Marie Claire Olvasói Klub: Lehetnék bárki – Kortárs és kortalan versek

2020. augusztus 28. |

Kéthetente pénteken Juhász Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az könyv, novellás- vagy verskötetet.

Talán nektek is ismerős szüleitek, nagyszüleitek lakásából, a könyvespolcokról a Szép versek antológia – kis kockákban szerepeltek rajta a magyar költők, van, akinek bérelt helye volt a borítón – apukámnak a jobb felső sarok –, és a kötet valamiképp bemutatta az adott év költői termését. A legfontosabb alkotókat és verseiket. Ezek nélkül a kötetek nélkül nem válhattam volna felnőtté, és bármennyire patetikusnak tűnik ez a mondat, igaz: komoly kis szeánsz volt minden évben otthon a megjelenés után, úgy nőttem fel, hogy a család versről versre végigment a köteten, így sokan jól a fejembe vésődtek. Például Juhász Ferenc (jó, ő kötelezően), Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Petri György – ők, akik ugyanígy szerepelnek a Lehetnék bárki antológia lapjain. Ez a szerkesztési gesztus egy nagyívű munka egyik sarkallatos pontja, erre hamarosan visszatérek.  De itt pontosan milyen antológiáról is beszélünk? Mert nem év verseiről, az biztos. Már kézbevételkor látjuk, ahogy a költők helyett egy jókora, színes kaméleon tekint a jövőbe. Érezzük, hogy fiatalos és – az állathoz köthetően – sokszínű munkáról van szó. Ehhez nyújt fogózkodót a borítón a jelzés: kortárs és kortalan versek. Locsmándi Mátyás rajzaival a grafika szerepeltetése az egész kötetre jellemző, egyszerűen gyönyörű a több páros oldalas kiemelés, illetve a versek mellett, és azokhoz szorosan kapcsolódó madár, szív, virág, nő, és persze a szörny is – ez a kedvencem – egy Nemes Nagy Ágnes vers mellett. Azt tudjuk, hogy antológiát szerkeszteni igen szép és nehéz feladat. Az összeállításban számos szempontnak kell megfelelni, de az jól látszik már akkor, ha belelapozunk a könyvbe: ehhez a kötethez nagyon jól kell ismerni a magyar irodalmat, és az olvasókat egyaránt. S ha valakinek, akkor Péczely Dórának ez a kettő az otthona. Jól emlékszem, életem első külföldi könyvvásári munkájára, Frankfurtban remegtem, éreztem hogy rám van írva, új vagyok ezen a területen, és sokan várják, mutassam meg, mit tudok tenni. A magyar irodalomért. Dóra is ott volt, csodáltam magabiztosságát és határozottságát, tudását. Dóra a legnagyobb írókkal és szerkesztőségekben dolgozott és dolgozik, állított össze antológiát, hangjára figyel a szakma, és olyan írót is tudok, akit csak ő szerkeszthet. Egy ideje sokat foglalkozik az ifjúsági – a 12 év feletti és young adult korosztálynak szóló – irodalommal a Tilos az Á könyvek főszerkesztőjeként.

Térjünk vissza a kötethez. A Szívlapát testvérkönyve, a Lehetnék bárki egy kivételes összesítés – száztíz magyar költő százhatvan verse olvasható benne, és nem véletlenül említettem a fiatalságot: a kötet kétharmadában mai fiatal alkotók versei szerepelnek, de az antológia minden szerzőjében van egy azonos szál: az összes vers a költők harmincéves kora előtt született. Amúgy én még ilyen antológiát nem láttam: ugyanúgy helye van benne Adynak, mint Vörösmartynak, Pilinszky Jánosnak és Térey Jánosnak, Kiss Lórántnak és Vida Kamillának. A legfiatalabb szerző Kovács Boglárka és Erdős Kristóf, ők 2001-ben születtek, a másik oldalon Csokonai Vitéz Mihály áll, ő 1773-as (és mindösszesen 32 évet élt).

Hiszem azt, hogy másra sincs szükségünk manapság – és a szó jó értelmében ez divatos is lett –, mint hogy mottókat, értékes és bennünk tovább élő sorokat kapjunk. Olyat, ami elkísér minket a hangzavarba, a nyüzsgő hétköznapokra, és olyat, ami velünk van a csöndben is. Ebben a kötetben bőven találunk felejthetetlen mondatokat és gondolatokat, nekem fontos André Ferenc Szilvafák verse, ebből idézek nektek: „a főtéren viszketni kezd a tenyered, / hogy visszatapsolj valamit / a gyerekkorodból, de a visszhang / már nem talál vissza hozzád.” André 1992-ben született Csíkszeredában, jelenleg Kolozsváron él. Költő, slammer, a kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője, figyeljétek a munkásságát, mert nagyon tehetséges. A végére pedig egy Juhász Ferenc verset hozok nektek, mert még nyár van, de lassan, láthatatlanul, de közeleg az ősz, vele a változás és a megfoghatatlan búcsú: „Zörögve hullnak le a lombok, / szállnak a szélben a levelek. / Szerelmünk lombjait fosztogatják / a csípős, őszi hidegek.” Ha valamit kaphatunk ettől a kötettől, az leginkább az, hogy lehetünk bárkik – szerelmesek, csalódottak, élők, várakozók és ismeretlenek – hisz ezt mind megtaláljuk a versekben. És az élmény, hogy a vers szép, a magyar vers dallama, ritmusa, hangja, színe, íze, hullámzása leginkább. Ennek részesévé válni ünnep éppúgy alkotóként, mint olvasóként.

#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

3 lélekmelengető mesekönyv a hideg napokra hideg idő

3 lélekmelengető mesekönyv a hideg napokra