#5050 – az egyenlőség köré épül Tandi Flora új lemeze

2021. december 24.
A #5050 (fifty-fifty) eQuality címet viseli Tandi Flora harmadik nagylemeze, amely társadalmi egyenlőtlenségek formáit, különböző társadalmi helyzeteket jár körbe. A #5050 egy koncepcióalbum, amely megalkotásánál semmi nem véletlen. 12 dal kapott helyet a lemezen, 6 szóló dal és 6 duett, melyből 3 dalban férfi közreműködővel énekel Flora, 3 szerzeményben pedig női előadók állnak Flora mellé, hogy erősítsék a dalok mondanivalóját.

5050_floratandi-cover

„Ez az első lemezem, ahol abszolút nincsen úgynevezett töltekék dal. Minden dal fontos. Ha gyorsan végigfutunk a tracklistán, a Játszókert című dal, amely Wolf Katival közös duettünk a családról szól és a Családok Nemzetközi Napján mutattuk be a nagyközönségnek, ez volt a lemez egyik előfutára. A L’Amitié de Notre Amour egy francia dal arról, hogy a legszorosabb baráti kapcsolatainkban is lehetnek nehéz időszakok, de ebbe is munkát, időt, elnézést és törődést kell tenni. Lord Byron fogalmazta meg, hogy a barátság is egyfajta szerelem, szárnyak nélkül. A harmadik dal a Csak Egy Hívás, amelyet az ORFK és a CSCSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának felkérésére készítettünk, hogy népszerűsítsünk a 112-es segélyhívót a fiatalok körében.  Az Írjuk Át egy erőteljes, dinamikus duett a kisebbségek helyzetéről, melyben partnerem Lakatos Krisztián volt. A Fehér Árnyék a kiskutyámhoz szól, aki néhány éve hagyott itt minket 16 hűséges és tartalmas év után. Boby egy westie kutya volt, ezért a fehér árnyék cím. Úgy gondolom, egy kisállat ugyanúgy családtag, és rengeteget tanulhatunk tőlük. Mikszáth írta az Az a fekete folt-ban: »Okos kutya az, megérdemli, hogy nem lett belőle – ember.« Valahogy így. A The L Word című duett arról szól, hogy senkinek sincs joga megmondani, kit szeressünk. A szerelem egy gyönyörű szabad érzés, nem parancsra történik. Vásáry Andréval énekeltük lemezre. A következő két dal, a WOMENderful és a PhenoMENal összekapcsolódnak. Úgy szerettem volna megmutatni zeneileg a nők és férfiak közötti egyenlőséget, hogy készítünk két dalt, ahol az énekdallam ugyanaz, de a dalszöveg és a hangszerelés teljesen más. Ezzel kifejezve, hogy a nő és a férfi egyenlő, de nem ugyanolyan. A WOMENderful esetében női ikonjaim nevei lettek beillesztve a dalszövegbe, amely Johnny K Palmer munkáját dicséri. A PhenoMENal első koncepciója is ez volt, hogy férfi példaképek nevei lesznek a dalszöveg részei, de időközben elveszítettem édesapámat, így arra kértem Johnnyt, szóljon ez a dal az apaképemről. Ő is elveszítette az édesapját egy éve, így pontosan tudta, min megyek keresztül. A Si On Essaie a nemzetek közötti egyenlőségről szól és egy híres francia crossover énekessel, Amaury Vassilival vettük fel. A következő dal egy anti-bullying dal. A T’Aimer arról szól, hogy eljön az a pont, amikor a folyamatos bántás, szekálás, kiközösítés, beszólás vagy bármi nemű bullying elég. Amikor felismered, hogy mennyivel többet érdemelsz és nem akarsz már megfelelni. Legyél kisgyerek vagy felnőtt. A Karácsonyi Mese egy  meghitt duett Miklósa Erika közreműködésével. A dalszövege úgy is értelmezhető, hogy egy örökbefogadástörténetről szól, így Erikának külön kötődése lett ehhez a dalhoz. Az utolsó a lemezen pedig az Esti Dal, amely az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdal átdolgozása Olasz Flóra hárfajátékával. Sokan sokféleképpen nyúltak már ehhez a dalhoz, én pedig nagyon büszke vagyok az átiratunkra.”

floratandi_equality

Flora nem szeretne a dalokkal senkinek üzenni. Ő most így látja a világot, ezek a témák foglalkoztatják, és a zene segítségével meg is tudja mutatni a közönségének. Fontos számára, hogy mindenkit értékei alapján ítéljen meg.

„Nagyon színes a baráti köröm. Szerettem volna nekik ilyen módon is kifejezni, hogy kiállok mellettük, ha úgy érzik, kirekesztett helyzetben vannak vagy atrocitás éri őket. Ünnepeljük inkább azt, hogy vagyunk egymásnak és mindannyian különlegesek vagyunk. Épp ezért a diszkriminációról szóló dalok nem szomorú hangvételűek, nem is szájbarágósak, inkább a változásra ösztönöznek. Nagyon hálás vagyok az alkotótársaimnak, hogy életre hívtuk ezeket a dalokat!”

A #5050 lemez december 10-én, az Emberi Jogok Világnapján jelent meg, dalai elérhetőek a streamingszolgáltatóknál.

Olvass tovább!