Új dalt és videót készített a Halott Pénz

2018. október 07. |

A klubok táncterét és a rádiókat egyaránt megcélzó dal klipjét a Blind csapata készítette; Pallag Péter rendező a Marsalkó Dávidtól kapott első ötletek és a készülő dal hangulata alapján kezdett dolgozni. A forgatásra augusztus elején került sor a Budakeszi Arborétumban, ahol a munkát átmenetileg félbeszakító eső utáni naplemente adta végül a záró jelenet egyedi hangulatát.

“Az első vizuális kulcspontom a természetes környezet volt. Egy erdő önmagában már kicsit misztikus, ami szerintem nagyon jól együttműködik a dal témájával. A négy lány szerepe is ezt a sejtelmes hangulatot erősíti. Nem akartam életszerű szituációkba helyezni őket és nem is magyaráznám a jeleneteket. Szeretném ezt a feladatot inkább a nézőre bízni” – meséli Pallag Péter.

A Hajtól szívig videó nemcsak címében különleges, helyszínei, képei egyaránt sajátos, igazán egyedi hangulatot árasztanak. A felvétel, olyan sorai pedig, mint: “A Földön épp elég magányos ember él / Nem hagyom, hogy velem egyszer te is az legyél” hosszú időre megragadnak a gondolataink között.

“Intimitás, összetartozás, vonzódás. Ezek a dal fő kulcsszavai, amikor két ember tudja, hogy vonzódik egymáshoz, de nem csak fizikailag. Amikor összeérnek a dalban említett testrészek, már nincs visszaút. Szerettünk volna valami váratlant, valami újszerűt a Halott Pénz dimenzióban, ami úgy érzem a videóval együtt vált igazán teljessé”  – mondja Marsalkó Dávid.

A zenekar emlékezetes évet tudhat maga mögött: teltházas koncertet adtak a Papp László Sportarénában és a Budapest Parkban, felléptek a Sziget Nagyszínpadán és a legnagyobb magyar fesztiválokon. Jelenleg pedig már zajlanak a 2019-ben megjelenő új Halott Pénz album felvételei, amelynek első beharangozó száma a Hajtól szívig.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében díj

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében