Nemrég érkeztél haza a Womexről, ami az egyik legjelentősebb nemzetközi zenei fesztivál, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a Kanári-szigeteken?
A Womexre kijutni minden zenésznek az egyik álma, ugyanis ez nem egy hagyományos fesztivál, hanem ide kifejezetten az a közönség jön el, aki fesztiválokat szervez, leginkább producerekből és menedzserekből áll a közönség. Az 1500 jelentkezőből mindössze 30-at válogattak be a mezőnybe, akik közül egyedül én képviseltem Magyarországot Ez nagy felelősség és én nem is magamat, hanem azt szerettem volna megmutatni, hogy micsoda mélység van a mi kultúránkban, ebben az anyaföldben. A színpadon sokat improvizáltam, illetve verseket, például Pilinszkyt is énekeltem. Amit bennem okoz egy vers, az üzenetként a közönségnek is átment és kiderült, hogy ebben a műfajban nincsenek nyelvi akadályok. Abban a rengeteg improvizációból és népzenéből táplálkozó egységben, amit én próbálok közvetíteni, egyébként sem számít ha egy-egy szót nem ért aki hallgatja. Nagyon megtisztelő volt az is, hogy a közönségből senki nem ment ki a koncert alatt, később mondták el nekem, hogy mivel ez egy vásár, itt nem szoktak végignézni egy előadást.
Mennyire jellemző, hogy külföldön lépsz fel?
Itthon többet lépek fel de most van egy nagyobb volumenű zeneszerzői munkám, ami miatt áprilisig már nem vállalok több koncertet. Vági Bence (a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója és művészeti vezetője – a szerk.) felkért, hogy én írjam meg egy új előadás 2 x 60 perces szimfonikus zenéjét, ami nagyon nagy munka. Már korábban is dolgoztunk együtt, a My Land zenéjét Terjék Gáborral együtt készítettük, nagyon örülök, hogy jelentős sikereket ért el a produkció már külföldön is. Igazából azért sem baj, hogy mostanában kevesebbszer lépek fel, mert egyébként is ünnepként tekintek a koncertekre, sosem szeretném úgy érezni, hogy uh, már megint koncertre kell menni…
Januárban azért lesz egy nagykoncerted, milyen repertoárral várod a közönséget?
A koncert egyik különlegessége, hogy Társkeresőnek neveztem el. Azért döntöttem így, mert ha egy művész csupán előadja, ami a szívében van és ami kitölti a szellemét, önmagában semmit nem ér. Mindez attól lesz értékes és igazi, ha vannak, akik befogadják. A közönség nemcsak az idejéből áldoz rám, hanem együtt lélegzik velem, együtt érzünk, együtt sírunk, ami azt jelenti, hogy a szíve is kinyílik nekem. Mindez azt jelenti, hogy társak lettünk abban az egy órában amíg a koncert tart. Volt egy erdélyi turném, itt előadtam John Lennon Imagine című dalát is, ami után mindig csendbe borult a nézőtér. Nem tudom megítélni, hogy meddig tartott ez a csend de ez igazolja azt, hogy amikor semmi sem történik, de ott vagyunk abban az érzésben amit a zene okozott azzal keveredve, amit az emberekből kiváltott, az a minden. Aztán persze mindezt továbbgondolva a zene eleve összehozza az embereket, megszünteti a magányt, így egymásra is találhatnak a társkeresők. Ha egyszer egy pár be tudja bizonyítani nekem, hogy az én koncertemen találkoztak, ingyen elmegyek és zenélek az esküvőjükön!
Lesz vendégzenész a koncerten?
Nem lesz vendégzenész mert bár nagyon szeretek kortárs művészekkel, színészekkel dolgozni, de annak is van egy varázsa amikor egyedül állok ki a színpadra. Ilyenkor persze esendőbb is az ember, de nem az a baj, ha esendők vagyunk, hanem ha nem maradunk azok. Ki kell tölteni azt a másfél órát és én azért is szeretem az improvizációt, ami a tervezett dalok mellett az est 25 százalékát teszi majd ki, mert ilyenkor minden abból születik, amit ott, akkor kapok az emberek figyelméből, érzéseiből. Nyáron viszont már nagy zenekaros felállásra készülök, ami az én életemben is kiemelt jelentőségű lesz. Nagyon szeretek olyan emberekkel is együtt dolgozni, akik nem zenészek de hobbiból zenélnek. Ők úgy figyelnek rám bárhogy is játszom, ami nagyon ritka, nekik már az ünnep, ha a kezükbe vesznek egy hangszert. Vagy ha mondjuk egy otthonban énekelünk karácsonykor, azoknak az embereknek a zene tényleg a mennyből való. Más művészekkel játszani megint csak érdekes, hiszen egymást inspiráljuk a saját kifejező rendszerünkkel, hitével, ilyenkor én is máshogy játszom. Vagy az is nagy élmény, amikor meglátom például egy kocsmában ahogy egy idős ember a hegedűszó hallatán leteszi a poharat, kisimul az arca és megnyílik a lelke.
Alapvetően tudatosan tervezed meg a karriered lépéseit vagy inkább egyik dolog hozza a másikat?
A tudatomat folyamatosan a megérzéseim irányítják. A tudatosságot nagyon tisztelem és nagyon vágyom rá, de nekem nem nagyon megy. A zeneszerzésnél sem foglalkozom a hangokkal, inkább az energiákkal hangolódom, én abban hiszek hogy a dallam nem a hangok sokasága, hanem egy egységnek a pici darabkája, amit fentről kapunk. Ehhez képesnek kell lenni csöndben maradni. Most például már tudom, hogy hamarosan lesz egy zenekarom, bár még fogalmam sincs róla, hogy kik lesznek benne, de erre van hívásom.
Mikor jött a zene az életedbe?
Öt éves koromban kezdtem el zenét tanulni Kecskeméten a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában. 25 éves koromig hegedűt és zenét tanultam, aztán zenész lettem, szóval elég egyenes volt az utam. A versek nem maradhattak ki az életemből, hiszen hányszor mentett meg például a Tilos csillag. Vagy az “bátran viseld magányodat, én számon tartalak téged, ne bízd a sorsod a csillagokra, benned éljen a végzet”. Amikor ezt elkezdem énekelni, nem is a szavak, hanem a gondolatok súlya, meg az igazsága jelenti a legtöbbet. Talán azért is énekelek mert ilyen formában tudom átadni, ami ezekben a sorokban van. De nagyon sokat kaptam a tanáraimtól, mentoraimtól, említhetném például Szecsődi Feri bácsit, Presser Gábort, Dusánt, Lukács Miklóst, Lantos Zoltán, Borbély Misit, mindannyian távlatokat nyitottak bennem.
Van még olyan célod, amit nem értél el, amitől még teljesebb lenne az életed?
Hitvilágom szerint a zenének ember és lélek jobbító hatása van. Nekem személy szerint fontos, hogy mindig tudjam éltetni azt, amiben hiszek és hogy egyre gazdagabb legyen a zenei eszköztáram. Fontos a kíváncsiság is a világra, újra és újra képesnek kell lenni rácsodálkozni a környezetünkre és bár befelé kell mélyülni, de kifelé nyitni kell és befogadni. Nincs az egyik a másik nélkül. Ami hiányzik, az a normális, hagyományos családi élet, illetve nagyon szeretnék a zenén kívül kicsit megfoghatóbb módon is segíteni, mondjuk misszionáriusnak állni vagy csak egyszerűen az erdőben szemetet szedni. Ez a fajta szolgálat az, amit szeretnék a jövőben többet gyakorolni.
Szerző: Sárosi Kinga Fotók: Czakó Balázs
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben is!
