Még alig jött ki a nyelvészeti ismeretterjesztő kötete, és már megjelenik A szakállas Neptun. Hogy lehet ennyi mindennel ilyen mélységben és minőségben foglalkozni?
Igazság szerint ezek a novellák mind régebbiek, nem most írtam őket. Persze sok utómunka volt velük, de alapvetően már a fiókban lapultak, tehát nem úgy kell elképzelni, hogy leadtam a Milyen nyelv a magyar? című kötetet, és gyorsan nekiültem novellákat írni.
De igen, igazából van abban valami, amit mond. Van olyan nyelvészettel vagy irodalommal foglalkozó kolléga, aki talán mélyebbre tud jutni a tudományos tevékenységeiben azért, mert nem foglalkozik semmi mással… Csak kimondom: én azt hiszem, elunnám magamat, ha csak ezzel vagy csak azzal foglalkoznék. De az is igaz, hogy az írás, a fordítás és a kutatás mégiscsak valahol ugyanaz: nyelvvel való foglalkozás. Ez nem olyan, mintha villamosmérnök és nyelvész lennék egyszerre.
Azt feltételezem, hogy a novellaírás teljesen más gondolkodási módot igényel, mint a tudományos tevékenység, az ismeretterjesztő könyv írása, vagy akár a versírás. Ritkábban is ír prózát. Ez miért prózában született, és mit jelent önnek a prózaírás?
Történetmesélésre nincs mód a versben. A vers olyan, mint egy ügyes rajz, csak a feltétlenül szükséges vonalakat tartalmazza. Persze ez az előnye is: versben nem kell kiderülnie, hogy hol és hogyan történik valami. A próza viszont olyan, mint egy filmjelenet, amit egy stúdióban vesznek fel, ahol muszáj berendezni a stúdió hátterét is ahhoz, hogy plasztikus legyen a történet. Ebben a „berendezésben” van valami élvezetes. A szakállas Neptun novellái mind meleg férfiakról szólnak, ezt a világot jól ismerem, jól be tudom rendezni.
Írja az előszóban, hogy folyóiratokban már megjelent a novellák ősváltozata. Belső vagy külső igény volt, hogy kötet is legyen belőlük?
Abszolút belső igény volt, hogy legyen kötet. Mint minden szépirodalmi műben, ezekben is kitalált történetek szerepelnek, amelyeknek van valóságalapja is. Van, ami velem történt, van, ami az ismerőseimmel történt, azonban végső soron mindig fikciók. Az írók rablók, más történeteit is ellopják, és novellákat írnak belőle. Azt hiszem, így vagy úgy, de minden író abból dolgozik, amije van.
Miben mások az ősváltozatok? Van itt relevanciája a novellák egymásutániságának?
Bővebbek voltak az ősváltozatok, a kötetbe rendezés során főként tömörítés történt. Ha kötetben gondolkodunk, jobban lehet húzni a szövegeken, és feszesebbek lesznek a novellák. Az egymásutániságra is figyeltünk, igyekeztem úgy rendezni őket, hogy vidám történetet szomorú kövessen.
Olvasták már olyanok a kötetet, akik szerepelnek is benne? Mit szóltak?
Igen, olvasták. (Nevet.) Tudja, milyen a nem irodalmár! Arra fókuszáltak, hogy „de hát az nem is úgy volt, nem 28 éves voltam akkor, hanem 32”. Csak az érdekelte a novellákban szereplőket, hogy a valóságnak megfeleljen a történetük. A szépirodalom nem így működik.
De azért nem haragudtak meg, ugye?
Egyikük sem.
Van olyan karakter, aki a legközelebb áll Önhöz, vagy inkább mindegyikben van egy kicsi?
Mindegyikben van. De talán a nagydarab Erik, aki Rómában találkozik a spanyollal.
A titkolózás mint alapélmény, és persze a történelmi kor az, ami összeköti a novellákat. Nem csak a kötetbeli meleg férfiak titkolózása, hanem alapvetően a kor lefojtottsága és titkolózása is tetten érhető benne. Értelmezhető a történetek megírása egyfajta lélegzetvételként? Önnek lélegzetvétel volt az írás?
A melegek között természetes és gyakori kérdés, hogy „rólad tudják?” A válasz ma már szerencsére gyakrabban az, hogy „igen, persze”, de a kérdés valószínűleg még sokáig el fog hangozni. Ez mégis valami olyan, amit egy ponton közölni kell az embernek a legelfogadóbb világokban is.
Írás mint lélegzetvétel – jaj, ez nagyon így van, de minden irodalmi alkotásnál. Akár úgy, hogy sikertelenül udvarolt az író valakinek, és a bánatát kiírta magából, akár úgy, hogy a boldogságát írta meg a művész… Mondjuk az kétségtelen, hogy a legnagyobb irodalmi művek mind tragédiák. Itt is lesznek olvasók, akik azt fogják mondani, hogy „hát, nem is volt ilyen rózsás a helyzet”. Mintha optimistábban nézném a világot, mint amilyen. Ez egyéni világnézet kérdése is.
Azt vettem észre, a külföldön játszódó történetek kivétel nélkül pozitívak, más identitást jelent turistaként jelen lenni.
Az ember eldöntheti nyaralás alatt, hogy mennyit mutat be magáról, hiszen nem kockáztatja a mindennapi életét. Az egyik novellában például svédnek gondolják a főszereplőt, de rájuk hagyja, mert egy nyaraláson ez nem számít. A melegség megélése szempontjából is szelep lehet a nyaralás, és azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a vasfüggöny kora, akkor mást jelentett egy római vakáció.
Nagyon érdekes volt a terminológiákkal való bajlódás a novellákban, például az állandó szókeresés a melegségre. Lehet-e az identitáskeresés eszköze a terminológia keresése?
Valahogyan igen. Azok az emberek, csoportok, akik úgy érzik, hogy őket marginalizálják, stigmatizálják – és lássuk be, ebben a témakörben ezzel állunk szemben –, azok önmaguk megnevezési-kísérleteivel is keresik a helyüket a világban. Hiszen őrájuk mindenféle kifejezéseket használnak, többnyire jogi, sértő vagy rideg kifejezéseket. Azzal, hogy azt keresik, hogyan lehet megfogalmazni nyelvileg, hogy ők kicsodák és micsodák, enyhítik a stigmatizációt.
Sokszor ez humor formájában is realizálódhat, még a saját rovásukra is. Például van, amikor az egyik meleg srác le hülye buzizza a másikat. Ezzel nem becsmérelni akarják egymást, hanem visszahozni a saját körükbe a kifejezést, és megfogalmazni, kik is ők. Egyébként a terminológia a többségi társadalom problémája is a korban.
A kötetben hétköznapi karakterek hétköznapi szituációkban vannak bemutatva, ezzel pedig teljes ellentétben áll a cím, a római isten és az ókor férfiszerelmeinek megidézése. Miért erre esett a választás?
A szerkesztő választása, ilyenkor nagyon sok mindent mérlegelni kell. Főként piaci szempontból döntött így, én pedig rábólintottam. Sőt, a borítón is a Trevi-kút egy részlete lesz látható. Na jó, igazából nem Neptun, hanem Oceanus áll a Trevi-kút tetején, de ez részletkérdés.
Nem lehet most nem megkérdezni, mit szól a transzneműek nemváltoztatásáról elfogadott 33-as paragrafushoz?
Helytelennek tartom, hogy ezzel egyáltalán foglalkoznak. Nekem, aki a kommunizmus alatt nőtt fel, rettenetesen elegem van abból, hogy a kormány beleszól a privát életbe. Mégis mi előnye lesz a kormányzatnak abból, hogy néhány embert boldogtalanná tesz?
