Next Generation: Varga Marietta fotográfus

2021. október 12. |

Fiatalok, tehetségesek, és bár még csak most indultak a pályán, mi simán el tudjuk képzelni, hogy néhány év múlva tőlük lesz hangos a dizájn és művészet világa. Sorozatunk következő szereplője Varga Marietta fotográfus, aki bájos pasztellszíneivel és álomszerű kompozícióval robbant be.

Emlékszel, hogy mi volt az első fénykép, amit készítettél?

Bizonyára nem ez volt a legelső, de az elsők között beugrik egy fotó amit olyan tíz-tizenegy évesen készíthettem: Balaton, naplemente, két gyerek botokkal játszik, és talán egy csónak is van mellettük. 

Ezek szerint mindenki a klasszikus témákkal kezdi? Naplemente, Balaton…

Valószínűleg, mondjuk nálam ez a mai napig megmaradt! (Nevet.) Legalábbis a naplemente fényei, a víz mint központi elem továbbra is gyakran megjelennek a munkáimban.

A MoME-n végezted el az alapszakot, utána Londonba költöztél. Miben volt más a brit kreatív szcéna, mint a hazai?

Londonba nem egyetemre, hanem nyelvet tanulni mentem, így annyira nem is kerültem bele a művészeti élet körforgásába, szóval erről nem igazán tudok véleményt alkotni. Az viszont biztos, hogy külföldön rengeteg új impulzus ért, ami nyitott, alakított a látásmódomon. Elképesztően izgalmas volt például, hogy Londonban szinte minden héten megnyílt egy világszínvonalú képzőművészeti vagy fotó kiállítás, ez szerintem hihetetlenül inspiráló egy művész számára. 

Next Generation: Poprádi Flóra divattervező

Next Generation: Poprádi Flóra divattervező

Fiatalok, tehetségesek, és bár még csak most indították márkájukat, mi simán el tudjuk képzelni, hogy néhány év múlva tőlük lesz hangos a dizájnvilág. Legújabb rovatunkban, a Next Generationben feltörekvő kreatívokat mutatunk be nektek, ezúttal Poprádi Flóra Inez divattervezőt!

Akkor kint nem is igazán próbáltál bekerülni az art worldbe?

Nem, nekem a művészeti-kulturális merítkezés ott többnyire magányos program volt – és ezt nagyon élveztem így. Például akkoriban fedeztem fel a brutalista építészetet, és jó pár hónapon keresztül az volt a programom, hogy a neten kutattam az izgalmasnak tűnő épületeket, amiket aztán egyedül felkerestem. Őszintén szólva, az ilyesmit alapvetően is jobban szeretem egyedül csinálni: tisztában vagyok vele, hogy a tempóm másoknak lassúnak tűnhet, ezért kifejezetten felszabadító érzés volt, hogy nem kellett senkit megvárakoztatnom, és lehetőségem volt a saját igényeim szerint befogadni. 

Siófokon születtél és nőttél fel, ez speciális pozíció – hiszen a Balaton a magyar vidéken belül is egészen különleges hely –, milyen lenyomatokat hagyott az alkotói látásmódodban?

A gyermekkori élményeink alapvetően formálják a személyiségünket, kihatnak folyamatosan a jelenünkre. Olykor van, hogy nem tudjuk vagy nem értjük, hogy mi miből fakad, ha nincs meg a kellő önismeretünk. Ezeket általánosságban véve mondom. Úgy gondolom, hogy alkotó művésznél mindez gyakran elválaszthatatlan aspektus az  alkotás kiinduló pontjára, tárgyára, milyenségére és céljára nézve. Ezt személyesen is tapasztalom magamon. A Balaton nálam az egyik ilyen meghatározó tényező (ha nem mélyebb rétegeket szeretnénk most boncolgatni). 

A balatoni életnek van egy érdekes ciklikussága: nyáron három hónapig minden pezseg, aztán ősszel mindig beköszönt – ez nyilván erős szó, de talán így a leginkább érthető – valamiféle gyász. A fotóimnak örökösen visszatérő témája a nosztalgia, az elvágyódás és nem tartom kizártnak, hogy részben ez épp ebből a tapasztalatból is táplálkozik. De a balatoni naplementék pasztellszínei, a Balaton (és általánosságban véve a víz) végtelen nyugalma a mai napig markánsan jelen vannak a munkáimban.

A másik látványos hatás a munkáidban az építészet iránti vonzalom. Meg tudod fogalmazni, hogy mi az, ami megragad egy épületben?

Mind az épített, mind a természetes környezetben egyfajta játékot keresek. Keresem a térösszefüggéseket, az olyan speciális szögeket, amikben olyan térérzetet tudok megtapasztalni, ami csak abban az adott pozícióban, pici, kiszakított részletben létezik, hogy ezáltal új értelmet kapjanak. Vannak épületek, amik a tervezésükből adódóan több izgalmasabb lehetőséget rejtenek, általában ezeket keresem.

A fotóid finom, feminin atmoszférájukkal, geometrikus szépségükkel, pasztellszíneikkel olyan esztétikát képviselnek, ami kimondottan trendinek számít ma a közösségi médiában – elsősorban az Instagramon. Ebben van tudatos törekvés a részedről?

Inkább azt mondanám, hogy ez egy szerencsés együttállás. Abban vagyok jó, amit teljes odaadással csinálok és nagyon örülök, hogy erre fogékonyak az emberek. A fotózás során persze van bennem tudatosság, de ilyenkor nem másoknak, hanem a saját elvárásaimnak szeretnék megfelelni. Tudatosan használom a különböző vizuális eszközöket – a fényeket, színeket, kompozíciókat –, hiszen ezek mind segítenek abban, hogy a lehető legpontosabban közvetítsem az üzenetemet a befogadó számára. Ez a fajta tervezés, gondolkodás nagyon fontos számomra.  

Manapság látszik egy nagyon erős igény a klasszikus szépség megkérdőjelezésére, ami ráadásul már a mainstreamben is megjelent. A te munkáid mégis inkább a klasszikus szépségideálok előírásait követik – legyen szó finom nőalakokról vagy a fagyiszínű, harmonikus csendéletekről. Hogyan viszonyulsz a szépség koncepciójához, és mennyire vonz a nem-szép megmutatása?

A szépség egy nagyon szubjektív fogalom. Jelenleg olyan képeket készítek, amik a nyugalom, nosztalgia, kissé szürreális érzés benyomását keltik.

Az alkotás számomra egyfajta menekülő út a valóságból, de paradox módon épp a valóság azon részeinek a mélyebben való megélése, amelyek kibillentenek a realitásból.  Olyan elemek egymás mellé helyezése, melyek első ránézésre talán nem tűnnek összeegyeztethetőnek, ugyanakkor létrehozva vagy megtalálva őket, egy új tökéletes értelemmel ruházódnak fel. Számomra a szépség sokkal inkább ebben rejlik. 

A képeid többnyire erősen konceptuálisak, a kompozíciók alaposan megtervezettek. Hogyan szoktál felépíteni egy-egy beállítást?

Ez változó. A két legnépszerűbb építészeti sorozatom, a My town Siófok II, és az Another Rome esetében a képek elkészítését megelőző láthatatlan folyamat volt a hosszabb. Ez alatt azt értem, hogy a sorozatok előtt hosszasan építkeztek bennem a hatások, formálódott a látásmódom, és miután az inspiráció „beért”, a tényleges fotózás folyamata pár óra alatt megvalósult.

De vannak olyan munkáim is, amikor a téma ami foglalkoztat több előkészületet igényel. Ilyenkor a képeim metaforaként közvetítik a központi gondolatot. Ebben az esetben valóban átgondoltabb, megkonstruáltabb kompozíciókkal dolgozom. Kutatom a megfelelő helyszínt, tárgyakat, fényeket stb., amiket szimbólumként használhatok. Gyakran vázlatot rajzolok a fejemben már megszületett képről és ilyenkor arra törekszem, hogy ezt az elképzelést a lehető legpontosabban valósítsam meg. 

A képzőművészeti projektjeid mellett megrendelésre is dolgozol. Szerinted lehetséges ma fotósként pusztán képzőművészeti munkákból megélni? Célod ez egyáltalán?

Az utóbbi évben személyes sorozatra nem igazán volt időm, ellenben olyan megrendelések érkeztek, amelyek teret adtak a saját képi világomban való alkotásra. Ez annak köszönhető, hogy olyan ügyfelek  találnak meg, akiknek hasonló a gondolkodásuk, látásmódjuk.

Ebben viszont az a nehézség, hogy nem mindig vagyok kreatív stádiumban. Szóval ha az ügyfél egy korábbi autonóm munkámra hivatkozik refernciaként, amit hónapokig érleltem magamban, akkor őszintén megmondom, hogy nem valószínű, hogy hasonlót szoros határidővel el tudok készíteni. Szerencsére megértőek szoktak lenni és elfogadják, hogy hosszabb időre van szükség. 

Bízom a fotó – mint műtárgy – értékesítésének a lehetőségében is. Szerencsére ebben is érnek megerősítések. Nagyon jó tapasztalat volt tavaly, amikor a Főfotó képviseletében az Art Marketon kiállíthattam. Ezt az irányt szeretném erősíteni még inkább a jövőben.

Azt nem érzed, hogy ezek a márkák ezzel az attitűddel kisajátítják a stílusodat, a művészi látásmódodat?

Ügyelek arra, hogy a megrendelőimmel azonosulni tudjak. Nyilván, az esztétikám, alkotói látásmódom valóban egy nagyon személyes dolog, de én nem érzem úgy, hogy ezzel “túl sokat adnék oda magamból”. Igyekszem az adott termékből, projekt témájából is inspirálódni.

Ha már személyesség: a karantén idején született egy nagyon személyes sorozatod, amiben te is gyakran megjelensz. Mennyire komfortos számodra ez a fajta felvállalás?

Amikor magamat fotózom akkor, mint téma jelenek meg a kamera előtt. Ilyenkor kívülről szemlélem önmagamat, ezért képes eltűnni bizonyos fokig a gátlás is belőlem. Az egyetemen volt egy olyan időszak, amikor a fotózást terápiás eszközként használtam és nagyon személyes témákat dolgoztam fel: ekkor elképzelhetetlen volt, hogy a saját történeteimet ne saját magamon keresztül meséljem el. Azt hiszem, csak így lehet valóban őszinte és hiteles ez a törekvés. 

Számodra egyébként mennyire jelent nyomást az Instagram, hogy mindig posztolni kell, ráadásul mindig konzisztens tartalmat kell szolgáltatni? Ez nem akadályozza a művészi fejlődést, és az azzal természetesen járó stílusváltásokat, próbálgatásokat?

Abszolút jelen van a nyomás. Ott van az a – vélt vagy valós – igény a követők részéről, hogy egy bizonyos fajta tartalomért követtek be, ugyanakkor én nem szolgáltató, hanem alkotó vagyok. Azt is látom, hogy ha olyan periódust élek meg, amikor nem vagyok aktív Instagramon, akkor tűnnek el a követőim. Ez kicsit meglepő számomra, de azért igyekszem reálisan látni a platformot, és tudatosítani magamban, hogy ennek nem kell(ene) hatással lennie rám. 

Emlékszem, amikor először osztottam meg csendélet fotót, kicsit izgultam, hiszen akkor már jó pár éve elsősorban építészeti fotókat posztoltam. Azonban nem gondolom, hogy a közönségigény miatt ezt el kellett volna fojtanom. 

Milyen terveid vannak, hol látod magadat tíz év múlva?

Hol látnám magam szívesen, vagy hol látom reálisan? (Nevet.) Általában óvatosan fogalmazok a jövővel kapcsolatban, mert kiszámíthatatlan. Bízom abban, hogy tíz év múlva is azt fogom csinálni, amiben a legnagyobb szenvedélyemet élhetem meg.

Marietta munkáit az Instagramon tudjátok követni.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Almodóvar körül forog a Spanyol Filmhét film

Almodóvar körül forog a Spanyol Filmhét

Szombat Éva nyerte el az idei Capa-nagydíjat capa-nagydíj

Szombat Éva nyerte el az idei Capa-nagydíjat