Marie Claire Olvasói Klub – Boris Vian: Nem úszhatjuk meg

2021. május 14. |

Kéthetente Juhász Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az regény, novellás- vagy verseskötet. Ezúttal az új Boris Vian kötetről mesél nektek, amely az író születésének 100. évfordulóján jelent meg.

Egy angyal szállt el – nagyon lassan – a marhakonzerv fölött. Olyan szeme volt, mint Carmennek.” Ez csak egy a Nem úszhatjuk meg kötetben található kedvenc mondataim közül, és ugye, tipikus Boris Vianos mondat? Pedig nem is ő írta, mégis a szenzációs, új Vian-könyvben van. De hogy is van ez?

olvasoi-klub-boris-vian

Centenáriumok, töredékes művek, amiknek befejezése a jelenben történik – az elmúlt időszakban ez jellemzi az életem. Az elmúlt időszakban sokat írtam arról, hogy Székesfehérváron egy eddig ismeretlen Pilinszky-kéziratot találtunk meg – amiről hamarosan írok is –, most pedig egy olyan szenzációs hírt hoztam, amire azt hiszem sokan, régóta vártunk: új Boris Vian-kötet jelent meg az író születésének 100. évfordulóján. Pilinszky halála után 40 évvel került elő a kéziratos füzet, Boris Vian halála után 60 évvel, a napokban jelent meg a Nem úszhatjuk meg, aminek első fejezeteit a francia szerző, Vian, azaz Vernon Sullivan, a többi részét az OuLiPo csoport – amely egy Vian műveit, életművét jól ismerő irodalmi közösség – írta meg (a csoportól a kötet izgalmas és fontos utószavában részletesen olvashattok). Vian, aki mindössze 39 évet élt, mondhatjuk, hogy „két végén égette a gyertyát.” Azt tartották róla, hogy szinte nem is aludt, sajnálta rá az időt. Matematikus volt, író, a jazz szerelmese, játszott Duke Ellingtonnal (aki később kislányának keresztapja is lett), kiválóan trombitált, és ötszáznál több dalt szerzett. A trombitálást veleszületett szívbetegsége miatt kellett abbahagynia. Én a Tajtékos napokat olvastam tőle először, és azonnal kedvencem lett. Emellett a Köpök a sírotokra kötet szerzőjeként ismeri leginkább a közönség. És a mondatairól, a szavainak, köteteinek hangulatáról, a gyakran szürreális cselekményről, a cinizmusról, a tapintható feszültségről, erotikáról, kiismerhetetlen jellemekről.

Helló, Vernon Sullivan

Gyilkosság, nyomozás, az ötvenes évek Amerikájának hamisítatlan hangulata, mellé nem kevés izgalom és jó adag irónia Boris Vian Nem úszhatjuk meg című bűnügyi regényének legfontosabb hozzávalói. Vian és az OuLiPo közösen olyan izgalmas, pergő cselekményű szöveget alkottak, amely 2021-ben is lenyűgözi az olvasót. Történt ugyanis, hogy Vian 1950 decemberében elkezdett írni valamit, amiről azt mondta feleségének, hogy annyira jó a téma, hogy maga is meglepődik tőle. És ha elszúrja, öngyilkos lesz egy raháttal és egy banánnal. Megírta a regény szinopszisát és az első négy fejezetet, valamint az elképzelését a befejezésről. Azt írtam fent, hogy Vian, azaz Vernon Sullivan – ez volt írói álneve, s ezen a néven négy amerikai krimije jelent meg, köztük a Köpök a sírotokra, s ezeket mind kapcsolatba hozhatjuk ezzel az új kötettel. Anno Sullivant egy fiatal, fekete bőrű amerikai íróként mutatta be, ő maga csak, mint fordító szerepelt a könyveken. Ezek a krimi paródiák, bestsellerek hatalmas ismertséget, pénzt és meghurcolást is hoztak számára. Sőt, a halálát is az okozta, amikor az engedélye nélkül megfilmesített könyvének premier előtti vetítésén úgy felidegesítette magát, hogy szívrohamot kapott, és útban a kórház felé a mentőben meghalt.

Nem úszhatjuk meg, de mit is?

A könyv címe Nem úszhatjuk meg. Rögtön felmerül a kérdés, de mit is? Kik is? Nem egy egyszerű bűnügyi regényről van szó, bár vagy kilenc gyilkosságot követhetünk nyomon. A háttérben felmerül az egyén és a társadalom felelőssége mindazok mögött, amit a háború okozott az embereknek, és az átalakulás, ami a szereplőkben megy végbe. Mert gyilkosságokról, hazatérésről, veszteségről és szétesett világokról is szó van, de mindemellett egy családi drámáról is, és persze a háborúról. Vian mindössze 19 éves, amikor kitör a II. világháború, és az ezt követő években válik férfivá. Látva a háború borzalmait pacifista lesz, bár katonai szolgálatot szívbetegsége miatt sosem teljesíthet. A háború a kötet egészének háttere, de nem csupán keret, hanem a lényegi történések és kérdések okozója is. (Külön lehetne írni az ajánlásról Omar Bradly tábornoknak…)

Ütős a kezdés. Eszembe juttatja a Piszkos Fred a kapitányt („a késemért jöttem”), vagy a híres kalózt, akinek egyik karja egy vasrúd. Esetünkben Frank Bolton, a fiatal, 35 éves ezredes vonaton tart hazafelé a koreai háborúból. Végleg leszerelték, mivel bal kezét háborús-sérülése miatt amputálni kellett. Nézi a bőrbe bujtatott acélszerkezetet, ami igen erős, ahogy az orvosok mondták, de egy lányt megsimogatni nem biztos, hogy alkalmas, pedig a női nem sosem volt közömbös számára. Erre gondolva, félálmában első szerelme jelenik meg, Ellen Brewster, de szerencsétlenségére, amikor befut a vonat szülővárosába, a rikkancsok pont Ellen nevét kiabálják, mert valaki brutálisan megölte. Így kezdődik a gyilkosságok sora, így tér haza a katona hosszú szolgálatából.

A regény olvasás közben egyszerre idézi kissé F. Scott Fitzgerald A nagy Gatbsyjének a világát, Amerikáját – még ha az jó húsz évvel korábban íródott is –, illetve Szerb Antal Pendragon legendájának hangulatát is – ez külön csemege lehet a magyar olvasók számára. A Bolton család jómódú: nagy ház, több autó, alkalmazottak: a komornyik (Vale), és a sofőr (Hugó). Itt van a gyönyörű sógornő, Sally, mindig feketében (jó, van hogy világos selyem hálóingben látjuk), ugyanis férjét, Markot öt éve vesztette el a II. világháború vége felé, amikor egy éjszakai repülőbevetés alkalmával a japánok lelőtték Nagaszaki felett. Az apa, David Bolton a könyvben leginkább Hercegként tűnik fel, ő egy kémikus, külön laboratóriumot tart fenn a kertjükben, láthatóan tönkrement – leginkább lelkileg – ezalatt a félév alatt, amíg fia a koreai háborúban harcolt. A Mama, Venice kulcsfigura, az apa véleménye szerint „az egyetlen férfi a családban”. Azt az elejétől érezzük, hogy különleges kapcsolat van a hazatérő ezredes, Frank és az anyja közt, vonzódás, ragaszkodás, féltékenység, és mindezek együttes keveréke rajzolódik ki a lapokon – a Freud-i komplexusok finom ábrázolása tetten érhető…Szóval Szerb Antalos is a történet – a rejtélyes ódon ház, benne az idős, kísérleteket folytató, bogaras öreg, a csinos és még a háznál is titokzatosabb hölgyek, a furcsa bűnesetek és a nyomozás izgalmas cselekménye mellett az iróniával dúsan fűszerezett szöveg pazar szórakozást kínál. Mindennek hátterében szól a jazz, finom ruhák, luxus autók jelennek meg, whiskeyspoharak csilingelnek, a high society végnapjait látjuk.

Narcissus prémvadász pózban

A családi szereplők mellett a legfontosabb és legkülöncebb alak a kötetben Narcissus Rose, Frank barátja, aki Gyilkos becenévre hallgat, és egy magánnyomozó. Különleges mániái vannak, például egy sapka- és kalapgyűjtemény irodájának vitrinjeiben, és gyakran a „látóhatárt kémlelő prémvadász pózában” tetszeleg, valamint csak Duke Ellington zenéjét hallgatva bír gondolkodni, ez is egy kihagyhatatlan vicc, hiszen írónknak is Ellington a kedvence. Őt keresi fel Frank, hiszen döbbenetes hatással van rá korábbi szerelmének meggyilkolása. Narcissus barátnőjével, Carmennel vezeti az irodáját, de kifelé: öltözetével, beszédmódjával a szexuális másság látszatát akarja kelten az emberekben, figyelemfelhívás céljából. Egyre-másra történnek a gyilkosságok a kötetben, s az olvasó, természetesen, maga is együtt kutatja a bűnöst a főszereplővel és a magándetektívvel, akik közt legtöbbször akár krimiparódiákba is illő, olykor szellemes, máskor teljesen blőd párbeszédeket olvashatunk. A gyilkosságok, a kegyetlenségnek ez a foka még a sokat látott katonát is megviselik, aki amúgy is tele van lelkiismeret-furdalással testvére halála, illetve az ellenségként megölt öt kínai miatt, akiknek arcát a tűzben sosem tudja feledni. Az elemek közül a tűz az, ami állandóan jelen van képzeletében és a kötetben is. Összesen kilenc halálesetet számolhatunk meg, s az egész könyv egy izgalmas versenyfutás, ahol kulcs egy naplószerű kiskönyv, aminek lapjain nemcsak nevek sorakoznak, de így egy férfi szerelmi életének történetei is.

A lezárásban, még azelőtt, hogy hivatalosan is kiderülne, ki felelős a borzalmas kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokért, már mind az olvasó, mind a nyomozásban részt vevők rájönnek a bűnös kilétére. Ám a végső nagy leleplezés, természetesen nem ebben rejlik, hanem a legeslegutolsó sorokban. Csalni, hátralapozni azonban nem ér! Ez a krimi megérdemli, hogy minden mondatát, szójátékát, fordulatát maximálisan kiélvezzük!

És még valami: a főszereplőnk, Frank sohasem volt vallásos, csak anyja erőszakossága miatt járt templomba, így ismeri is a papot, akit a kötet végén befejezésképpen arra kényszerít, mondja ki, hogy halálunk után nincs semmi – se menny, se pokol. És ha ez így van, nincs Isteni elszámoltatás se. Nekünk kell igazságot szolgáltatni, mert nem úszhatjuk meg, ahogy úgy hiszem, a könyv elolvasását sem!

Olvass tovább!

 

 

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Marina Maximilian: „Nem tudunk elfutni az érzelmeink elől” énekesnő

Marina Maximilian: „Nem tudunk elfutni az érzelmeink elől”