Víkingur Ólafsson nem mindennapi személyiség, abszolút hallása és szinesztéziája okán is sajátos viszonyt ápol a muzsikával, de meglehetősen szabad és kreatív zenefelfogását minden bizonnyal inspiráló szülőföldjéről is hozza.
Reykjavíkban született 1984-ben, és ott is cseperedett fel, első zongoratanára az édesanyja volt, felsőfokú tanulmányait azonban már New Yorkban, a világhírű Juilliard School of Musicban folytatta. A klasszikus zenei szcéna viszonylag hamar felfedezte magának, lemezei 2009 óta jelennek meg, az igazán nagy áttörést pedig az jelentette, amikor immár a Deutsche Grammophon exkluzív művészeként 2017-ben Philip Glass, 2018-ban pedig Bach műveiből álló hanghordozói is megjelentek.
Mindig új kihívások
Tavalyelőtti Bach- és tavalyi Debussy–Rameau-albuma aztán végképp világhírűvé tette a változatos ízlésű, mindig új kihívásokat kereső művészt, akiről a zenei újságírók egy ideje kizárólag szuperlatívuszokban beszélnek. A The New York Times kritikusa egyenesen „Izland Glenn Gouldjaként” hivatkozik rá, a Crescendo Magazine-ban előadásmódját a játékosság és a technikai kifinomultság tökéletes elegyeként jellemzik, míg a Bachtrack hasábjain merészségét és egyediségét dicsérik. Szeptember 22-én, a Müpában Mozart, Haydn és a 18. század kevésbé ismert komponistáinak alkotásaiból összeállított koncertprogramjával érkezik.
„Friss, »kívülálló« füllel kezdtem el hallgatni Mozartot, akinek műveit hat-hét éves korom óta játszom – mesélte Ólafsson a szokatlannak ható, ám rendkívül átgondolt koncepcióról. – A tanárom sokat tudott és mesélt Mozart zsenialitásáról. Meggyőződésem, hogy ezt csak úgy lehet megérteni, átérezni, ha a szerzőt a környezetében vizsgálom, abban a zenei-történelmi közegben, amelyben működött. Az ilyen összeállítások esetében azonban nagyon sok szempontot kell figyelembe venni. A legfontosabb talán az, hogy mennyire hallgatható a közönség számára. Ilyenkor úgy gondolkodom, mintha a teljes koncertanyag egyetlen kompozíció lenne.”
Bővebb infó a koncertről ITT!
