Előttem térdelsz – fájdalmasan őszinte darab a FÉM Színházban

2022. február 03. |

Előttem térdelsz címmel nézhetjük meg a budapesti FÉM Színház legújabb előadását. Vasvári Emese, Kövesdi László, Kása Tímea és Hegedüs Miklós alakítják a két ötvenes házaspárt, akik körül megfordul a világ.

A FÉM Színház Előttem térdelsz (A király meztelen) című előadása nagyon aktuális, a napjainkban már nyíltabban feszegetett tanár-diák abúzus hatásairól szól. Arról, hogy a mai negyvenes-ötvenes korosztály lelkében, nevelési elveiben, párkapcsolataiban mit okoz az a tény, hogy a saját fiatalkorukban az értük felelősek kevésbé figyeltek a határok betartására. Cziczó Attila (írta és rendezte is a darabot) egy kortárs dráma, ezúttal szomorú komédia műfaji megjelöléssel.

Amikor egy ötvenes, értelmiségi társaság estétől hajnalig iszik, az őszinteség szárnyal, mint a legüdébb pálinka lehelete. Hogy éppen most van az a pillanat, amikor kiderül minden az istenített mesterről, az még tűzforróbbá teszi a hangulatot. Az egykori fiatalok, akik szeretett tanáruk lábai előtt térdeltek, ma végre felállnak, és egyenes derékkal folytatják eddig földbe döngölt életüket. Vagy nem. Erről szól ez a szomorú komédia. Lehet sírni és nevetni! – ajánlja darabját a Cziczó Attila rendező.

Egy baráti társaság tagjai – hajdani gimnáziumi osztálytársak, a rendszerváltás környékén érettségizett fiatalok – évente összegyűlnek, hogy köszöntsék születésnapján kamaszkoruk legmeghatározóbb emberét, a Molnár tanár urat. Az imádott tanár nem érkezik meg, ahogyan a vendégsereg jórésze sem. Négyen vannak csak az osztályból. A négy legjobb barát: négy pedagógus, két férfi, két nő, két házaspár. Ötvenévesek, egy fél életet éltek le egymás mellett, még mindig abból a felejthetetlen négy évből táplálkozva, a közös idolt istenítve, de – mindenkinek testre szabott – sötét árnyékok félhomályában. A nagy számvetés következik.

A három mellékszereplő képviseli a józanságot. Az ifjú kolléga, az egyetemi professzor, aki néha megrántja a vállát, és ennyi. Nem tol maga előtt könnyes szenvedésből tornyosuló hegyeket. (Vagy mégis?) A fiatal szociológus, az egzisztencialista, pesti értelmiségi, korunk jellegzetes nőtípusa, a szingli, akinek nincs szüksége férfira, nincs szüksége ideálokra, nincs problémája. Igaz, egyénisége sincs. A társadalom tökéletes katonája. A jövő nemzedéke. És csinos is. (Ahogy az kell.) És a volt osztálytárs, a mamlasz gyerek, aki maradt is az: egy nagy mamlasz. (És mégis ő lesz a megoldás?)

A dráma alapja a nagy generáció okozta félrenevelés felvetése. Speciálisan magyar sztori. Maguk a szereplők nem találgatják, miért maradtak egyedül, hanem felelőst keresnek. Úgy érzik, mindent összekevert a nemértés, a rosszul fűzött szavak, senki sem ott tart, ahol lennie kellene. Önvizsgálatra esély sincs. Ez a társadalom nem tanítja meg ezt a képességet. Valahogyan mégis előre kell haladni. Hogyan?

A főhősök megmaradtak azoknak a fiataloknak, akiknek megadatott (volna) az új világ teremtésének lehetősége. Nem jó vezetőt választottak, nem jó hangra hallgattak, elvakította őket a kényelembe süppedt otthontalan otthonuk, a család nélküli családban élés csapdája. Minden gyereknek kell egy minta, egy példa. Aki megkapja a lehetőséget az útmutatásra, nem teheti meg, hogy önös érdekeire hivatkozva másra használja ezt az adományt. Címszereplőnk ezt tette. És nem fizet meg érte. (Vagy?)

Mit (nem) tettek apáink? Mit nem csinálunk jól mi, a kelet-európai szexuális forradalom gyermekei? Mi az ok és okozat? Van-e visszaút? Lehet-e újrakezdeni? Meddig marad gyerek, s mikortól felnőtt valaki? Őszinteség, önzőség, hallgatás, kiáltás, egyedüllét, párkapcsolat, ezernyi kérdés. A dráma, s hősei ezekre keresik a válaszokat.

Igazából nincs történet. Nem történik semmi. Éjszaka, amikor napvilágot látott végre az őszinteség, az illúziókat a valóság váltotta, a felelős megtaláltatott, a felelősség kérdése megoldódni látszott, az újrakezdés lehetőségét szinte mindannyian megragadták, egy ájulásba zuhanó álom következik. Majd a felkelő nappal visszatér a szürke valóság. S reggel minden ott folytatódik, ahol kezdődött. Minden marad ugyanúgy. Semmi nem változik.

És senki sem. Szomorú.

A darabot február 11-én és 25-én nézhetjük meg a FÉM Színházban.

Fotó: Földi Tamás

Ezt már láttad?

Hidzsáb vagy börtön: Irán legbátrabb női a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon - interjú

Hidzsáb vagy börtön: Irán legbátrabb női a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon - interjú

Iránban a hidzsáb nemcsak egy kendő, hanem a nők jogfosztásának szimbóluma. Az iráni származású, az Egyesült Államokba száműzött újságíró és női aktivista, Masih Alinejad online platformjával rengeteg olyan iráni nő hangjává vált, akik lázadnak a hidzsáb erőszakos használata ellen. Róla szól a Be My Voice (Légy a hangunk!) című dokumentumfilm, amelynek hazai nagykövetével, az Iránt többször megjárt Levko Esztella színésznővel beszélgettünk.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra