Közösen átélni egy gyermekkel a karácsony varázslatát, ahogy rácsodálkozik a fára, és az azon lévő díszekre. Ezek azok a pillanatok, amelyekre a család még évek múltán is emlékezni fog. Egy ilyen élmény alapján íródott a Talány Akusztik A Manó című dalának szövege. “A verset 2013-ban írtam: egy néhány évvel korábbi karácsonyi élményt mesél el, amikor az akkor 2 éves kisfiam valóban úgy csodálkozott rá a manóformájú díszre a karácsonyfán, ahogyan azt a szöveg, és immáron a dal is elmeséli” – idézi fel Szabó Zoltán Attila (költői nevén: Schwalm Zoltán), a zenekar szövegírója. A Manó a szerző 2017-ben megjelent Gershwin szerelmei/Szép napot! című kötetében is olvasható.
A különleges hangulatú karácsonyi dal megszületésében fontos szerepe van a zenekar és a gyermekkórus közös munkájának. „Amikor kiderült, hogy a Váci utcai zenesuli gyerekkórusával dolgozhatunk együtt a Ferenciek tere című dalunk kapcsán, felvetődött bennem az ötlet, hogy miért ne csinálhatnánk egy karácsonyi témájú dalt is a gyerekekkel. Ezt az ötletet megosztottam szerzőtársammal, Szabó Zoltán Attilával, akinek volt is egy ilyen témájú verse a tarsolyban. Azonnal beleszerettem ebbe a nagyszerű versbe. Elolvasva, el is kezdett mocorogni bennem a dallam, szinte sorról sorra tudtam már az elején, hogy mi lesz a végeredmény” – meséli Zöld Csaba. A gyerekkórus a számukra írt három szólamot Korponay Zsófi vezetésével tanulta be. A forgatáson az egész csapat pillanatok alatt ünnepi hangulatba került, így a zenekar abban bízik, hogy a Bánk Attila rendezte klipet megnézve mindenkire átragad a karácsonyvárás érzése.
A Talány Akusztik 2016-ban alakult az Újnyugat Irodalmi Kör és a József Attila Színház közös irodalmi szalonjában, a Legendák nyomában-esteken, amelynek művészeti vezetője, Szabó Zoltán Attila, Schwalm Zoltán néven, költőként is ismert. A zenekar dalait alkotótársával, Zöld Csabával közösen jegyzik. Csaba többek között a Madách Színház Once… és A nyomorultak című előadásainak főszereplője, míg a zenekar énekesnője, Korponay Zsófi a József Attila Színház színésznőjeként többek között a Lila ákácban és A pápanő című előadásokban látható.
Talány Akusztik – A Manó (Egy karácsonyfadísz meséje)
Szöveg: Szabó Zoltán Attila (Schwalm Zoltán) Zene: Zöld Csaba Kliprendező: Bánk Attila