Csak akkor lehetsz jobb, ha jobban odafigyelsz a másikra – interjú a Szent Efrém Férfikarral

2022. március 05. |

Idén ünnepli 20. születésnapját hazánk egyik legkülönlegesebb vokális formációja, a Szent Efrém Férfikar. A világhírű nyolctagú együttes olyan neves zenészekkel lépett fel, mint a King's Singers, az Anna and the Barbies, Palya Bea, Dés László és Presser Gábor, vagy Lackfi János és Háy János írók. Március 12-én a MOM Kultban a népszerűbb repertoárjunk hangzik fel, illetve a Kings & Queens címmel hamarosan megjelenő új albumuk is ott lesz először hallható. A férfikar művészeti vezetőjével, Bubnó Lőrinccel beszélgettünk.

Milyen hatással volt gyerekkorodra a zene és a család görögkatolikus hagyománya?

BL: Nagyapám, Bubnó László a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Homrogdon volt görögkatolikus pap és nagyanyám oldaláról ugyancsak papok voltak a felmenőink. A görögkatolikus kultúrában nagyon sok az éneklés – karácsonykor, húsvétkor is sokat énekeltünk otthon és a templomban is, hiszen a bizánci liturgiában nem lehet hangszereket használni. Eleinte nem is gondoltam, hogy zenei pályára lépjek. Előbb a bölcsészkart végeztem el angol szakon, csak utána mentem a Zeneakadémiára, ahol egyházzene tanszakra jártam. Aztán sok más műfajú zenei állomás – pl. live looping – után végül a testvéremmel, Márkkal – aki tíz évig volt az Anna and the Barbies együttes dobosa – az apunk által 2002-ben alapított Szent Efrém Férfikarban kötöttünk ki.

interju-szent-efrem-ferfikar

Névadótok, Szent Efrém minden nagyböjtkor elmondott imádsága arról szól, milyen tulajdonságoknak kell megmaradniuk az emberben, és melyeknek nem. Melyek ezek?

BL: „Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét!” – így szól Szent Efrém fohászának részlete a negyedik századból, amit mind a mai napig énekel a teljes keleti egyház. Egyébként érdekesség, hogy tudomásunk szerint a névadónknak is volt kórusa – bár nem ezért hívták a Szentlélek hárfájának – viszont neki történetesen női kara volt!

Hogyan jellemeznéd a zenei világotokat?

BL: A repertoárunk alapját továbbra is a bizánci egyházzene képezi: Boksay János férfikari liturgiájával indult a történetünk 2002-ben és 2022-ben visszatértünk ide, hiszen újra rögzítettük a művet a jelenlegi felállással. De a bizánci zene mellett egyre fontosabbá váltak a nagy magyar zeneszerző mesterek, Liszt, Bartók és Kodály férfikari művei, amiket rajtunk kívül alig-alig énekel valaki a világban. Az évek során sok kortárs szerző ismerte meg a Szent Efrém hangzását, és rengeteg mű született kifejezetten ránk szabva – ami óriási megtiszteltetés. Részben ennek hatására, mondhatni, „kinyílt a csipánk”, és mi magunk is elkezdtünk komponálni és átiratokat készíteni a Férfikar számára. Itt pedig már a sotho gospel és a hindi vallásos ének mellé akár a Trónok harca főcímzenéje, vagy az Oroszlánkirály nyitódala is bekerülhet – tehát nagyon eklektikusak és sokszínűek lettünk, amit nagyon élvezünk.

Hatalmas ereje lehet egy nyolc férfiból álló énekkarnak. Mit ad neked, hogy egy ilyen közösség része vagy?

BL: Ez az erő két irányú: hol megtart, hol összenyom. Igazi önismereti munkát igényel mindannyiunk részéről, hogy ennyire szorosan dolgozunk együtt és évi 120-130 alkalommal lépünk fel szerte az országban és a világban. Ismerjük egymás rezdüléseit, több időt töltünk együtt mint a családunkkal. Nekem pont azt tanítja a Szent Efrémben való éneklés, mint maga a kamarazenélés is: csak akkor lehetsz jobb nap mint nap, ha jobban odafigyelsz a másikra.

Sokszínű helyzeteket teremthet, hogy apa és két fia egy énekkarban énekelnek. Te ezt hogy éled meg?

BL: Változóan. Sokkal több időt töltök az apámmal és a bátyámmal, mint egy átlagos ember, aki nem dolgozik együtt a családjával. De emiatt a konfliktusaink is sokkal gyakoribbak és élesebbek. Eddig mindig kijöttünk az érzelmi mélyrepüléseinkből és rengeteget tanultunk egymásról és magunkról. Nekem pedig ez a legfontosabb – amellett, hogy kiváló minőségű produkciókat nyújtsunk a közönségnek.

Három, egy férfiközösségben éneklő családtag mellett milyen szerep jutott anyukádnak, a feleségeiteknek?

BL: Édesanyám pszichológus és egy igazi békefenntartó. Mindig rendkívül sok energiát fektetett abba, hogy az Efrém működjön, és hogy menedzselje az életünket a háttérből. Én személy szerint is sokat tanultam a menedzseri szemléletéből és a „can do” attitűdjéből: minden nem zenei feladatnak is világ életemben nagy önbizalommal vágtam neki, és tűrtem a saját csetlés-botlásomat. Tehát szerintem nagyban köszönhető anyunak, hogy tudom vinni az időközben nagyra nőtt Efrém család menedzselését, miközben én is törekszem arra, hogy békefenntartó legyek az együttesen belül.

Mindkettőnk felesége – mármint a bátyámé és a sajátom – rendszeresen besegít a munkánkba, ki a nemzetközi kapcsolatok építésében, ki videóklipekhez kamerázásban, vagy social media menedzsmentben. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy nem csak férfiakkal kell együtt dolgoznom!

Saját gyermeked nevelésében milyen hangsúlyt helyeztek a zenére?

BL: A kisfiam a kezdetektől ügyesen énekel vissza dallamokat, illetve imádja nyomogatni a MIDI kontrollereimet otthon és mindenféle hangot kicsalni az elektronikus zenekeltő eszközeimből. Én azt szeretném, hogy mindig játéknak fogja fel a zenét, ezért semmit nem erőltetünk nála. Ha tényleg lesz kedve zenét tanulni, akkor úgyis itt leszek, hogy segítsek és hogy vele együtt tanuljak én is.

Tavaly augusztusban nyitottátok meg a Hársfa utcában saját központotokat, az ISON kulturális teret.

BL: A 7. kerületi önkormányzattól béreltünk ki egy nagyon rossz állapotban lévő ingatlant. A felújítás közel 9 hónapon át tartott, mi magunk is sok munkát beletettünk: bontottunk, sittet hordtunk, gletteltünk, festettünk. Szeretnénk, ha az ISON egy olyan kulturális közösségi tér lenne, ahol minden műfaj képviselői otthon érzik magukat: ezért a slam poetrytől kezdve az etikus kézműves vásáron át a klasszikus és popzenei koncertekig mindent befogadunk, ami nekünk tetszik. Egyelőre nincs óriási tudatosság az ISON mögött, ez nekünk (Somogyi Hédivel és Balázs Edgárral) egy művészetből és vendéglátásból építkező játszótér, ahol próbálgatjuk, hogy miben tudjuk jól érezni magunkat.

Milyen további események lesznek a 20. évfordulón?

BL: Áprilisban a Kálvin téri református templomban tartunk húsvéti koncertet Lovász Irénnel. Május 13-án bemutatjuk a Hagyományok Házában Bartók in Motion mozgásszínházunkat. Június 11-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz egy gigantikus koncertünk rengeteg meglepetésvendéggel, többek között a The Voice tavalyi döntősével, Victor Solomonnal – ez lesz a jubileumi év egyik legnagyobb szabású eseménye. Végül augusztus 22-én a Zempléni Fesztiválon tartunk majd egy sétáló koncertet.

Fotó: Szent Efrém Férfikar

Olvass tovább!

A férfi, aki bejön nekünk: Heatlie Dávid

A férfi, aki bejön nekünk: Heatlie Dávid

Rovatunkban olyan férfiakkal beszélgetünk, akikre tehetségük, kreativitásuk, szakmai eredményeik kapcsán figyeltünk fel. Ismerjétek meg közelebbről Heatlie Dávidot, a Heatlie zenekar frontemberét, a Neoton Família Sztárjai dobosát.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Heti kultkedvenc: a magyarok nem sírnak Alföldi Róbert

Heti kultkedvenc: a magyarok nem sírnak