Kellemetlen pocaksimogatások a babaváró bulin, új kocsi az anyóstól, mert „gyerek mellett az muszáj”, az utolsó simítások a gyerekszoba falán. Tapintható a terhesség végét kísérő várakozás, az a néhány hét, ami elválaszt egy párt a szülővé válástól. Alig pár perc telik el a filmből, és már az első összehúzódásoknál vagyunk: aki szült már, pontosan tudja, hogy az ilyen izgatottan nevetős „hú, ez jó erős volt” fájások arra utalnak, hogy csak a folyamat elején járunk, de aztán hamar eljönnek azok is, amikor Martha (Vanessa Kirby) már csak fájdalmasan nyüszít, tekintetére ráül a szülés módosult tudatállapotát jelző fátyol.
A Pieces of a Woman történetét megnyitó, körülbelül húszperces, vágatlanul felvett otthonszülés az elejétől a végéig vitán felül a film legerősebb jelenete – és lehet, hogy még mindig a hatása alatt állok, de talán nem túlzás azt mondani, hogy a filmtörténet egyik legerősebb jelenete is. Martha egyre nagyobb fájdalmakat átélve vajúdik, miközben párja, Sean (Shia LaBeouf) próbálja annyira támogatni, amennyire egy férfi ebben a helyzetben képes. Amikor telefonon beszél a bábával, hallani a hangján, hogy az ő világában most élet-halál kérdéséről van szó, miközben a kismillió otthonszülést végigkísért bába a távolból nyugtatja, vajúdjanak nyugodtan, ő most épp egy másik szülésben van, de igyekszik – addig meg küld valaki mást. Persze a saját szülése mindenkinek élet-halál kérdése, mindenki úgy érzi közben, hogy akkor és ott azonnal szüksége van a bizalmasaira, a segítségre. De Martha szülése aztán tényleg élet-halál kérdése lesz.
Még felidézni is hátborzongató a jelenetet, pedig a film leírásából is kiderül, hogy ez a szülés tragédiával végződik. A kádban úszó vércsepp még csak baljós előjel, valójában persze (ahogyan a bába el is mondja) teljesen normális velejárója a szülésnek. A kitolás előtt mért szívhangról ez már nem mondható el: a baba stresszben van, azonnal meg kell szülni, közben már tárcsázzák a mentőket, de Marthának nyomnia kell, már kint van a feje, a szívhang viszont nem javul, nem lehet megpihenni, el kell felejteni a szülésfelkészítőn hallottakat, csak nyomni kell, nyomni, kitolni a gyereket a külvilágba, amíg még valamennyire dobog a szíve. Amikor néhány másodpercnyi csend után felsír, még úgy is elhittem, hogy életben marad, hogy korábban olvastam a film leírását.
Olvastad már?
Mundruczó Kornél és Wéber Kata: „Sokszor tandemben dolgozunk”
Mint színész és rendező találkoztak, de a szereposztás azóta kissé változott. Mundruczó Kornélnak nem ez az első filmje, amelyet Wéber Kata forgatókönyvéből készített, de a Pieces of a Woman az első közös angol nyelvű munkájuk. Nemzetközi sztárok, kanadai forgatás, amerikai tempó, velencei világpremier és egy világjárvány – volt miről beszélgetnünk.A Wéber Kata által jegyzett, és férje, Mundruczó Kornél rendezte Pieces of a Womant leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogyan lehet megküzdeni egy túlélhetetlen tragédiával, egy kisbaba elvesztésével. Miközben – ahogyan arra a cím is utal – a fájdalom epicentrumában a nő áll, a koncepciót kissé következetlenül kezelve, bepillantást nyerünk a férfi gyászába is, mintegy ellenpontként a nő megélésével szemben. Míg Martha katatóniába merevedik, Sean próbál továbblépni, a szülésüket kísérő bába elleni pert és az alkoholt használva aktivitásának csatornáiként. De anélkül, hogy össze akarnánk mérni a gyászt, nem lehet elvitatni, hogy Martha olyasmiket él meg, amik a női létezés, a női test sajátjai. Mert a test nagyon is középpontba kerül Mundruczó filmjében: a naturalisztikus szülésjelenet után látjuk, ahogyan a munkahelyére (idő előtt) visszatérő Martha lehúzza a mosdóban a hálós bugyiba ragasztott óriásbetétet, ahogyan a boltban válogató kislány láttára elindul a teje. Mintha a teste nem akarná elfogadni, hogy mégsem lehetett édesanya, makacsul zakatol benne a biológiai program.
Az otthonszülés mozgalmas, feszültséggel teli jelenete után szinte fojtogató a film hátralévő részét eluraló vákuum, Martha belső ürességének kivetülése. Apróságok kötik le a figyelmét, hosszasan szagolgat egy almát a szupermarketben, amiről csak később, a film legvégén tudjuk meg, hogy kislánya illatára emlékezteti. Próbálja magától eltávolítani a gyászt, az alig néhány percet megélt csecsemő sírkőfeliratát, és a pert, amibe Sean és az anyja menekült. Martha nem akar küzdeni, megfagyott, mint a téli Brooklyn körülötte. Nincs ereje ellenkezni akkor sem, amikor Sean erőszakosan szexet kezdeményez, de ahhoz sem, hogy részt vegyen benne, teste csupán passzív elszenvedője az eseményeknek.
A túlélhetetlen túlélésének lehetőségeként a filmben Martha anyja mutat fel párhuzamot: a holokauszt-túlélő édesanya felidézi, ahogyan anyja egyedül, titokban megszülte, és csupán annyi tejet adott neki, hogy túléljen – annyit már nem, hogy megerősödjön az ordításhoz. Ezzel a transzgenerációs örökséggel a válán kell Marthának megküzdenie a saját krízisével, aminek egyetlen lehetőségét abban látja a környezet, ha szembenéz a gyermeke haláláért felelőssé tett bábával.
Miközben Wéber történetében (amely egyébként lazán kapcsolódik az azonos címet viselő színdarabjához) alapvetően Marthát követjük, a film felvillant más témákat is, amiket azonban már nem akar kifejteni. Végig ott lebeg a háttérben a Magyarországon különösen terheltnek számító otthonszülés gyakorlata, miközben nem tudjuk meg, hogy Martha miért döntött emellett, és hogy miként viszonyul utólag a döntéséhez. A szülésnél jelen lévő bába pere is zajlik, de ez az otthonszülés ábrázolásából kiindulva egyáltalán nem tűnik indokoltnak: a bába többször is figyelte a szívhangot, és hamar jelezte, hogy komplikáció lépett fel, majd rövidesen utasította a férfit a mentők értesítésére. De hiába nehéz belátni, hogy mi adhatott jogalapot a bába elleni támadáshoz, a filmből valahogy mégis az szűrődik át, hogy az otthoni környezet és a bábai kíséret okozta a kisbaba halálát, ami finoman szólva is negatív hatással lehet egy ilyen eleve ellentmondásos téma megítélésére. A nagy ugrásokkal kezelt időben pillanatok villannak fel Martha gyászából, de túl sokat időzünk Sean félrelépésén vagy a hóban futó nőt bemutató, esztétizáló képsorokkal ahhoz, hogy megismerjük az érzelmek hullámvasútját, így Martha feldolgozása gyakorlatilag egyetlen egybefolyó, üres lebegés lesz. Miközben kapcsolatuk lassan szétesik, nem igazán ismerjük meg őket és a szerelmüket, nem pontosan értjük, miért alakult úgy, hogy a tragédia után nem tudnak összezárni, és teljesen magától értetődő módon válnak le egymásról. Szintén furcsán hat az (érezhetően hollywoodi igényeket kiszolgáló) befejezés, ami némiképp szerencsétlen szerkesztéssel, az előző jelenetet meghazudtolva kicsit azt állítja, hogy a pótolhatatlan gyerek mégis pótolható. Persze azt is lehet mondani, hogy a film vége felvillantja a továbblépés lehetőségét, és megmutatja, hogy még a legsúlyosabb veszteségek után is van élet. A holokauszt-túlélő pszichológus, Viktor Frankl arra építette terápiás módszerét, hogy az élet értelmébe vetett hit és a puszta élni akarás még a haláltáborok szörnyűségének elviselését is lehetővé teszi, és Martha anyja is ezt az utat villantja fel lánya előtt – Martha pedig végül képes lesz elfogadni.
Olvass tovább!
