Wéber Kata bekerült a világ 10 legígéretesebb forgatókönyvírója közé

2020. szeptember 27.
A Variety magazin a Pieces of a Woman forgatókönyvéért hívta fel a figyelmet az alkotóra.

A világ egyik legrangosabb filmes magazinja, a Variety idén is bejelentette azt a 10 forgatókönyvírót, akikre érdemes odafigyelni. A médium éves 10 to Watch programja az áttörést elérő forgatókönyvírókat, színészeket, rendezőket, humoristákat, animációs filmeseket, producereket és operatőröket ünnepli. Az idei kitüntetettek közül sokan már elismerést szereztek filmjeikkel, hasonlóan Wéber Katához, aki a Pieces of a Woman forgatókönyvével került be a rangos névsorba. A Mundruczó Kornél rendezővel közös filmjük személyes indíttatású forgatókönyvét Wéber Kata saját, többszörösen díjazott színdarabja alapján írta. Az Európában elismert színpadi szerző, aki állandó alkotója a Proton Színháznak, olyan filmek forgatókönyvét is jegyzi, mint a Fehér isten és a Jupiter holdja.

weber-kata-portre_foto-mundruczo-kornel
Steven Gaydos, a Variety vezető szerkesztője a 2020-as válogatást emblematikusnak nevezte, „pont, amilyen filmkészítőkre szükségünk van ebben a rendezetlen és kihívásokkal teli időben. Ezek a forgatókönyvírók a világ nagy problémáival szembesítenek bennünket, miközben arról is gondoskodnak, hogy történeteik mélyen empatikusak, és karaktereik vadul eredetiek és sokszínűek legyenek.”

A listára a korábbi években olyan forgatókönyvírók kerültek fel, mint például Charlie Kaufman (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Jennifer Lee (Jégvarázs) vagy Alex Kurtzman és Roberto Orci (Star Trek).

A kiválasztottakkal a Variety október 7-én megjelenő számában közölnek interjút, majd online panelbeszélgetésre invitálják őket a Mill Valley Filmfesztivál keretében október 13-án.

A Pieces of a Womant néhány hete nagy sikerrel vetítették a velencei filmfesztivál versenyprogramjában, ahol két díjat nyert – főszereplője, Vanessa Kirby kapta a legjobb színésznőnek járó Coppa Volpi-díjat, emellett a diákzsűri a legjobb filmnek járó Arca CinemaGiovani-díjával jutalmazta. Az alkotást, amelynek produceri csapatához Martin Scorsese is csatlakozott, a velencei premier után a torontói filmfesztivál programjában is bemutatták, és a Netflix vásárolta meg nemzetközi forgalmazásra.

Olvass tovább!

Fotó: Mundruczó Kornél