5 filmforgatás, ahol elszabadult a pokol

2023. január 01.
Az egész világot megrázta az a tragikus baleset, ami két éve történt Alec Baldwin westernfilmjének forgatása közben. A színész egy kellékfegyverrel lőtt és eltalált két embert: a 42 éves Halyna Hutchins operatőr a helyszínen meghalt, a 48 éves Joel Souza rendezőt pedig kórházba kellett szállítani. A tragédia hatására felerősödtek azoknak a hangjai, akik szerint fontos lenne újragondolni a forgatásokon érvényben lévő biztonsági szabályokat. Erre pedig tényleg nagy szükség lenne: az elmúlt években nem egy olyan filmforgatásról lehetett hallani, ahol – a fenti esethez hasonlóan – elszabadult a pokol.

A passió

A passió

Jim Caviezelbe a kereszten függve egyszer még a villám is belecsapott.

Mel Gibson 2004-es A passió című történelmi filmjének forgatásán egy rakás megmagyarázhatatlan dolog történt – a legtöbb pont a főszereplővel, a Jézust játszó Jim Caviezellel. A színész több sérülést is szerzett a forgatáson: a kereszt cipelése közben kifordult a válla; a korbácsolás során – a hátára erősített védőlemez ellenére – az ostor kettő alkalommal is célt tévesztett, és az egyik csapás súlyos, több mint 35 cm-es vágást okozott; a megfeszítés egyik jelentében pedig oxigénhiányos állapotba került, és elkezdett kékülni. A színészre a kereszten függve egyszer még a villám is belecsapott, és ugyanígy Jan Michelini rendezőasszisztenst is villámcsapás érte a forgatás során, őt ráadásul kettő is.

Rocky IV.

Rocky IV.

Stallone olyan heves ütést kapott a mellkasára, hogy mentőhelikopterrel kellett elszállítani.

Az 1985-ös Rocky IV. forgatása közben a két főszereplő, Sylvester Stallone és Dolph Lundren megállapodtak abban, hogy a film csúcspontját jelentő bokszmeccs során nem színészkedni fognak, hanem valóban megküzdenek egymással. Ennek következtében Stallone olyan heves ütést kapott a mellkasára, hogy mentőhelikopterrel kellett elszállítani a kaliforniai Santa Montica-i St. John’s Kórházba. A színész nyolc napot töltött az intenzívosztályon, miközben az orvosok azon dolgoztak, hogy lejjebb vigyék a vérnyomását és csökkentsék a szívében keletkezett gyulladást.

Titanic

Titanic

Kate Winslet először tüdőgyulladást kapott, aztán majdnem megfulladt az egyik jelenetben.

A Titanic híres süllyedő jelenetének forgatása közben többen is megsérültek: a színészek a valóságban is leestek a hajóról és a csonttöréstől a bordarepedésig különféle sebesüléseket szereztek. De a főszereplő Kate Winslet sem úszta meg, ő először tüdőgyulladást kapott, aztán majdnem megfulladt az egyik jelenetben, amikor a kabátja beakadt valamibe, és lehúzta a víz alá. Végül a forgatás utolsó éjszakáján nyolcvan szereplő és stábtag került kórházba, miután valaki úgy döntött, mindenkit megviccel azzal, hogy az ételükbe csempész némi PCP-t, ami egy erősen hallucinogén anyag.

A hobbit: Váratlan utazás

A hobbit: Váratlan utazás

27 állatot öltek meg A hobbit forgatása közben.

Noha a film készítése során egyetlen szereplő vagy stábtag sem sérült meg vagy halt meg, de állítólag 27 állatot öltek meg közben, ami miatt a PETA globális tiltakozást indított a film ellen.

A sötét lovag

A sötét lovag

Ez volt az a Batman-mozi, aminek készítése közben Heath Ledger is életét vesztette.

A sötét lovag című film forgatása közben vesztette életét Conway Wickliffe operatőr, miután a teherautó, amiből kamerázott, nem vett be jól egy kanyart, és nekiütközött egy fának. És ez volt az a Batman-mozi is, aminek készítése közben Heath Ledger is életét vesztette. A színész a halála előtt maga is beszélt róla, hogy mennyire kikészíti Joker szerepe. Egy újságírónak azt nyilatkozta, hogy éjszakánként átlagosan csak két órát tud aludni, miközben az is megviseli, hogy egy pszichopata, tömeggyilkos, skizofrén bohócot kell eljátszania.

Fotó: port.hu

Olvass tovább!