Hogyan készültél a szerepre? Van családi kötődésed ehhez az időszakhoz?
A nagyapám politikai fogoly volt, tíz évet ült. Zaklatták, megfigyelték őket a ‘70-es, ‘80-as években, kikérdezték a szomszédaikat is. Az egyetemfoglalás alatt a nagymamámban egyből azok a reflexek jöttek elő, amiket akkor átélt: hogy nem szabad megmukkanni sem, mert különben kicsinálnak a végén. Miklauzic Bence és Mátyássy Áron már éltek akkor, sokat meséltek. A felkészülés alatt referenciákat, filmeket, könyveket, zenéket kértem tőlük, elég gazdag a ‘80-as évek.
A sorozatban Gerit beszervezte az állambiztonság, hogy jelentsen egy évfolyamtársáról, és azzal zsarolták, hogy amennyiben nem teszi, a tüdőbeteg testvére életével játszik, akinek az állam esetleg majd nem fog gyógyszert utalni. Rengeteget gondolkodtam azon, mit csináltam volna a helyében. Te hogyan döntöttél volna?
Én azt csináltam, amit láttál. Egyébként nem tudom, ez érdekes kérdés. Hál’ istennek nem kerültem ilyen helyzetbe, de tudok olyan emberekről, akiket megpróbáltak beszervezni, vagy sikerült is nekik még a ‘80-as években. A felkészülés alatt kerestem, hol kerülhettem volna hasonló helyzetbe, mint Demeter. Az egyetemfoglalás jutott eszembe, hogy ott mennyire borzalmas és elviselhetetlen lett volna, ha el kellett volna árulnom azt az ügyet, társaságot és elveket, amikben én is ugyanúgy hiszek. Partizán-doksikat és Fekete Doboz-felvételeket néztem erről az időszakról, amikből jobban meg lehet ismerni a harminc évvel ezelőtti fiatal forradalmárokat. Szerintem elég hasznos megérteni azokat az alakokat, akik akkor aktívan politizáltak, tevékenykedtek. Az pedig egy plusz érdekesség, hogy az ügynökaktákat még a mai napig nem hozták teljes nyilvánosságra, és ennek valószínűleg megvan az oka. Én azt gondolom, vannak olyanok, amik rosszul érintenének most bizonyos embereket.
Olyan emberekkel dolgoztál együtt, mint Thuróczy Szabolcs vagy Mácsai Pál, akik már régóta a pályán vannak. Ők hogyan viszonyultak hozzátok a forgatás alatt?
Teljesen partnerként kezeltek minket, nagyon jó volt velük dolgozni. Thuróczy Szabolccsal a sorozatbéli lakásán voltunk fent az első közös jelentünkben, ahol elkapott, és nekinyomott a falnak. Ez volt az első kontaktom vele, miután annyit mondtam, hogy „szia, Geri vagyok”. Ezután egyből tudtam, hogy jó lesz vele dolgozni, nagyon kedves és közvetlen volt.
Mennyit vittél bele magadból Geribe? Hogy építetted őt fel?
Azért nehéz válaszolni erre a kérdésre, mert ez bitang nagy, nyolc forgatókönyvnyi anyag. Csináltam egy nagy timeline-t, amiben bent volt az összes jelenet, ott bogarásztam, hogy mit hogyan kéne játszani, kivel milyen a kapcsolata. Megvizsgáltam, hogy a különböző szereplőkkel milyen a viszonya, mi az a fő mozgatórugó, ami Gerit hajtja: a besúgóság, a kommunizmus, vagy épp az ellenzék, ahová szerintem igazából a szíve húz. Lelkileg nagyon érdekes volt a forgatás időszaka, mert le voltam terhelve, még szakdolgozatot is írtam. Ez a második-harmadik hullám alatt volt, és karanténba csuktak három hónapra, hogy véletlenül se legyek beteg. Nem ülhettem be még egy taxiba sem, csak a forgatáson találkoztam emberekkel. Ehhez magánéleti finomságok is jöttek. Nehéz időszak volt, de arra jó volt, hogy könnyen sebezhetővé váltam, ami nagyon hasznos a színpadon vagy a kamera előtt, mert jelen idejűvé teszi a színészi játékot. Ha Geri sérül, akkor a „tessék” és az „ennyi” között nekem is sérülnöm kell.
Mennyiben volt más sorozatban szerepelni, mint filmben vagy színházban?
Háromszor olyan hosszú volt. Nem volt még soha ekkora feladat, amit meg kellett ugranom, és ebből fakadóan találkoztam olyan nehézségekkel, problémákkal, amikkel eddig még nem. A forgatás viszont minden felhasznált energiát visszaadott nekem, mert nagyon jó hangulatban telt a munka. Profi volt és egy nagyon jó kis társaság alakult ki. Ha valami ilyen jól működik, akkor minden olyan magától értetődő, csak oda kell menni, és játszani kell.
Most egy kicsit elkanyarodnék. Azt olvastam, hogy a Guerilla rendezője, Kárpárti György Mór azt mondta rólad, hogy középkori arcod van. Az ő filmjéhez hasonlóan A besúgó is a magyar történelem egy szegletéről szól. Te érzel vágyódást régebbi korokba? És ha igen, akkor hova?
Persze, hogy igen, de ettől függetlenül régies a fejem, ezt tudom. Egyébként bármelyik korba elvágyódom, mindegyik nagyon izgalmas. Főleg a húszas, negyvenes évek Berlinjébe és Párizsába. Tóth Barna filmje is ’56-os lesz. Nagy, nemzeti filmekbe, amiket most kiemelt támogatásokból gyártanak, nem igazán hívnak. Vagyis hívtak, de nem feltétlenül mentem.
Nem hátrány, hogy FREE SZFE-s voltál? Így is elhívnak?
Ki tudja, hogy működik ez, és hogy ki, milyen munkát vállal el és miért? Persze az ilyen projektekkel elég sokat kereshetsz, csak az az érdekes, hogy azok, akik most ilyen nagy volumenű lehetőséget kapnak, nagy általánosságban nem azért kapják, mert már bizonyítottak. Természetesen mindenki kapjon lehetőséget, de azt hiszem, nem erről van itt szó, és rossz látni, hogy emiatt sok fiatal pályakezdő vagy akár tapasztaltabb tehetséges rendező sem kap támogatást, mert ők nincsenek rajta egy listán.
A 80-as években maximum csak disszidálni lehetett, te viszont már szabadon mehetnél, amerre látsz. El tudod képzelni, hogy külföldön építs karriert?
Jó lenne külföldön tevékenykedni, de nem tudnék végleg ott maradni, csak itt-ott egy két évet. Berlinbe, Párizsba, bárhová mennék. Szeretek utazni, világot látni. Közben azt is gondolom, hogy ha mindenki inkább elmegy és nem itt tevékenykedik, akkor olyan nyomasztó marad a légkör, mint amilyen most is.
Milyennek képzelted el a ‘80-es éveket?
Nem nagyon tudtam elképzelni. Ezzel a korszakkal az egyetemen találkoztam először, ott is inkább művészetileg. Szoros kötődésem és tágabb ismereteim nem voltak róla. Egy szeletét megismertem, mert csináltunk egy előadást Hazai Attila: Budapesti Skizo című regényéből. Elkezdtem régi felvételeket, képeket nézegetni, és beleásni magam a korszakba. Azt gondolom, kemény és bonyolult lehetett akkor élni, különösen, hogy a változás már a küszöbön volt. Ennek ellenére azt gondolom, rendszert kellett volna váltani, nem csak változtatni.
Akkor most már muszáj megkérdeznem: téged foglalkoztat a politika?
A pártpolitika kevésbé, mint a közügyekkel való foglalkozás. Az utóbbit nagyon fontosnak tartom, az előbbi pedig nagyon sajnálatos módon már a hétköznapi életünkbe is betüremkedett. Próbálok tisztán látni és több helyről informálódni. Végig szoktam olvasni a Telexet, a 444-et, a HVG-t, az Indexet, az Origót, Pesti Srácokat, Vadhajtásokat, a Bayer show összes részét láttam. Néha a Hír TV-t és az ATV-t is nézem.
Szóval mindent fogyasztasz.
Próbálok. Most az ukrajnai helyzet miatt viszonylag sok külföldi hírt nézek és hallgatok, ezzel az angolt is gyakorlom.
A külföldi karrier kezdete…
Van ilyen reményem, de ez csak egy remény.
A magyar színészek felé is egyre inkább kinyílik ez a lehetőség, nem?
Igen, meg ezt a sorozatot elég sok helyen, 61 országban fogják játszani. Kíváncsi vagyok az angol és spanyol hangomra.
Vissza fogod nézni azokon a nyelveken is?
Persze, kíváncsiságból. Egyébként többször meg kell néznem, mert hiába láttam már, nem tudom, hogy milyen hatást kellene kiváltanom a közönségből. Többször végig kell néznem ahhoz, hogy egyáltalán fel tudjam fogni, vagy viszonylag objektívebben tudjam nézni a történetet.
Tudod objektíven nézni magadat?
Ha már párszor megnéztem, akkor utána igen. Addig egy sokkal dúsabb történet él a fejemben, mint a végleges sorozat, és ezeket össze kell egyeztetnem. Egy csomó plusz felvett jelenet van, egy egész kitalált történet áll mögötte, ezért csak azt tudom, hogy nekünk mi volt a szándékunk.
Én például borzasztóan izgultam Geri miatt…
És nem utálod?
Az volt a cél?
Nem, de azért mégiscsak jelent az állambiztonságnak. Ez egy morális kérdés, nagyon sok ilyenbe futottunk bele az egyetemfoglalás alatt. Én jelen pillanatban elég radikálisnak mondom magam. Ezért hoztam fel ezeket a nemzeti filmeket is, amik most készülnek, mert azzal, hogy minket kidobtak az egyetemről, miközben sok csúnya dolgot mondtak ránk és jogsértéseket követtek el, majd utána elhívnak dolgozni, egy morális kérdés elé állítanak minket. Miért dolgozzak azoknak az embereknek, akik ennyire csúnyán elbántak velünk? A kuratórium elnöke azt mondta ránk, hogy Szamuely-katonák, Lenin-fiúk vagyunk. Én magamra vettem, mert tulajdonképpen rám is mondta, hiszen végzősök voltunk, és az egyetemfoglalásban bőven benne volt a mi felelősségünk is. De én konzervatív keresztény családban nevelkedtem, a nagyapámat nagyon csúnyán elintézték a komcsik. Azt mondták, hogy nem támogatják az egyetemen a magyar kultúrát. Én tizennégy évig néptáncoltam, mindenféle tájegységre jártam gyűjteni, tanulni az ottaniaktól. Egyébként minden osztály tanult néptáncolni a képzés alatt. Egyszóval erős kötődésem van a népi magyar kultúrához, és nem voltam ezzel egyedül az egyetemen. De ezt úgy látszik, el lehet tagadni tőlünk, ami rendkívül szomorú és dühítő érzés. Szóval ezek után még számonkérnek, hogy mi, fiatalok miért nem akarunk velük dolgozni és hogyan mondunk rájuk ítéletet vagy éppen csak egy kritikát. El kellett volna jönniük megnézni a vizsgáinkat, vagy kialakítani velünk valamilyen kapcsolatot, és akkor lehet, hogy érdekeltek volna minket. Az egyetemfoglalás esetében pedig leülni beszélgetni, legalább egyszer, érdemben.
Ugyan nem láttam az összes részt, de nekem úgy tűnik, hogy A besúgó Gerije inkább belenyugszik a helyzetébe, te viszont harcolsz az igazságtalanság ellen.
Szomorú, hogy ennyire át lett politizálva az egész szakma. Én szerencsés helyzetben vagyok, de mindig kitartottam amellett, ami az egyetemen megszületett. Ez főleg abban mérhető, hogy milyen munkákat vállaltam, vagy éppen ellenkezőleg, nem vállaltam el.
Láttam, hogy nem vagy tagja egy társulatnak sem.
Még egy kicsit világot akartam látni, megpróbálni minél több dolgot csinálni, ami ehhez a szakmához köthető, és nem feltétlenül egy állandó helyre leszerződni, hanem olyan rendezőkkel és csapatokkal dolgozni, akik megtetszettek a huszonhat évem alatt. Ez lehet kőszínház is, csak egyelőre szeretnék ide-oda menni, és ha úgy hozza a sors, majd megállapodni valahol. Sajnos számomra nem vonzó a kőszínházi struktúra. Kevés olyan előadást látok, ami meg akarná váltani a világot. Nem kell, hogy megváltsák, de legalább a szándék legyen benne. A kőszínházakban is vannak gyöngyszemek, de ott általában a közönség ízlésének a kiszolgálása zajlik, ami számomra nem feltétlenül vonzó. Nagyon bízom a kortársaimban és a fiatal generációkban. El lett üldözve a rendezők középgenerációja, nem kaptak lehetőséget a színházi szférában – de a fiatalok sem kapnak. Jó lenne már kicsit fellazítani a berögzült dolgokat, hogy nagyobb legyen a mozgás.
A Guerilla, A besúgó és a Kár, hogy rák című színdarab is fontos témákat dolgoznak fel. Neked számít, hogy olyan munkát vállalj el, ami társadalmi kérdéseket feszeget?
Ez nem egy kőbe vésett szabály, viszont ezek érdekelnek. Nyilván a felkéréstől is függ, de szeretek ilyen munkákhoz csatlakozni.
Lebeg előtted olyan konkrét cél, amit el szeretnél érni?
Mindent eljátszani mindenhol.
Fotó: HBO / The Orbital Strangers Project
Olvass tovább!
