A nem sokkal a nyugdíj előtt álló, férje halála miatt terápiára járó Hanát kirúgják a szerkesztőségből, mondván, neki már úgyis mindegy, hiszen biztosan könnyebben veszi majd ezt az akadályt fiatalabb kollégáinál. A nő viszont nem elégszik meg ennyivel, keresi az új lehetőségeket, és úgy tűnik, hogy ebben társa az új robotkutyája lesz – egészen addig, amíg el nem romlik, ahogy mostanában az életében minden, az általa ismert világgal egyetemben.
Tereza tinédzser lány, aki keresi, de egyelőre nem találja a helyét a világban. Születésnapja van, amit láthatóan nem akar társaságban ünnepelni, és bár minden apokaliptikus jelenség arra utal, hogy nem is kéne bulit tartani, a szülei a jóindulatuk által vezérelve próbálkoznak, csakhogy két lányon kívül senki nem jön el. Az ő édesanyját, Editát alakítja Kerekes Vica, aki nemcsak magyar nyelven, hanem csehül is képes átadni egy aggódó szülő őszinte érzéseit.
Végül Silvát is megismerjük, aki azonos nemű párjával közösen neveli kisfiukat. A szülői lét és a gyereknevelés nehézségeivel küzd, a fia – számára látszólag érthetetlennek tűnő – viselkedésével nem tudja, hogy mihez kezdjen, ugyanis nemrég komoly sérülést okozott egy másik kisfiúnak, ráadásul neki sem fogad szót. Végül él a lehetőséggel, hogy egy kicsit a játszóházban hagyhatja gyermekét, így bűntudattól vezérelve, de megpróbál lazítani és megenni egy szelet süteményt a közeli cukrászdában.
Alig telik el egy kis idő, és a közelgő katasztrófára utaló furcsa természeti jelenségek sora következik be. Ekkor veszik nyoma Terezának és tűnik el Silva fia, aki abban a bevásárlóközpontban maradt, amit azonnal evakuálni kell. A tárgyak maguktól kigyulladnak, a föld megnyílik, oszlopok dőlnek ki, a pláza életveszélyessé válik, az égen megjelenik az északi fény, mégis mindenki csak a saját gondjaival törődik.
A történet pattanásig feszül, majd az igazság pillanatában teljesen a nézőkre hagyja az értelmezés és a megoldás lehetőségét. Grosan Cristina filmje sok kérdőjelet hagy a nézőkben, de azért tanulsággal is bír. A végén ugyanis összeér a három szál: mindegy, honnan indultunk, nem számít, hogy milyen utat jártunk be, a végén mindannyian ugyanott kötünk ki. A halandóság tesz minket élővé, a kudarc pedig emberré, és akármi is történik a világban, végül mindig csak a saját problémáinkkal vagyunk elfoglalva, ahelyett, hogy odafigyelnénk a közelgő katasztrófa baljós előjeleire.
Fotó: Vertigo Média
