Balanyi Szilárd az Ego tréninggel tért vissza szólóban

2020. szeptember 22. |

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája új EP-t jelentetett meg szólóformációjával. A popos dalok szerelemről, belső vívódásról szólnak, de mintha 2020 előszele is megcsapta volna már Szilárdot dalszerzés közben.

Szilárd egy teljesen más énjét ismerhetjük meg szólóprodukciójában, ahol a hangsúly a zongorákra és az énekre kerül, amelyben Galambos Dorina és Kiss Flóra a partnerei már évek óta. Az Ego tréning dalai néha elemi energiával rántanak ki a fotelből, míg máskor szomorú balladaként nyomják a szíveket. A kapcsolati témák mellett a számokban a belső vívódás, aggódás, a befurakodó negatív dolgoknak ellenszegülő pozitív gondolatok kapnak helyet. A májusban megjelent Mondd vagy súgd pedig mintha már akaratlanul is a karantén kilátástalan magányát hordozná magában.

„Magam is meglepődtem azon, hogy ugyan a szövegek még 2019-ben íródtak, mégis valahogy mintha titkon sejtettem volna, mi vár ránk 2020-ban. Visszaköszönnek olyan érzések, képek, amiket az utóbbi hónapokban élünk át. Persze az örök téma, a szerelem sem hiányozhat a dalszövegekből, illetve annak sokféle aspektusa” – meséli a dalokról Szilárd. Az Ego tréning két szövegében Kardos Horváth János is segítségére volt.

Az Ego tréning egy hosszas folyamat eredménye: „Az évek alatt sok-sok ötletem halmozódott fel, amiket rögzítettem, majd elraktam őket egy mappába. Aztán tavaly úgy döntöttem, ideje lenne kezdeni velük valamit. Elkezdtem kiválogatni azokat, amiket tovább tudtam fejben gondolni, majd elkezdtem rajtuk dolgozni a zongorámon. Ami nem ment, azt kikukáztam. Végül hat dal maradt fent a rostán. Ezeket éreztem most aktuálisnak.”

Az EP-t végül Stuttgartban rögzítették Bernhard Hahn producer közreműködésével, aki már több Szilárd anyagon is dolgozott korábban.

Az EP megjelenésével egyszerre debütál az Ego tréning klipje is, mely egyfajta folytatása az albumot beharangozó szpotnak, melyben Epres Panni, Ott Anna és Mádai Vivien tartanak terápiás tréninget a zenekarnak: „Szerettem volna egy a dalhoz illően melankólikus klipet. Mivel dupla tempóban vettük fel, hogy aztán visszalassíthassuk a képet, a felvételek viccesek voltak, sok-sok bakival. De a végeredmény hozza azt, amit szerettem volna. Ez a dal formálódott meg leghamarabb az otthoni pianinón és a fejemben, szándékosan tartottam a hangszerelést minimálon, hogy tényleg olyan hangulat köszönjön vissza, mint amikor az ember teljesen kilátástalannak érzi a világot, de valahogy mégsem esik kétségbe. Egyfajta pozitív nihil – kommentálja a klipet Szilárd. – Szerettem volna úgy elindítani ezt az albumot, ahogy azt szerintem illő lenne. Ezért előre gondolkoztam és dolgoztam, és egy vizuális prológust forgattam a kezdő videó elé.”

Az EP összes számához készült videó, amelyek innentől kezdve két havonta érkeznek majd. Az Ego tréning elérhető az összes online zeneáruházban, hamarosan pedig élőben is bemutatják az anyagot.

Fotó: Sinco

Olvass tovább!

Egy szál zongorával a csillagok alatt Balanyi Szilárd

Egy szál zongorával a csillagok alatt Balanyi Szilárd

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, valamint a csodálatos hangú Schoblocher Barbara és Kiss Flóra társaságában varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetben május 21-én.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

3 lélekmelengető mesekönyv a hideg napokra hideg idő

3 lélekmelengető mesekönyv a hideg napokra