„A gyerekek nem pedálgépek!” – interjú a Rocksuli gyerekszereplőivel

2018. október 06. |

A napokban mutatták be nagy sikerrel a Madách színház várva várt Rocksuli című musicaljét. Az azonos című 2003-as film Webber-adaptációját Európában először Magyarországon mutathatták be Szirtes Tamás rendezésében. A darab gyermekszereplői nemcsak élőben zenélnek az előadás alatt, hanem négyen közülük megalakították az első rockbandájukat, a „The Reds” néven. Velük beszélgettünk.

Hogy sikerült a főpróba? Premier lesz pár napon belül.

Neuhauser Emil Béla (Freddie): Természetesen izgultunk, de olyan szintű őrület és energia áradt ki mindenkiből, hogy így minden könnyen ment! Most éreztem, hogy teljesen összeállt az előadás.

Nekem nézőként az volt az érzésem, hogy ebbe a darabba bekerülni abszolút érdem, annyira sokoldalúnak kell lenni. Hogyan emlékeztek a castingokra?

Sabjányi Isabella (Katie): Én már nyolc éve zongorázom, Becht Erika a tanárom, hobbi szinten pedig akusztikus gitáron is játszottam korábban. Egy buszmegállóban láttam meg a hirdetést a castingról. A meghallgatásra jazz és rock számokkal készültem zongorán, gitáron pedig magamat kísértem énekkel. Nekem eleve a basszusgitáros Katie volt az álomszerepem, annak ellenére, hogy tudtam, hogy ehhez nulláról kell megtanulnom basszusgitározni. Szappanos György tanárommal élvezet volt felkészülés, amikor megkaptam a szerepem, konkrétan ugráltam örömömben.

Tóth Ákos (Lawrence): Nekem apukám látta meg a plakátot szintén egy buszmegállóban, és bizonytalan voltam, hogy miért pont engem választanának ki, de a szüleim rábeszéltek, hogy jelentkezzek. Hat éve zongorázom Elláné Papp Katalinnál, és  egy videót küldtünk be először, majd azt követte egy hangszeres meghallgatás, utána pedig jött a tánc, ének és a vers forduló. Egy féléves felkészülés előzte meg a végső castingot. Nagyon boldog voltam én is, de még nem igazán sejtettem, hogy ez mennyi munkával fog járni. Onnantól kezdve még egy évig próbáltunk mostanáig.

Harsányi Márk (Zack): Nálunk is Apukám találta meg a hirdetést a Facebookon.  Gyakran szól rockzene otthon, és szerencsémre én is azt a gitáros szerepet kaptam meg, amit szerettem volna. Horváth Imrénél tanultam, aki a világ legjobb tanára és velem együtt örült amikor kiderült a jó hír.

Béla: Én pont egy nyári zenés táborban voltam, amikor Mózes Margit, a tábor vezetője írt a szüleimnek, hogy jelentkezzek a Rocksuli castingra, ha érdekel. Miután megnéztem a Broadway előadások felvételeit a Youtube-on azt éreztem, hogy ez egy menő dolog, ezt meg kell próbálnom, mert nekem való. Egy héten át naponta több órát gyakoroltam, vízhólyagosra doboltam a kezeimet, hogy a meghallgatáson jó legyek. Amikor május végén megkaptam a dobos Freddie szerepét, nagyon boldog voltam és ezúton is köszönöm Szabó Ferencnek, a színházi dobtanáromnak a felkészítést.

Milyen zenei háttérrel érkeztetek?

Ákos: Előtte semmilyen rockzenét nem játszottam, viszont kiskorom óta rengeteg rock dalt hallgattam a szüleimmel.

Béla: Én pár éve dobolok egy nagyon jó arc dobosnál, Németh Mikinél, a suliban pedig klasszikus zongorát kezdtem tanulni, de nem tudtam igazán megszeretni a műfajt. A nagypapám dobolt zenekarban, apukám saját maga tanult kicsit zongorázni, gitározni. Sokféle hangszerünk van otthon, állandóan szól valami, vagy mi éneklünk, így a családban mindig is jelen volt a zene szeretete. Szerintem, ha valaki jól játszik klasszikust, és erre jó példa az Ákos, az rockot is jól fog tudni játszani. A zene az zene, hiába különböző műfajok, végül mindegyik összeér.

Márk: Két és fél éve tanulok gitározni, és eleve a rockkal kezdtem. Mindenféle zenét tanulok, a jazztől a klasszikusig, de a rock a mindenem.

Iza: A darab is jól mutatja ezt, hogy a szereplők is klasszikus hangszeren játszanak.  Én is klasszikus zongorán kezdtem, de a meghallgatás után kipróbáltam más műfajokat is.

Éreztétek mekkora dolog, hogy pont négyeteket választottak ki ezekre a szerepekre? Az élő zenélésen kívül adva van egy zseniális történet, amihez színészi képességek is kellenek. Volt ilyen tapasztalatotok?

Béla: Akkor jöttem rá először, hogy ez mennyire király dolog, amikor a zenekari próbán ott álltunk négyen a hangszereink mögött, nekiálltunk zenélni, és sikerült úgy lejátszani a számot, hogy arra már más is felkapta a fejét. Vannak olyan dalok, ahol megy az őrület, énekelni, táncolni és zenélni kell egyszerre, szóval elég összetett dolog ez. Nekem nem ez az első szerepem, tavaly óta színészkedem egy budaörsi társulattal.

Iza: Én Angliában születtem, sokáig ott is éltünk, és jártam angol nyelvű színjátszó körökbe és szerepeltem iskolai előadásokon is, ahol a macitól kezdve Erzsébet királynőig sok mindent játszottam. Nekem ez az első komoly színházi munkám és az első alkalom, hogy magyarul játszom.

Ákos: Egy veresegyházi színjátszó-társulatban játszottam korábban egy főszerepet, annak a felvételét vittem a meghallgatásra, és abból mondtam egy monológot.

Láttam már a Broadway-n a darabot, és örültem, hogy nemcsak a színpadi kivitelezés volt nagyon hasonló, hanem a magyar rendezésben is egyértelműen átjött a darab üzenete. A szuper rock dalokon túl, szülőként mi is megkaptuk a magunkét: a fontos pillanatokban a gyerekek szülei állandóan kütyüznek. Szerintetek miről szól ez a darab?

Iza: Nekem elsősorban arról, hogy legyél önmagad, hogy nem kell mindig a szabályokhoz igazodni, hanem keresd meg, hogy ki vagy. A legtöbb ember nem is találja ezt meg egész életében. A szülők figyelmét mindenképp felhívja a darab, hogy a gyerekek nem pedálgépek.

Béla: Nem kell a gyerekek minden érzését befolyásolni, a vágyainkat meg tudjuk valósítani, ha a szüleink figyelnek ránk és hagyják. Az én karakterem dobolni szeretne, de nem engedik neki, erőltetik a klasszikus zenét, de a végén mindenki megkapja azt, amit szeretne.

Márk: A mi szüleink szerintem nem így élnek, ahogy a darab mutatja, de ez egy valós helyzet, és az is igaz, hogy gyakran ők akarják eldönteni, hogy mi legyen belőlünk. És olyan is van, hogy egyáltalán nem törődnek a gyerekeikkel. Az én kedvenc részem az „Ordíts hogyha fáj”, ott én is nyomok egy szólót, utána pedig éneklünk és táncolunk egyszerre. Totál felszabadító érzés. Amikor sok gyerek ordíthat ha fáj, annak energiája van.

Ákos: Nekem a finálé a kedvencem, ott mindenki egyszerre énekel, zenél és táncol, mindenkiből kijön a feszültség és ez feldob bennünket is.

Az hogy ti így négyen megalapítsátok a saját rock bandátokat, a „The Reds-et”, kinek az ötlete volt?

Béla: Szerintem Iza és én kezdtük el: egyszer elhívtam magunkhoz egy zenekari próbára a srácokat csak úgy zenélni, kiengedni a gőzt a próbák között. És akkor rájöttünk, hogy együtt jók vagyunk, minden olyan jól sikerült! A banda neve azért a „pirosak” mert ebbe a csoportba voltunk beosztva a felkészülés alatt. Iza említette, hogy a Madách Színházban lesz egy Rockfesztivál, és mivel a főszereplővel Borbély Richárddal (az egyik Dewey Finn) akkor már nagyon jóban voltunk, arra gondoltunk mi lenne, ha október 5-én mi is fellépnénk vele együtt…

Ákos: A „Ricsi and the Mops” az ő együttese, mi pedig a vendégfellépői leszünk.

Mi történik ha nagyobbak lesztek, meddig „fértek bele” a gyerek szerepkörbe?

Ákos: Most 12-13 évesek vagyunk, de egy-két év alatt pont annyit növünk majd, hogy már túl magasak leszünk. Közben folyamatosan képzik az utánpótlást, ők még túl picik, de a külső kórusban már bent vannak és idővel játszani is fognak.

A Rocksuli után hogyan tovább? A rock bandátok megmarad?

Béla: Annak sosem lesz vége, mivel nemcsak együtt zenélünk, hanem remek barátokra is találtunk egymásban. Reméljük, hogy koncertjeink is lesznek.

Iza: A Márk már szerzett nekünk dalokat és állati jók…

El tudjátok képzelni hogy a zenei pályán maradtok?

Béla: Én sokáig informatikusnak készültem, de most már látom, hogy mekkora királyság ez az egész színészkedés és zenélés. Amikor megláttam a Márkot vagányul foggal gitározni és pörögni a földön, na  akkor eldöntöttem: Ebből kell valamit csinálnunk!

Márk: Én mindenképpen gitáros akarok lenni, bár nem hozok a családból semmilyen zenei vonalat.

Iza: Eredetileg belsőépítész akartam lenni, de egy zenész karriert nagyon nehéz felépíteni és a befutás is nehéz…A nagybátyám az Opera főzeneigazgatója volt, és anyukám is korábban operaénekes volt, így van tapasztalat a családban.

Ákos: A nagypapám harmonikázott, a zene mindig benne volt az életünkben, én is imádok zongorázni, de most nem hiszem, hogy zongoraművész leszek.

Ki a kedvenc zenészetek és kivel lépnétek föl szívesen, ha lehetne?

Iza: Imádom a Linkin Park együttest és a Three Days Grace zenéjét, az énekesük Matt Walst fantasztikus. A Green Day és a Nirvana még nagy kedvenc.

Ákos: A Linkin Park és Anthony Kiedis, a Red Hot Chilli Peppers énekese.

Márk: Nekem Kovács Ákos a példaképem, és sokat hallgatom a Leander Kills és az AWS magyar zenekarokat. A Metallica és Joe Satriani pedig abszolút kedvencek.

Béla: Legnagyobb példaképem Freddie Mercury. Már kisgyerekkoromban álltam a tévé előtt és utánoztam a mozdulatait, miközben üvöltve énekeltem a Radio Ga-Gát. A Queen Bohemian Rhapsody című dalát már le is tudom zongorázni. Vicces, hogy pont egy Freddie nevű karakter szerepét játszom a darabban. George Michael és Michael Jackson zenéje is örök kedvencem, sajnos ők már mind nem élnek. A magyarok közül leginkább Presser Gábor és az LGT zenéjét szeretem.

Szerző: Kinback Szilvia Fotók: Madách Színház

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében díj

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében