Titkos kert nyílt Budán

2020. augusztus 02.
Nehéz időszakon van túl a magyar vendéglátás, ezért kifejezetten üdítő a Városmajor összefüggő zöld lombjai között felfedezni a mindössze két hete megnyitott titkos kertet. Az aMajomhoz névre keresztelt udvar küldetése, hogy minden este izgalmas zenei- és kultúrprogramokkal pezsdítse fel Budát.

Az utóbbi években a kulturális, gasztronómiai és zenei események többnyire Pesten valósultak meg, viszont mi sem bizonyítja jobban a budai programok létjogosultságát, mint a nemrég próba jelleggel megnyitott kerthelyiség. Az örökségvédelem alatt álló épületegyüttest is felölelő udvar rekonstrukciója idén kezdődött volna, azonban a vírus miatt tolódott, a felszabadult kertet viszont – az összefogás égisze alatt– olyan vendéglátóegységekkel töltötték fel és alakították ki három hét alatt, amelyeknek a korábbi fesztiválszezonokban meghatározó szerepük volt.

Rendezvények, zene, fesztivál, avagy az összefogás titkos kertje

A tulajdonosok nem titkolt célkitűzése, hogy a kert egyfajta közösségi és kulturális találkozóhelyként működjön, és kicsiben teret adjon elmaradt fesztiváloknak vagy eseményeknek. Minden este élőzenével várják a vendégeket, napi szinten lehetőséget adva így a különböző zenei műfajok előadóinak. Programok és fesztiválok tekintetében a Paloznaki Jazzpiknik is jelen lesz majd, de a későbbiekben olyan nosztalgikus estéket is megidéznek, mint a MokkaCukka vagy a Süss fel nap.

Láttad már?

Fókuszban a fiatal magyar borászok

Amellett, hogy Divinónak köszönhetően kizárólag fiatal, magyar borászatok tételei közül válogathatunk. A Junibor – Fiatal Borászok Egyesületével közös együttműködés által olyan tematikus bor és pezsgőkóstolókkal találkozhatunk, mint Hernyák Tamás etyeki borász első pezsgőjének bemutatója. A bor mellett olyan nyári klasszikusokat is megtalálunk, mint a gin tonic vagy az aperol spritz.


Ami a gasztronómiát illeti: vidéki és belvárosi éttermek a foodtruckokban. Nemcsak kultúrprogramok, de mennyei ételek tekintetében is hétről hétre meglepetéssel készül aMajomhoz. A kovásszal kelesztett pizzáiról, fatüzeléses kemencéjéről, és izgalmas feltétjeiről már jól ismert Blitz Pizza truckja és a Burger Market kézműves burgerei mellé, a közeljövőben vidéki és belvárosi éttermek is helyet kapnak a kertben. Tervben van vegetáriánus vonal bővítése, és olyan nevekkel találkozhatunk nemsokára, mint például a Pomodoro vagy a MazelTov, de vidéki kedvenceink is felbukkannak majd egy-egy hétvége erejéig.

A Facebookon ITT éritek el őket!

Fotó: Kiss Bálint / Socially

Olvastad már?