Bővül az On the Spot-család – Cseke Eszter ismét várandós

2021. február 18.
Cseke Eszter és S. Takács András Instagramon jelentették be, hogy második gyereküket várják.

Több mint 10 évvel ezelőtt indították útjára On the Spot című dokumentumfilm-sorozatukat, aminek forgatása közben a világ minden pontján találkoztak már olyan borzalmakkal, mint a háború és a kilátástalanság, de volt szerencséjük a csodában is, mint a születés és az anyaság öröme. Az évek során közel 100 országban jártak, és 80 filmet forgattak.

Ezt olvastad már?

Most azonban a párosnak kicsit lassítania kell, kiderült ugyanis, hogy Cseke Eszter ismét várandós. A nagy hírt Eszter és András a közösségi oldalukon osztották meg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

On the Spot (@onthespot_hungary) által megosztott bejegyzés

„Hát, ez a pillanat is eljött. Új kisbaba érkezik hozzánk! A triumvirátusunk négyfős családdá bővül nyáron. Furcsa dolog egy ilyen személyes hírrel jelentkezni a neten, így a Costa Rica-i forgatásunk végén, még akkor is, ha nagyon jólesik a sok szeretet, amit tőletek kapunk, és ezúton is szeretnénk megköszönni. Új fejezet kezdődik az életünkben, amiért igazán hálásak vagyunk. A kisfiunk testvérré érik, rendkívül izgatott, akárcsak a szülei… Vajon hogyan látja majd meg a napvilágot? Milyen lesz több mint 5 év után megint babázni, újra elkezdeni az elejéről az egészet? És vajon milyen lesz négyesben az élet? Várakozás, kíváncsiság, tele kérdéssel, izgalommal és leginkább hálával – áldott állapot” – írták a fotó mellé.

Ismét levetítik az On the Spot új dokuját, a Születési helye: Auschwitz című filmet

Cseke Eszter és S. Takács András egy véletlennek köszönhetően ismerkedett meg az egyetlen Auschwitzban, a felszabadítás előtt született és életben maradt nővel, Angélával és lányával, Katival. A film azt mutatja meg, hogyan öröklődnek a családi traumák generációról generációra, és vajon meg lehet-e szabadulni ezek árnyékától. A Születési helye: Auschwitz február 25-én, csütörtökön ismét látható lesz a Spektrum műsorán. A filmről további részleteket itt olvashatsz!

Olvass tovább!


Kapcsolódó