Nem maradunk Finn Filmnapok nélkül

2021. február 02. |

A Finn Filmnapok idén – a Távmozinak köszönhetően – egy héten át lát el minket különböző izgalmas történetekkel dokumentumfilmek, nagyjátékfilmek, valamint rövidfilmek formájában. Ráadásul két alkalommal streamelt alkotói beszélgetéseket is követhetnek majd az érdeklődők.

Február 3. és 10. között tizedik alkalommal érkezik Magyarországra a finn filmgyártás legszínesebb alkotásait bemutató Finn Filmnapok a FinnAgora szervezésében. A Finn Filmnapok mára már szerves része a hazai mozis eseményeknek, amelyen idején bepillantást nyerhetnek a jegyvásárlók a finn kultúra és élet igazán érdekes világába. Az időszak alatt közelebb kerülhetnek a finn emberek mindennapjaihoz, megismerhetik a gondolkodásukat, humorukat és közben olyan, esetenként a nem finnek számára szokatlan világba csöppenhetnek bele, amely erős gondolkodásra késztetheti a nézőt.

dalok-a-szerelemrol-finn-filmnapok

Jelenet a Dalok a szerelemről című filmből

A fesztivál február 3-án indul a kritikusok által méltán elismert Games People Play című vígjátékkal. Az alkotás az örök fiatalság tragédiájáról szól. Idilli tengerparti villában régi baráti társaság készül Mitzi születésnapi meglepetéspartijára egy nosztalgikus hétvége keretében – ahogy kamaszkorukban is tették. A jól ismert környezet és a régi rituálék visszaköszönése annyira megérintik őket, hogy teljesen megfeledkeznek felnőtt énjükről. Az egymás utáni rádöbbenések arra késztetik a csoportot, hogy új szemmel lássák a múltat ​​és a jövőt.

eden-finn-filmnapok

Jelenet az Éden című moziból

A további napok online vetítései közül kiemelkedik a február 5-i rövidfilmes szekció, amelynek végignézésével közelebbről is megismerhető a finn kultúrkör és a benne élé emberek gondolkodása, mindennapjai. Moziban régen látott és szakmai díjakkal elhalmozott klasszikussal zárul az esemény február 10-én, hiszen Aki Kaurismaki rendezését, A múlt nélküli embert láthatják a kíváncsi nézők. A filmekről bővebben ITT találsz infót!

Ezt már láttad?

Filmek, amiktől azonnal jobb kedved lesz

Filmek, amiktől azonnal jobb kedved lesz

A feel good movie elég tág kategória, de nagyjából annyit jelent, hogy jobb kedvünk lesz az adott – többnyire vicces vagy szívmelengető – film megnézése után.

A fesztivál ideje alatt két online beszélgetést tartanak a szervezők. Február 5-én 14.00 órakor Jenni Toivoniemi rendező-forgatókönyvíróval beszélgetnek, aki a fesztivál nyitófilmjét és a Force of Habit című darab hat epizódjának egyikét is rendezte. Február 6-án 14.00 órakor Ulla Heikkilä rendező-forgatókönyvíróval beszélgetnek a február 7-én látható Eden című film készítéséről, és annak kreatív folyamatairól. A beszélgetéseken való részvétel részleteit a finnagora.hu weboldalon és a Filmnapok Facebook-oldalán teszik közzé.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Marina Maximilian: „Nem tudunk elfutni az érzelmeink elől” énekesnő

Marina Maximilian: „Nem tudunk elfutni az érzelmeink elől”

Izgalmas táncelőadásokkal jön az UNDER500 Artus Stúdió

Izgalmas táncelőadásokkal jön az UNDER500