A szabad véleménynyilvánításért szavalnak fiatal színészek a magyar költészet napján

2022. április 11.
Április 11-én, a magyar költészet napján egy rendhagyó kezdeményezés indul, amelynek célja, hogy örökérvényű verseken keresztül ösztönözzön a hatalomtól való félelem legyőzésére és a szabad véleménynyilvánításra. Mindezt hat fiatal színész segítségével, akik az megszokottól eltérően, félelemmel adnak elő olyan költeményeket, amelyek megkövetelnék, hogy bátorsággal, büszkeséggel hangozzanak el. Mi pedig egy ponton eldönthetjük, hogy szeretnék-e látni és hallani a félelem nélküli változatot. Ebben az esetben ehhez csak kattintaniuk kell.

Szabadság, bátorság, kiállás – a szavalás mindig is a véleménynyilvánítás fontos eszköze volt. Egy határozottan, szenvedéllyel előadott, sokatmondó vers érzelmeket válthat ki, gondolkodást változtathat meg, cselekvésre ösztönözhet – mint, ahogy azt a magyar történelem során is számos esetben láthattuk. De milyen lenne egy olyan világ, ahol a hatalomtól való félelem az előadóművészetet is befolyásolja? Ez a kérdés áll a versek félelemnélkül kezdeményezés középpontjában.

A kezdeményezés alapja hat erős gondolatot megfogalmazó és bátor kiállást hangsúlyozó, örökérvényű vers, klasszikus és kortárs költők tollából, amit fiatal színészek adnak elő. Arany JánosA walesi bárdok, Ady EndreMagyar jakobinus dala, József AttilaLevegőt!, Kemény IstvánA királynál, Orbán Ottó Édes hazám és Gergely ÁgnesZrínyi Miklóshoz című költeménye videósorozat formájában kel életre, az előadásmód azonban nagyban eltér a megszokottól. Mindegyik vers félelemmel teli, a bátorságot és szabadságérzetet nélkülöző formában jelenik meg. A néző azonban egy ponton dönthet: kattinthat, így átváltva a versek félelem nélküli verziójára.

A projekt irodalmi konzulense Závada Péter, a résztvevő színészek pedig Bartos Ági, Szacsvai István, Veszelovszki Janka, Váradi Gergely, Sebestény Jakab és Fodor Orsolya. A színészek mindannyian a pályájuk elején járó tehetségek, akik személyes történeteikkel is kötődnek a félelem nélküliség témájához. A projektben azonban nemcsak ezért vesznek részt, hanem azért is, hogy a magyar költészet napja alkalmából, a költészet és a versek erejét minél szélesebb körben népszerűsítsék.

A versek félelemnélkül célja rávilágítani arra, hogy korszaktól, helyzettől, hatalomtól függetlenül fontos a szabad véleménynyilvánítás, hogy az emberek bátran ki merjék és ki akarják mondani azt, amit igaznak éreznek, akár versek révén, akár az önkifejezés más formáiban. A projekt része a Blinken OSA Archívum félelemnélkül programsorozatának, aminek fő gondolata: Legyél a hang, ami az igazságért kiált!

A versek elérhetőek a Blinken OSA Archívum YouTube-csatornáján és Instagram-oldalán.

Olvasd el ezt is!

 

 

 

 


Kapcsolódó