Marie Claire Olvasói Klub – Barna Imre: Kérdezd meg tőle

2021. március 26.
A József Attila-díjas műfordító és kritikus, Barna Imre első regénye egy sok tapasztalattal rendelkező gondolkodó, író munkája, aki idén tavasszal, 70. születésnapján ajándékoz meg bennünket egy II. világháborús, nagy ívű történettel.

A Kérdezd meg tőle háborús regény, egy igazi, férfias katonatörténet, ugyanakkor nagyon mai, 21. századi is. Könyv a II. világháború, egy apa-fia kapcsolat megható lenyomata a történetet meg-megszakító vagy árnyaló beszélgetős betétekkel. Megismerünk valódi emberi sorsokat, döntést, és – talán mindenek előtt – az identitásunk, a származásunk hálóját és az abból való kiszabadulást.

olvasoi-klub-nyito

Így tudja meg a világ: vagyok, aki vagyok

A kötet központi alakja Barabás Endre, Bandi, egy érzékeny, tiszta szívű, igazi helyét kereső, eleinte kissé nehezen átlátható családi és vallási hátterű budapesti diák, aki alig várja, hogy bevonulhasson, harcolhasson és lehetőleg hősi halált halhasson. Hajtja a késztetés, hogy tisztába kerüljön családja történetével, és hogy ezzel ő maga is helyére kerülhessen a világban. Azt gondolom, a mi generációnk, és pláne a fiatalabbak számára a II. világháború leginkább történelemlecke. Sokszor megfoghatatlan. Ennek a regénynek az az egyik legnagyobb erőssége, hogy valós képet kapunk arról, mit tudtak vagy mit nem tudtak egykoron a világháborúról a fiatalok.

Jövevény, kívülálló, büszke idegen

Bandi gyermekkorát megismerjük a Miksa utcától a szentendrei, szamárhegyi házig, látjuk a sétákat a pismányi határba gyerekként, látjuk a nagypapát és szinte érezzük az angyalbögyörőt – a mákos nudlit. Egy gyermekkor – tele élménnyel és kérdéssel, hova tartozik és ki is ő valójában? Magyar, orosz, zsidó, vallásos, kirekesztett, kivételezett, mi is pontosan egy ember? S hogyha a származásunk és identitásunk ilyen összetett, vajon felnőve ki mellett és ki ellen kellene harcolni? A háború kitörésekor Bandi maga sem tudja eldönteni ezt, majd úgy dönt, zsidó származását és apját nem tagadja meg, munkaszolgálatosként hordja a sárga karszalagot, amikor behívják 1943 nyarán. A nehézségekkel, kalandokkal, szerelemmel, majd viszontagságokkal teli közel öt év története élesen, de érzéssel rajzolódik ki előttünk, és látjuk, milyen sok múlhat a szerencsén, a kapcsolatteremtő képességen, és hogy mennyire előny lehet a korábban átkozott családi sokszínűség – hiszen ennek köszönheti Barabás, hogy legtöbbször tolmácsként kiemelt pozíciót kaphat.

Ki vagyok én? Tudom, vagy nem tudom?

Egészen érzékeny hang, ahogy Barna Imre könyve beszélget az olvasóval. A II. világháborúban csaknem minden ma élő európai, de különösen magyar ember érintett. Családok szakadtak szét, vagy éppen egyesültek, és történtek olyan események is, amelyekről senki nem beszélt. Mégis fontos lenne, hiszen a lelki sérülések feloldása beszélgetéssel kezdődhet, ami az egyén lelki szabadságát hozhatja. Ám Barna Imre könyvével nem csupán az író és az olvasó között alakul ki szellemi párbeszéd, de a kötet valós beszélgetésekre is ösztönöz harmadik, negyedik, sokadik „felekkel”, saját családunkkal, és ez talán az egyik legnagyszerűbb küldetés egy könyv számára. Hogy üljünk le és kérdezzük meg.

Olvass tovább!