A női léttel foglalkozó spanyol filmeket nézhetünk

2020. november 06. |

Novemberben Női tér címmel három kortárs spanyol filmet és négy rövidfilmet vetítenek ingyenesen a Cervantes Intézetben. Az alkotások mindegyikét nő rendezte, az ő gondolatvilágukon és problémafelvetéseiken keresztül a női léttel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket járják körbe.

2020 folyamán több olyan esemény is zajlott Spanyolországban, amelyek a nők esélyegyenlőségére és tiszteletére hívták fel a figyelmet. Ez is mutatja, hogy ezekkel a kérdésekkel napjainkban is fájóan szükséges foglalkozni. Számos tanulmány eredménye a szakmai hozzáférés egyenlőtlenségét tükrözi, ezért a filmes gyakorlatban is kiemelten fontos a még kisebbségben, ám kulcspozíciókban alkotó nők számára saját helyet biztosítani. A Cervantes Intézetben a Női tér filmciklus a női szerepvállalás és témafelvetés jelentőségét hangsúlyozza, ezért novemberben kedd esténként a kortárs spanyol film nőiséggel foglalkozó alkotásait nézhetjük meg ingyenesen.

November 10-én egy különleges drámában Eli a harmincéves, felsőbb körökből származó ügyvédnő történetét ismerhetjük meg. A La filla d’algú (Az úrilány) című film története szerint Eli gyermeket vár. Aznap, amikor egy nagy sajtóvisszhangot keltő per szóbeli tárgyalása lenne – amelyre apjával, egy híres barcelonai ügyvéddel együtt régen készülnek –, az édesapja eltűnik. Miközben keresi őt, Eli olyan valósággal találja szemben magát, ami családi és érzelmi egyensúlyát igencsak felborítja.

A következő héten, november 17-én Marina Lameiro Young&Beautiful című filmjét nézhetjük meg a Cervantes Intézetben, amely négy fiatalról szól, akik úgy döntöttek, hogy saját feltételeik szerint fognak élni.  Ám harminc évesen, mélyről jövő nyugtalanság vesz rajtuk erőt: még nagyon messze vannak attól, hogy azok az önálló, magabiztos felnőttek legyenek, amiként mindig is képzelték magukat. A társadalom afelé lökné őket, hogy hagyjanak fel „önző” vágyaikkal, de mindegyikük a párbeszéd útján kísérli meg identitását megtalálni. Így kezdődik el egy intim beszélgetés köztük és Marina barátnőjük között, aki egyben e film rendezője is. A kamera közelről követi végig mindennapjaik fényes és törékeny pillanatait. Táncolnak, együtt ébrednek, szeretett tájakon sétálnak, sírnak, nevetnek, és mindeközben cinkos alternatívákat keresnek, hogy mégis önmaguk maradhassanak.

A filmciklus záró alkalmán, november 24-én a nőiség témájával foglalkozó, arra reflektáló négy rövidfilmet mutatnak be Coordinadora Trama válogatásában. A szervezet Spanyolországban a nők által készített filmes, videó- és multimédiás tartalmak népszerűsítésén és bemutatásán dolgozik.

A filmeket eredeti nyelven (spanyol és gallego), angol felirattal vetítik.

Bővebb infó ITT!

Olvass tovább!

Új tehetség a mozivásznon – interjú Gombó Viola Lottival

Új tehetség a mozivásznon – interjú Gombó Viola Lottival

Először láthatjuk moziban Gombó Viola Lotti színésznőt a november 12-én megjelenő Becsúszó szerelem című vígjátékban. A székesfehérvári tehetség elmesélte, mit tartott meg emlékbe első filmje forgatásáról, és hogy mit gondol 2020 nagy tanulságának.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Az egyik legfelkapottabb izlandi tehetség, Víkingur Ólafsson Budapesten izland

Az egyik legfelkapottabb izlandi tehetség, Víkingur Ólafsson Budapesten