„Mindig akadnak olyan szerzők, akiket az ember az írásai alapján személyes ismerősének, barátjának érez, gondolatban párbeszédeket folytat vele, együtt mennek múzeumba, kutyát sétáltatni és megbeszélik a könyvélményeiket” – mondta Papp-Zakor Ilka egy interjúban más szerzők kapcsán. Habár nekem nincs kutyám, és mostanában múzeumba is csak ritkán járok, többször folytattam sűrű párbeszéded Papp-Zakor Ilkával életem során, amikor a könyveit olvastam. Két kitűnő novelláskötete, az Angyalvacsora (2015) és Az utolsó állatkert (2018) után ezúttal első regényével jelentkezik, amely tavaly év végén jelent meg a Pesti Kalligram kiadásában.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy Papp-Zakor Ilka napjaink egyik lehetségesebb fiatal magyar írója. Izgalmas volt követni, hogy első kötetétől a mostaniig hogyan vált egyre karakteresebbé művészi hangja. A Majd ha fagy című regényt játékosság, könnyedség, humor jellemzi, és az írói szabadság öntudata. Lazán és elegánsan kísérletezik a regény műfajának határaival, mert tudja, íróként ezt megteheti. Nagyon ritka a kortárs magyar irodalomban az olyan szerző, aki ennyire önazonosan és kompromisszumok nélkül bánik a saját szövegével.
A humorérzék és a játékosság ugyanakkor erős feszültségben áll a Majd ha fagy témájának nehézségével: Papp-Zakor Ilka az emberi kapcsolatok és a kommunikáció lehetetlenségét írja le egy apokaliptikus világban, amely történetesen a jelenünk. A regény főszereplője, Anita izolált magányában él egy nagyvárosban (bár a város neve nem hangzik el, de minden bizonnyal Budapesten) a kutyájával. Két férfi között őrlődik, egyikük a barátja, aki Franciaországba költözött egy munka miatt, és aki folyvást e-mailekkel bombázza, a másik egy lehetséges új szerelem, egy orosz férfi, aki hosszas, régimódi leveleket ír neki. Miközben Anita elveszett önmagát keresi, szép lassan világossá válik, hogy akár Párizs, akár Moszkva felé vezet az út, az hazugsággal, értelmetlen önfeladással jár.
Eközben pedig szépen kibomlik főszereplőnk családtörténete is. A könyv egyik elbeszélője ugyanis Ervin, Anita nagybátyja, aki hosszas monológot mond a lány hűlt helyének a saját múltjáról, az unokahúgához fűződő kapcsolatáról, a szeretetéről és a „családi lúzerségükről”, arról, hogy miként képtelenek ők vágyaikat és tehetségüket kibontakoztatni generációk óta.
Nos, úgy, hogy bár az ő története kissé elemeltebb, szokatlanabb és abszurdabb, mint a miénk, azért ezt az idegenséget, elszigeteltséget mindannyian igen jól ismerjük, és a 21. század társas magányában időről időre megtapasztaljuk. És habár a könyv szerkezete úgy épül fel, hogy Anita gondolatait, érzéseit ne ismerjük meg, csak a három férfi neki címzett monológjaiból kapjunk róla információkat, egy idő után mégis úgy érezzük, hogy értjük a problémáját – ebben áll Papp-Zakor Ilka zsenije, hogy mindig nagyon szokatlan módon vezet el minket a megfejtésig.
