Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

2020. szeptember 20.
Izgalmas színházi premierre készülhetünk. A HÉJANÁSZ–Ady. Léda.Párizs. című darab, amelyre még októberig kell várnunk, most egy titokzatos trailerben mutatja meg, mire is számíthatunk Pokorny Lia és Bárnai Péter főszereplésével. Megleshetjük a költőt és Lédát a párizsi lakásukban. A darabot a Bovaryné másik élete podcastsorozatunk szerzője, Szederkényi Olga rendezte.

A HÉJANÁSZ—Ady.Léda.Párizs. című darab a költő életének azt a kilenc évét (1903–1912) öleli fel, amely során múzsájával, Lédával levelezett is. Ebben az időszakban skandalumokkal tarkított idillben éltek Párizsban, a Riviérán, Budapesten és Nagyváradon, és talán észre sem vették, hogy mindeközben micsoda életművet vetett papírra Ady.

A darab, amelyet október 10-én mutatnak be a KuglerArt Szalonban, túlemelkedik a bennfentes adomázáson. Nem csak a magánéletre és a szenvedélyes szerelemre koncentrál. Központi szerepet kap az életmű, amely a kételyekből adódó rendszeres szakítások, a különélés és a távolság miatt torzzá dagadó érzelmek, az idegen kultúra hatása alatt megélt nemzeti érzések, az elszigeteltség, valamint a nő és a férfi örök harcának erővonalai között bontakozott ki.

Főszereplőik, A martfűi rémből és a Bátrak földje című tévésorozatból ismerős Bárnai Péter és Pokorny Lia, bizalmasan mutatják be, hogy lehet megrázó drámai konfliktusokat vállalni a halhatatlanságért cserébe. Kérdések fogalmazódnak meg: Vagy így volt jó az egész, ahogy történt? Külön élni jobb? Vagy együtt? Külföldön? Vagy itthon? Mi kell az alkotáshoz? És a családhoz? És a boldogsághoz?

Közben a szemünk láttára válik Ady Endre nagyváradi zsurnalisztából költővé, aki a Párizsban élő, nagyvilági Léda hatására kezdett el úgy verselni, ahogy előtte még senki sem.

A darab helyszínéül szolgáló Kugler Art Szalon intim atmoszférája és nagypolgári miliője miatt úgy érezhetjük majd mi, nézők, mintha Ady és Léda vendégei lennénk, a vendéglátók pedig minden titkukba beavatnak minket: hogyan lehet elrontani mindent, a halhatatlanságért cserébe.

Az előadás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a KuglerArt Szalon közös programja.

A bemutató időpontja és helyszíne: 2020.10.10. 19 óra, KuglerArt Szalon

Fotó: Kiss Richárd, Cserna Endre

Olvass tovább!


Kapcsolódó