Hiánypótló női társulat alakult

2020. október 11.
Új női színházi társulat alakult idén ősszel: a Liliom Produkciót a hazai színházi és filmes életben is ismert művészek hozták létre annak érdekében, hogy Magyarországon egyedülálló módon olyan női színházi struktúrát teremtsenek. A mottója: „Nők nőkről, nem csak nőknek!”

A társulat kreatív vezetője Tallós Rita, több nagysikerű és mind a mai napig futó előadás rendezője. 

 „Boulevard rendező vagyok. Nekem a színész és a néző egyformán fontos. Hiszen mindkettőnek szeretni és élvezni kell a játékot, másképp minek…” 

Az anyád kínja (Royal Orfeum) és a Naptárlányok (Pesti Magyar Színház) rendezése mellett három éve megálmodta a Menopauza című darabot, amelyet a premiere óta az ország top színházi előadásai között jegyeznek. Az előadásban Hernádi Juditot és Szulák Andreát is láthatja a közönség a Játékszínben.

„Az elmúlt hat év munkáiból kiderült, hogy biztonsággal megérzem, miből lesz sikerprodukció. Ezért alapítottuk a Liliom Produkció női színházat” – mondta Rita.

A produkció alapítói és vezetői Barbinek Paula, Sajgál Erika, Tallós Rita, és Révész Viktória célja, hogy olyan minőségi szórakoztató színházi előadásokat hozzanak létre, amelyek különböző perspektívából mutatják be a női lélek rejtelmeit.

Sajgál Erika célja, hogy egy olyan színházi teremtése, mely túlmutat önmagán, hiszen a színház akkor jó, ha segít az életet mélyen megélni, felfedezni.

Tallós Rita eddigi saját rendezéseiben olyan hírességek szerepeltek a teljesség igénye nélkül, mint Adorjáni Bálint, Csepregi Éva, Elek Ferenc, Fenyő Iván, Fonyó Barbara, Haumann Petra, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Hevér Gábor, Igó Éva, Parti Nóra, Pikali Gerda, Szalma Tamás, Szulák Andrea és még sokan mások.

A Liliom Produkció megalakulása óta nem pihen, már nagy erőkkel dolgozik első saját előadásán, amelyről a rendező, Tallós Rita még nem beszélt, azt azonban elárulta, hogy egy olyan szórakoztató előadást hoznak Magyarországra, amely évek óta a világ minden táján töretlen sikerrel és folyamatos teltházzal fut. 

Olvass tovább!


Kapcsolódó