tudjuk az olyan narratívát, amely egy fokkal okosabban hordozza a nőjogi üzenetet. Ennél már csak annak örülnének jobban, ha nem kellett volna megágyazni a női verziónak három másik, férfi sztorira épülő résszel.
(Bobák Szilvia)
Túl szexi lány
Amy Schumer új filmjét már megelőzte a híre, egyrészt azért, mert az önbizalomhiány nők ezreinek jelent problémát, másrészt azért, mert a külföldi kritika szerint a feminista igehirdetést megcélzó film azért mégsem talált be annyira. Sokan látták problémának például, hogy a szépségnácikat pellengérre állító szőke, fehérbőrű Amy Schumer maga is megtestesíti a nyugati szépségideált (néhány plusz kiló ide vagy oda), azon pedig még többen felháborodtak, hogy a nők külsejére vonatkozó, nyomasztó társadalmi elvárásokat „kellő” önbizalommal nem pedig a média és a szépségipar alapvető átformálásával szeretné megváltoztatni a film. Ettől függetlenül persze jól lehet azonosulni a spinning teremben feszes idomokat hajszoló Schumerrel, bár komikaként nem nyújtotta csúcsformáját a filmben, sajnos több az egyszerű helyzetkomikum, mint az igazi okos humor.
A Nagyon nagy Ő konepciójához kísértetiesen hasonlító sztori üzenete (miszerint nem a külső, hanem a belső a fontos) persze fontos, a Túl szexi lány legfelejebb könnyű nyári limonádémozinak megy el, feminista filmnek már nem igazán lehet nevezni.
(Kránicz Dorottya)
