Fantasztikus nők magyar filmekben

2021. március 14.
Az aktualitást az is adja, hogy most márciusban – amikor ismét mindannyiunknak otthon kell maradnunk – többek között két olyan mozifilm is felkerült a FILMIO kínálatába, amelyek elképesztő női sorsokat mutatnak be.

Nagy kedvenceink a magyar filmek, pláne, ha fantasztikus női sorsokat, karaktereket mutatnak be – fantasztikus magyar színésznők alakításában. Itt van például a 2012-es Aglaja, Deák Kriszta filmje, amelyben a csodálatos Ónodi Eszter és Móga Piroska szerepel. A magyar–román cirkuszi mutatványos család a jobb élet reményében nyugatra menekül Ceausescu Romániájából a múlt század nyolcvanas éveinek elején. Ha porondon akarnak maradni, egy különleges mutatvánnyal kell kirukkolniuk. A mama, Sabina kidolgozza a mutatványt, melyben a saját haján lóg a kupolában, miközben égő fáklyákkal zsonglőrködik. A kislánya, Aglaja minden este attól retteg, hogy a mamáját baleset éri. Ez a rettegés átszövi egész életét, pedig egyszer majd ő lép a helyébe.

aglaja_onodi_300

Ha pedig még régebbi időkre szeretnénk visszanyúlni, az 1984-es A vörös grófnő című filmet ajánljuk a hétvégére a titokzatos Básti Juli és Bács Ferenc főszereplésével. A film cselekménye a 20. század elején, az Andrássyak és a Károlyiak fénykorában, az Osztrák–Magyar Monarchia súlyosodó válságának idején indul és az 1918–19-es forradalmak leverését követően, a Károlyi házaspár emigrációjának kezdetéig tart. Andrássy Katinka naplója alapján, az ő szemszögéből meséli el e történelmi időszak (a háború, a forradalom, a proletár hatalomátvétel, a diktatúra bukásának) eseményeit. A szerzők megkísérelték felidézni a nem mindennapi történetet, amelyben egy különös, eredeti nő szerelme és hites társa, Károlyi Mihály révén szoros kapcsolatba kerül a történelemmel, és mégis képes végig szuverén személyiség maradni.

a_voros_grofno_still_1

Milyen izgalmas filmeket találunk még szenzációs női karakterekkel a fókuszban a Filmio kínálatában? Balsai Móni, a Liza, a rókatündérben, Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmben, Börcsök Enikő az Édes Emma, drága Böbe című moziban, de Törőcsik Mari több filmje is felkerült a Női sorsok válogatásba. Persze még sorolhatnánk….

Olvass tovább!